Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)
1986 / 3. szám - KÖRKÉP - Széll Margit: Nők az egyházban
A lelkipásztori szolgálatban nálunk is egyre szívesebben fogadják a jól képzett, komoly lel- kiségű női munkatársakat, akiknek azonban munkakörük mellett gyakran számos más, női feladatot is meg kell oldaniok (kényes ügyek elintézése, magnófelvételek, fogadások előkészítése stb.). Régine du Charlat kissé keserűen látja a helyzetet: „Ma még ott tartunk, hogy a lelkipásztorok a terheket ugyan megosztják velünk, szívesen veszik, ha felszabadítjuk őket a fárasztó kötöttségek alól, átvállalunk bizonyos felelősségeket, de a nőt mégsem tekintik helyettesüknek, inkább csak beosztottnak." — Am lássuk az érem másik oldalát Is: Növekszik a nők körében a hatalmi-hatásköri küzdelem, miközben a munkakörök „gazdátlan határmesgyéiből" annyit szakítanak ki maguknak, amennyit bírnak. A sikerérzés és felelős elkötelezettség összetévesztése különösen a nők számára veszélyes csapda. — A nők már némi hatalom birtokában is kegyetlenek tudnak lenni társaikkal szemben — állapítja meg lehangolóan du Charlat. És éppen azok a nők teszik ezt, akik annyit küzdöttek az ún. „férfiak egyháza" hatalmi túlzásaival szemben (Isd. Concilium 1980. 4. szám témáját: „Frauen in der Männerkirchen"). A nő sikere az egyházban nem állhat a férfiak, netán a pap helyének elfoglalásában vagy éppen az erőszakos ún. férfias attitűdök átvételében. Jézus tanítványaitól azt kívánja, úgy éljenek a hatalommal, mint ami nem az ő birtokuk, hanem eszköze a rendnek és a jó ügynek. Sok mindent kell felismerniök még a munkatársaknak, sok csalódást feldolgozniok, míg igazán megértik Szent Pál intését: „Gondoljatok meghívástokra testvérek! Nem sokan vannak köz- tetek olyanok, akik a világ szerint bölcsek, nem sok a hatalmas, nem sok az előkelő . . ., Isten azonban azt választotta ki, ami a világ előtt gyönge, hogy megszégyenítse az erőseket. . ." (1 Kor 1,27 28). Az együttérzéssel, a szeretetneK sajátosan női adományával foglaljuk össze mondanivalónkat. A jelenlegi helyzet megkívánja, hogy a nők főleg azokkal legyenek együttérzők — legyenek világiak vagy papok —, akiket egyre növekvő munkakörükkel és felelősségükkel zavartak meg. Az elmúlt évtizedekben úgyis nagy kárt okozott a papság azonossági válsága. Kérdésessé vált, mi is a sajátosan papoknak fenntartott szolgálat. Kapcsolódik ehhez a papi cölibátus kérdése és a helyes alkalmazkodás módja a modern világhoz. Sokan ma sem látják tisztán a kibontakozás irányát, elbizonytalanodtak, — ezért olyan tartózkodók a nők egyházszolgálatával szemben is. Hans Schilling az elvi megoldást jól látja: „Az azonossági válságot átélő papok és a hivatásukat kereső világiak közötti feszültség csak az önzetlen, közös szolgálatban nyerhet megoldást." Gyakorlatban ez nem olyan egyszerű. A világiak, a nők nagy tapintatára és átélő készségére van szükség. Bár az ilyen „megértők" általában nem jutnak olyan gyorsan és sikeresen előre, mint társaik, de ezek beláthatják, hogy mégsem szerezhetnek előnyöket az egyházban a szeretet megsértésével, vagy éppen mások lelki kárára. Végül jó lenne, ha elfogulatlan megértéssel tanulmányoznák a nők helyzetüket a hagyományban is. Amint említettük, az egyház mindig igénybevette imádságukat, apostolságukat, szeretetszolgálataikat, de az tény, hogy papszentelésre sohasem bocsátotta őket, sem pedig az egyház döntéshozó szerveibe nem hívta meg (a II. Vatikáni zsinat „megfigyelői" kivételek). Am az is tény, hogy az egyház gondjaiban gyakran a nők találtak rá a helyes megoldásra. Gondoljunk a konstantini időkre. Az egyház már szabad volt, de a népek nagy nyomorúságban éltek. A vagyonos római nők ifjabb Melánia, Anicia és Marcella kezdeményezésére sok ezer rabszolgát szabadítottak fel, és a széteső birodalomban sokaknak biztosították az emberhez méltó életet, így indították el az egyház világra szóló irgalmas szolgálatát. Korunkban Teréz anya Szeretet műve jár az élen, tagjai már felvállalták a kitaszított AIDS-betegek életveszélyes szolgálatát is. Úgy tűnik, a nők szolgálata megfordítaná az „ige, szentség, szeretet" szolgálatának „hivatalos" sorrendjét. Az irgalmas szeretet szolgálata Könnyebben vezet az evangélium jóhírének megtapasztalásához és felkelti a vágyat Krisztus szentségi életében való részesedésre. Nem túlzás tehát, ha azt módjuk, a nők gyakorlati érzéke, tapasztalata és leleményessége — párosulva élő hittel és áldozatossággal — még nagy reményekre jogosít Isten országában. Mégis jobban megfelel a keresztény alázatnak, ha szerény lehetőségekről szólunk, amelyeket jól felhasználva, elősegíthetjük Jézus megváltói tervének megvalósulását. Jegyzetek: — 1. Franz König: Mit Mitarbeiter im Reich Gottes, in: Kirche in unserer Zeit, Graz, 1973. — 2. Hans Schilling: Von Beruf „Seelsorger", Diakonia 1980/b. — 3. Alszeghy Zoltán: kéziratából, 1973. IV. 12. — 4. Régine du Charlat: Un ministére dans l'Eglise, Christus 1986/1. 178
