Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)
1986 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Gál Ferenc: Hirdetni Krisztus felfoghatatlan gazdagságát (Ef 3,8)
és amit a naivitásunk ma is engedetlenségnek könyvel el. Igen, a tipikus kamaszkori elszakadás, ott a jeruzsálemi templomban, bár annak megszentelt formájával. — Vagy a nemiség kényes kérdése. Ki mint él, úgy ítél. Jézus fölötte áll minden indokolható gyanúnak. Mennyire merész a szeretete, amikor Magdolna a lábát csókolgatja és könnyeivel öntözi. Mégis mennyire fölötte áll azoknak, akik képtelenek másként közlekedni emberi kapcsolataikban, mint a nemiség szimpátiájával vagy antipátiájával. Erőtlenné válik és elveszti még a minimális meggyőző erejét is, amikor korunk szexmániákusai Jézust egyfelől Magdolna, másfelől János, a tanítvány oldaláról próbálnák gyanúba keverni. A Kísértő a legérzékenyebb támadási pontokat keresi, amikor pusztai magányában rátör. S bár mindez dramatizált kép, mégsem zárja ki, hogy Jézus emberi tudata, pszichikai személyisége révén belsőleg átélte a kísértést és ellene mondott a gonosz léleknek. A jellemző az, hogy ebben nem szerepel az érzékiség, mint például Szent Antal megkísérlésénél. Lélektanilag is hiteles, hogy megváltói küldetéséhez kapcsolódik a kísértés taktikája. A próféta szeretné, ha meghallgatnák és minél többen. A nemiség legfeljebb áttételesen kerül a Kísértő eszköztárába: hirdess az embereknek nemi szabadosságot, majd odafigyelnek szavadra. Tedd meg, hogy munka nélkül kenyérhez jussanak vagy legalább ígérd nekik, majd odafigyelnek szavadra. S mindenekfölött törekedj a hatalomra és a birtoklásra, akkor tekintélyed lesz a világban és majd meghallgatnak. A pszichológus és az író külön érdeklődésére tarthat számot a halállal szembenéző Jézus belső válsága. Ezt mélyen és hitelesen — igazi konfliktus formájában — átélte, tudjuk. Annyira ember volt, valóságos ember, hogy erősítésül még a három kiválasztottat is magával vitte az Olajfák hegyére. Aztán elfogadta, hogy végül egyedül marad. Emberi tudata a magyarázat, hogy belső küzdelem árán mondja ki a végső igent az Atya akaratára. Nem mazochista, hisz szemébe mondja az őt arcul ütő katonának, hogy kellő ok nélkül ne bántalmazza (Jn 18,22—23). Tiltakozik tehát az önbíráskodó önkényesség ellen. A keresztfán pedig az elítéltekre legkevésbé jellemzően nyilvánul meg ez a valóságos emberség, pszichológiailag is, mert végső szavai, gesztusai a szeretet és a megbocsátás tanúi, s a befejezett küldetés üzenete ez: ,,Atyám, kezeidbe ajánlom lelkemet" (Lk 23,46). Jézus Krisztus valóságos ember, valóságos emberi pszichológiával, melyen át-átragyog az „emberfölötti". Valóságos ember, de földi életében még nem „tökéletes". Emhexi tudatában fejlődő és a megváltó halálban beteljesülő Messiás, aki csak feltámadásával válik végleges és tökéletes emberré, a megdicsőült Istenemberré. Róla még fokozottabban elmondható, amit Claudel mondott Jeanne D'Arcról: születése halálával kezdődik. Karácsony-Nagypéntek fekete hátterével és Húsvétvasárnap ragyogásában kapja meg igazi értelmét. Gál Ferenc HIRDETNI KRISZTUS FELFOGHATATLAN GAZDAGSÁGÁT (EF 3,8) Amikor ma az „emberarcú Istenről" beszélünk, legtöbbször azt akarjuk kimutatni, hogy a hit nem forgat ki bennünket emberi életünkből és törekvéseinkből. A hangsúly általában azon van, hogy a vallás hozzásegít emberi kiteljesedésünkhöz. Isten nem úgy sajátítja ki az embert, hogy felmenti a másik ember vagy a közösség iránti felelősségétől, az igazságosság és a szeretet gyakorlásától, hanem úgy intézkedett, hogy a hozzá vezető út az emberek iránti kötelességeken keresztül vezessen. Az tehát világos, hogy funkcionális értelemben beszélhetünk Isten emberi arculatáról. Mélyebb kérdés azonban az, hogy mindez Istennek a belsejéből, isteni mivoltából fakad, vagy csak külső magatartás? Ilyen ő a lét síkján is, vagy megnyilatkozhatott volna másképpen is, de éppen ilyennek mutatta magát? Ha abból indulunk ki, hogy az embert saját képmására teremtette, akkor kell lenni valamilyen kölcsönösségnek Isten és az ember között: beszélhetünk istenarcú emberről és emberarcú Istenről. Ha pedig még hozzávesszük, hogy a kinyilatkoztatásban Isten nemcsak valamit árult el magáról, hanem belső élete szerint kitárult, akkor biztos, hogy egész belső valója szerint ott vannak benne az „emberi vonások". Természetesen úgy, mint felfoghatatlan titok: amit itt megta209
