Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)
1986 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Boda László: Jézus emberi valósága
hittudósnak nehéz rejtvényt. A khalkedoni zsinat fogalmazása érvényes, de nem meríti ki a titkot. A dogmafejlődés tehát ebben is komoly figyelmet érdemel, amint azt Karl Rahner, vagy Eduard Schillebeeckx vallja. Hiszen köztudomású, hogy a görög filozófia fogalmai: a „személy” és a „természet” milyen hangsúlyeltolódáson mentek keresztül. Ennek a lényege pedig az, hogy Jézus Krisztus nem csupán „valóságos ember”, hanem valóságos emberi lélekkel rendelkező személy, akit pszichológiailag és karakterológiailag is tanulmányozni lehet, bár ez nem könnyű feladat, amint azt a különféle kísérletek tanúsítják. Mindenesetre könnyebb beilleszteni a hit egységes képébe, belső logikájába, hogy Jézus valóságos Isten, amit ő úgy vallott meg, hogy „Én és az Atya egy vagyunk” (Jn 10,30), mint azt, hogy velünk is egy. Nem véletlen, hogy korunk dogmatikája, a kérdéssel kapcsolatos szentírás-magyarázatok, a lelki élet irodalma vagy az igehirdetés fölfokozott érdeklődéssel fordul az ember Krisztus felé (vö. pl. Nyíri T.: Ki ez az ember? Bp. 1976). S ehhez az érdeklődéshez az erkölcsteológia is csatlakozhat, amire a Krisztus-központú morál szinte kötelezi. — Jézus emberségét tehát újra meg újra föl kell fedezni, s a jelenben mindenesetre merészebben és nagykorúbb megközelítéssel, mint régen. A valóban új megközelítés már a megtestesülés titkánál kezdődik. Mert abban megegyeznek a legkülönbözőbb korok teológusai, hogy az ember megváltásának nem ez az egyetlen és szükségképes módja Isten részéről, s hogy ezt a gesztust semmiféle logika nem képes megmagyarázni, csak a szeretet. A megtestesülés a nagykorú keresztény szemével Korunkban már eléggé világosan kirajzolódik az egyedi személy és az egyetemes emberi fejlődés közötti rokonság. A megtestesülés emberi elképzelései mindkét vonatkozásban érdekes hasonlóságot mutatnak. Az egyedi tudat fejlődését illetően sok hitoktató fölfigyelhetett arra, ami e sorok írójának személyes tapasztalata volt. Öt-hét éves gyermekek olykor úgy képzelik el, hogy a kis Jézus kész gyermekként jelent meg a világban. S ez valóban hasonlít a legkülönfélébb mitológiák elképzeléseihez. A görög hitregékben például Aphrodité kész lényként születik meg a tenger habjaiból. Pállasz Athéné pedig nemcsak kész mivoltában, hanem tetejében még teljes fegyverzettel ugrik ki Zeusz fejéből. Külön érdekessége a dolognak az, hogy korunk tudományos-fantasztikus irodalmának sugallatára sokan leginkább úgy tudnák elfogadni Jézus megjelenését, hogy Isten Fia valami egészen különleges ragyogású ürutasként érkezik a földre, csupán rövid, de lenyűgöző és emlékezetes látogatás szenzációjával. Ráadásul a szilárd régészeti adatokra támaszkodó, s ebben igen jártas Erich von Danikén meghökkentő elképzelése még tovább növeli az ilyenfajta — jellemzően emberi — várakozás esélyeit, ö azzal vált híressé, hogy komolyan feltételezte — főleg ősi néger és azték rajzok nyomán — valamiféle isteni lények földi látogatását (Gods from outher Space). A yabbareni figura valóban hasonlít egy mai kozmonautára (Id. Return to the Stars. London, 1972, 94. és 95. o. közti ábrák). Ilyen a gyermeki képzelet, meg a klasszikus vagy mai mitológia várakozása, sejtelme. Ha Jézus így, vagy ehhez hasonlóan jött volna el hozzánk, ideiglenes megtestesüléssel, az legfeljebb Isten szenzációt keltő hatalmának jele lett volna, de semmiképpen nem az ő szeretetéé, melyről a Szentírás tanúskodik (Jn 3,16). Jézus eljövetele nem ideiglenes látogatás, hanem végérvényes fölvétele az emberi egzisztenciának. — Hogyan közelíthetjük meg tehát a nagykorú keresztény szemével azt a mondatot, hogy „Emberré lett"? Szent Anzelm magasröptű elméleti gondolatait aligha képes követni a ma embere, még akkor is, ha keresztény (Cur Deus Homo?). A számító ész — úgy tűnik — különben is csődöt mond. Guardini világi hívő barátja jól mondta: „A szeretet cselekszik így”. Igen, a szeretetnek vannak ilyen „húzásai". Nagyon jellemző emberi hasonlatokkal lehet ennek közelébe férkőzni. Lássunk egy világi példát és egy hiteles eseményt az egyháztörténelemből. A világi példa egy belga mérnök esete, akit kineveztek bányaigazgatóvá. Ö különös elhatározásra jutott. Mielőtt elfoglalta székét, kikötötte, hogy egy hónapig együtt akar dolgozni a bányászokkal a föld mélyében. Fölvállalta tehát azok egzisztenciáját, akiket mint igazgató irányítani fog. Az eset állítólag megtörtént, bár az ilyen áldozat meglehetősen ritka. Annyit mindenesetre meg- érzett a történet hőse, hogy vannak dolgok, amelyek az íróasztal perspektívájából nem láthatók, vagy pontosabban: nem tapasztalhatók meg. Ez sokkal több, mint ünnepi látogatás. Ez — még ha egy kis időre is — egy alárendeltségi életforma áldozatos fölvállalása, távoli, mégis jól kivehető rokonságban megváltásunkkal. 206