Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)

1986 / 4. szám - KÖRKÉP - Orosz László: Krisztus emberi akarata a halálküzdelemben

nagy érdeme viszont épp ez lett, hogy a Szentháromság közös akaratának figyelembe vételével is ki tudta emelni Jézus emberi akaratának összhangját, azaz erkölcsi egységét az Atyáéval. ,,Az emberi akarat nemcsak ontológiai szinten egyesült az istenivel a hüposztatikus egység által, hanem a szabadság erkölcsi rendjében is egységre jutott az isteni akarattal" — összegzi az agóniából levont következtetéseket F.-M. Léthel,17 s hozzáteszi, hogy Maximosz „a krisztológia új dimenzióját nyitotta meg ezáltal: Krisztus embersége teljes értéket kap, dinamikus szempontból, történelmi valóságában!"

A Jézus halálküzdelmét elemző hitvallás alapján korunk egyháza is bátrabban beszélhet a gyakorta szóba kerülő szabad akaratról. A személyes (hüposztatikus) egység elismerése után nem kell nesztorianizmustól félni Jézus akarati döntéseinek emlegetésekor. Mert ezt az akaratot már nem a megtestesülés létesítő okaként, hanem a hüposztatikus egység történelmi be- teljesítőjeként szemlélhetjük, mely a Hitvalló szavai szerint ,,a legjobb mintaként és követendő példaként" áll előttünk erkölcsi döntéseinkben is (PG 91,305 C).

Kiegészítő megjegyzések:

(1) A IV. Egyetemes Zsinat 451-ben fogalmazta meg a megtestesült Fiú személyében egyesült isteni és emberi természet viszonyát.

(2) A személy ókori fogalma még távol állt a modern pszichológia személy-fogalmától. A „hüposztaszisz" szón az egyházatyák inkább csak a cselekvések önálló alanyát. Jézus esetében pedig az isteni és emberi természet hordozóalanyát értették.

(3) A két akarat dogmatikus meghatározásának hátterében nem a döntési szabadság problémaköre, hanem egyszerűen a természetes cselekvés alapjául szolgáló emberi akarat elismerése állt.

(4) A Fiú örök istenségét tagadó ariánusok minden törekvése az Atya és Fiú közötti különbségek bizonyítására irányult.

(5) Nazianzoszi és Nüsszai Gergely filozófiailag is tisztázta az Atya és Fiú természetének azonosságát, Szent Bazil pedig a Szentlélekről írt müvében a harmadik személy isteni természetére és akaratára is rámutatott.

(6) A monotheléta krisztológia egyetlen (isteni) akaratot ismert el Krisztusban, kizárva az emberi természettel együttjáró akaratot.

(7) A bizánci diplomácia a birodalom egységének védelmére hivatkozva akarta felszámolni a Jézus emberi akaratát védelmező nézeteket.

(8) Nagy Szent Leó híres levelében az isteni és emberi ,.forma" a két természet saját működésére utalt, amit a monotheléták tagadtak.

Irodalom: 1. Enchiridion Symbolorum (DS) Barcelona 1965, 250 és 302. — 2. Préface á F.-M. Léthel: Théologie de l'agonie du Christ, Paris 1979. 5. — 3. Enchiridion Symbolorum (DS) Barcelona 1965. 500. — 4. Pürr, PG 91,298. Vö. R. Schwager, Das Mysterium der übernatürlichen Natur-Lehre, Zur Erlösunglehre des Maximus Confessor, FZPhTh 1984. 36. — 5. Az alexandriai és antiochiai kifejezés 433 ill. 451 óta elfogadott. Vö. P. Piret: Christologie et théologie trinitaire chéz Maxime le Confesseur, d'aprés sa formule des natures „desquelles, en lesquelles et lesquelles est le Christ"; Maximus Confessor, Fribourg, 215. — 6. PG 36, 120 A. — 7. Uo. Vö. F.-M. Léthel, i.m. 33—35. — 8. A „Pszephosz" néven ismert pátriárkái nyilatkozat szövege: Mansi XI. 533. — 9. Az „Ekthészisz" néven ismert rendelet szövege: Mansi X. 996kk. — 10. La priére de Jésus á Gethsémani dans la controverse monothélite, in: Maximus Confessor (Actes du Symposium), Fribourg 1982. 211. — 11. Mansi XI. 540 BD. Maximosz ennek ellenére haláláig is megvédte Honorius pápa emlékét, aki később helyesbített, s egyértelműen megvallota „az egy Krisztusban lévő két természet saját működését". — 12. Szophro- niosz Szinodális levele (PG 87, 3169 A) idézi Leo pápát: „Ágit enim utraque forma cum al- terius communione quod proprium est". — 13. PG 91, 65—68 A. Részletesen elemzi Léthel, Théologie . . ., 91—99. — 14. Pürr., PG 91,297—300. Vö. P. Piret: Le Christ et la Trinité, Paris 1983 (Théologie Historique 69), 267—282. — 15. Pürr., PG 91, 305 C; Opusc 7: PG 91, 80 D. — 16. E. Riedinger: Die Lateransynode von 649 und Maximus der Bekenner, Maximus Confessor, 111—121 bizonyítja, hogy a zsinat latinul fennmaradt aktái olyan görög eredetinek a fordítása, melyeket maga Maximosz írt meg még a görög Theodorus pápa felkérésére 648-ban. — 17. F.-M. Léthel: La priére de Jésus á Gethsémani. . ., 213.

247