Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)

1986 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Alszeghy Zoltán: A szeretet teofániája

ahol gyerekkorában elsüvített mellette egy autó, és először döbbent rá életre szóló erővel, hogy ő is meghalhatott volna. A mindenkire vonatkozó „általános hit" és az én mai helyzetemre vonatkozó „különleges hit” ke "tt is nagy a különbség. Más dolog hinni, hogy Isten megbocsátja a megtérő bűnös vétkét, más dolog felismerni, hogy most én nyertem bocsánatot. Az első szükséges a megigazuláshoz, a második külön kegyelem eredménye, amit nem mindenki és nem mindig nyer el. De a hitnek ez a két formája mégsem két egymástól független élmény. Az első alapja a másiknak, a második gyakorlati alkalmazása és virágba szökő beteljesülése az elsőnek. így van ez a szeretet teofániájával is. A vallástudomány művelője az értelem világánál tudja, hogy a keresztény tanítás szerint Isten szeret minden embert. A hivő keresztény biztos abban, hogy Isten valóban szeret minden embert. De csak a teljesen kifejlett hit ébreszti rá a buzgó keresztényt arra, hogy Isten őt is szereti. Hiszek Uram, segítsd meg hitetlenségemet!

Az átmenet az általában vett isteni szeretetre vonatkozó meggyőződésből Isten reám vonatkozó szeretetének tudatáig néha olyan hirtelenül következik be, mint a villámcsapás, és sajátos isteni jelek idézik elő. De a minket beragyogó isteni szeretet felismerése rendesen lassan, a keresztény élet normális fejlődése során érik meg. Ez az érés kinyilatkoztatás folyománya; kinyilatkoztatásé, mellyel Isten immár nemcsak a prófétáknak, az apostoloknak és a szent íróknak szóba vagy írásba objektivált beszéde által szól hozzánk, hanem — azok alapján — a lelkünk mélyén is közli velünk gondolkozását és érzésvilágát, hogy emlékezzünk arra, amit a kívül csendülő szóval mondott, és megértsük azt, amit mondott. De Isten úgy akarja velünk kegyelmét közölni, hogy mi kérjük őt. Senki se jöhet Krisztushoz, ha az Atya nem vonzza őt, és ez a vonzás először az imát idézi elő, csak aztán következik bp a beteljesülés. Ezt az értést és érzést gerjeszti fel bennünk a szentségekhez való megélt járulás is. Ezt gyarapítja a Szentírásnak elmélkedő olvasása, amennyiben a hívő lassanként tudatosítja magában, hogy rá is vonatkozik mindaz, amit a Biblia Istennek az ő népéhez, az ö szegényeihez, az ő tanítványaihoz való viszonyáról mond. De növekszik bennünk ennek a viszonynak a helyes megértése a jócselekedetek hatása alatt is, mert hiszen az Isten igazságai úgy vernek bennünk gyökeret, hogy tesszük az igazságot a szeretetben.

VI. Aki egész szívvel elfogadja az igazságot, hogy Isten szetet bennünket, annak megváltozik az élete. Továbbra is jár munkába, és a munkája nem lesz könnyebb; az együttélés egén nem oszlik el minden felhő; ha beteg volt, nem gyógyul meg egy csapásra, és a halál se kíméli meg. De mindez új értelmet, új jelentést kap a számára. Felfedezi, hogy az Atya gyermekeit a beteljesülés felé akarja vezetni. De hogyan teljesülhetne be emberségünk teljes kifejlődése másként, mint azon az úton, amin az Atya saját Fiát vezette emberségének teljes fölmagasztalására: a kereszt útján. Elméletben mindannyian akarjuk Isten akaratának a megvalósulását, de az elmélet csak úgy válhat bennünk őszintén élt valósággá, hogy nehézségekkel kell megküzdenünk. Krisztus Urunk is akkor mondhatta ki, hogy az Atyától kapott küldetése „beteljesedett", mikor a puszta emberi tapasztalás síkján úgy látszott, hogy az Isten „elhagyta őt", és ő mégis mint jelenlevő és szerető atyához fordult hozzá, „kezébe ajánlva életét". A kereszt az egészen hívő ember számára már nem kudarc, rettegett rém, hanem végtelen bölcs szeretettel kimért alkalom, ösztöke, kihívás az üdvösségre való érésre. — Derűs percei már nem lesznek véletlen szerencsés epizódok, nem érzi őket a maga ügyessége vívmányainak. Az Atya az örökkévalóságban úgy tervezte a világot, hogy fiait ne nyomja olyan teher, amit nem tudnának elviselni, időnként föllélegezhessen fáradt gyenge természetük, sőt talán a saját kezdeményezésükből is le tudjanak mondani valamiről az ő kedvéért. így minden evilági jó az Atyai gyengéd szeretet figyelmes ajándéka lesz.

A törvény sem látszik már rideg, személytelen követelménynek, hanem útjelző nyíl, ami megmutatja, hogyan kell haladni az üdvösség felé. Hiszen aki lop, öl, paráználkodik és hazudik, voltaképpen nem Istent károsítja meg, hanem önmagát gátolja, rombolja, kárhoztatja. A lelkiismeretünk szavában az Atya suttogja bennünk tanácsait, milyen úton jutunk el a kincshez, amit számunkra letétbe helyezett.

Aki egész szívvel és konkrét módon hiszi, hogy Isten szereti őt, az az önmaga szemében már nem üldözött, teher alatt roskadozó rabszolga, hanem egy mindenható atya karjába zárt gyermek; ezért lesz ereje rá, hogy minden körülmények között nagylelkűen kiürítse a kelyhet, melyet az Atya adott neki.

204