Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)
1986 / 3. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Bittsánszky Géza: Mit várnak a világiak lelkipásztoraiktól?
A gondolatot folytatva az a logikai összefüggés is figyelemre méltó, miszerint egy közösség hitéletének fokozódása maga után vonja a közösségben ébredő hivatások növekedését. Feltehető a kérdés, hogy a papság csökkenő létszáma nem vezet-e a hívő közösségek igényeinek további csökkenéséhez? A lehetőség fennáll, de legalábbis mennyiségi szempontból nem mondhatjuk, hogy a jelenlegi gyakorlatot alapul véve pl. a papság létszámának megkétszereződésével akár csak megközelítőleg is megkétszereződnék a hívek száma is. Röviden érdemes itt utalni arra, hogy a hivatások számának csökkenése mindinkább felértékeli a papi hivatást a társadalmi, egyházi értékrendben: amiből kevés van, azt meg kell becsülni. Ennek pedig feltétele a tényleges hiány. A pap, mint jelenség olyan keresztény értékek hordozója, mint például a hit, bizalom, hűség, kötelezettségvállalás, szolgálat és önzetlenség. Napjainkra ezek az értékek megkérdőjelezettekké váltak, vagy elvesztették érték voltukat. A hit helyébe a tudásra törekvés lépett, a bizalmat felváltotta a biztonságra törekvés, bár ez a biztonság nagyon is viszonylagos és távlatokat nélkülöző. A hűséget és kötelezettségvállalást pedig a szabadság és a kockázatmentes döntések keresése gátolja. A szolgálat és az önzetlenség viszont feloldhatatlanul ellentétesnek tűnik az önérvényesítés hovatovább cselekvési normaként megjelenő formájával. Ezt látszik alátámasztani azoknak a profán hivatásoknak a csökkenése is, ahol ugyancsak nagy szerepet játszik a szolgálat és az önzetlenség: gondoljunk csak az egészségügyi, szociális vagy a személyes szolgáltatást nyújtó területekre, de tágabb körben gondolkodva a házasságok válságaira is. Ide kívánkozik a papi elmagányosodás kérdése is, amelyről ma nem egyszer szó esik. Az elmagányosodás általános társadalmi jelenség és nem csupán a papságra lehet jellemző. A közgondolkodás mintha túlértékelné a problémát, amely részben az emberi kapcsolatok létesítésével, fenntartásával együttjáró kockázatvállalás, önzetlenség és bizalom általános megfogyatkozására vezethető vissza. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a magányosság papjainkon kívül százezreknek juthat, jut és jutott a múltban is osztályrészül (pl. özvegyek, családtala- nok, árvák, elváltak). A magányosság egyébként papjaink számára korántsem szükségszerűség. Amint egy aktivitásáról ismert lelkipásztor — teljes természetességgel — mondta: magánélete, visszavonulási lehetősége az éjszaka néhány órájára korlátozódik csupán, mert hívei annyira igénybe veszik, tehát ideje és így indíttatása sincs arra, hogy elmagányosodásával foglalkozzék. Mégis, érdemes lenne a kérdéssel foglalkozni és a jelentkező problémákat intézményesen megoldani vagy enyhíteni. Ennek során fel lehetne tenni az érintettek számára azt a kérdést, hogy hajlandók lennének-e például egy, a körülményeiknek megfelelő lazább papi közösség résztvevőivé válni? Adós maradtam még a korábban említett, mára időszerűtlenné vált elvárások részletesebb megvilágításával. Vegyük az egyik ilyen leginkább közkeletű elvárást: a papnak kiváló szellemi képességekkel, műveltséggel kell rendelkeznie. Ha ma még talán így is van, de számolni kell azzal, hogy az elsajátítható ismeretek halmazának rohamos növekedésével, az oktatás és képzés körének szélesedésével ez nem biztosítható, még olyan területeken sem, mint a teológia. Kétségtelen, hogy a tudományok fejlődésében, a kultúra és műveltség átörökítésében a szerzetesség mellett a papságnak is felbecsülhetetlen szerepe volt, ezt kívánta akkor a diakó- nia, a közjó szolgálata. Napjainkban az általános művelődés lehetősége megszűnt hiánycikk lenni, az evangéliumi ihletettségű diakóniának napjaink ínsége felé kell fordulnia. Ez nem jelenti általában a képzés, az önképzés lebecsülését, de az állítható, hogy az egyházirend szentsége nem lehet a képzési idő hosszának, vagy az elolvasott könyvek számának függvénye. A papság intellektualizálódása nagyban hozzájárult kereszténységünk intellektualizálódásá- hoz. Ez pedig az egyoldalúság mellett olyan kommunikációs nehézségeket okozott, amelyek az egynáz igehirdetői feladatának teljesítését gátolták. Hasonlóak a papsághoz lényegileg nem tartozó egyéb elvárások is, mint az egyházközség anyagi javainak kezelése, templomépítés, gazdasági tevékenység, tágan értelmezett szervezői feladatok, karitatív munka stb. A felsorolt néhány gondolat talán segítséget jelent a papok és világiak együttműködésének kibontakoztatásához. 187
