Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)
1986 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Békés Gellért: Eucharisztia és az egyház egysége
az ószövetséginek beteljesülése, mert Istennek Jézusban végbevitt üdvözítő tette valóra váltja az üdvösség ószövetségi ígéretét. Az üdvözítő tett lényegében az, hogy kereszthalálával Jézus, mint a messiási üdvösség megvalósítója, a Krisztus, maradéktalanul odaadja magát Istennek a mi üdvösségünkért, s ezzel ,,keresztjének vére által" új szövetséget köt Isten és ember közt. Isten Jézus feltámasztásával örökre megpecsételi ezt a szövetséget: ezzel az emberré lett Fiú-Isten — immár ,,az Atya dicsőségében" — s vele az emberiség és az egész teremtett világ egyszer s mindenkorra Istenhez tartozik. Amikor Jézus az utolsó vacsorán testét ételül, vérét italul adja tanítványainak és meghagyja, hogy továbbra is ezt tegyék az ő „emlékezetére" (eis anam- nesin, vö. 1Kor 11,24—25; Lk 22,19), ennek az új és örök szövetségnek emlékvacsoráját rendeli el. Dokumentumaink ebben az értelemben beszélnek az Eucharisztiáról, mint az „új húsvéti vacsoráról". Mi ennek az emlékvacsorának a teljes jelentése? Mit jelent az üdvösség misztériumának emlékét ünnepelni a Biblia értelmében? Tévedés volna azt hinni, hogy az ószövetségi nép a húsvéti vacsorán csak „megemlékezett" történelmének egy jelentős múltbeli eseményéről és annak csupán az „emlékét" ünnepelte. N. Füglister helyesen magyarázza: ezen a vacsorán „nem csak Izrael emlékezik meg Jahvéról és üdvözítő tetteiről, hanem ugyanakkor Jahve maga is megemlékezik Izraelről és hívő népéről. Ez az isteni megemlékezés akár bibliai, akár a későbbi zsidó felfogás szerint azt jelenti, hogy Isten bizonyos értelemben jelenvalóvá lesz és üdvözítő tette valósággá válik".13 A hívő zsidó hitte és hiszi, hogy Izrael üdvözítő Istene jelen van a húsvéti vacsorán és üdvözíti népét ma is. Ebben az ószövetségi összefüggésben az Eu- charisztia eredeti bibliai értelme az, hogy — az Újszövetség üdvösség messiási beteljesülésének szintjén — a húsvéti emlékvacsorán jelen van az egész jézusi üdvösség. Az Úr rendelését követve tanítványai a bibliai zikkaron kultikus formájában, mint „reális megemlékezést" ünnepük az ő vérében kötött új és örök szövetségüket Istennel. Ez a szövetség avatja őket választott néppé, megszentelt papi nemzetséggé, Isten tulajdonává, s az Eucharisztia az az ünnepi aktus, amelyben megélik ezt az Istenhez tartozásukat. A dokumentumok, ebben az értelemben, kifejezetten vallják, hogy az Eucharisztiában jelen van mindaz, amit Jézus üdvösségünkért tett. A valóságos jelenlét tehát nemcsak személyének jelenléte, hanem mindannak, amit Jézusról hiszünk: Isten Fiának emberi születésétől kezdve, Isten szolgájának (ebed Jahve) engedelmes életén, tanításán és jótettein keresztül kereszthaláláig, amit feltámadása, megdicsőülése és Szendéikének elküldése követ.14 Hogyan lehetséges ez? Csakis úgy, hogy ha a Zsidókhoz írt levél alapján, nem Jézus életének és halálának merőben fizikai eseményeire gondolunk, hanem arra a szándékra és elhatározásra, amely mindezen események lelke és éltető ereje: Jézusnak az a szándéka és elhatározása, hogy Istennek embert üdvözítő szeretetét teljesen hiánytalanul megvalósítsa. „Ez a szándék — olvassuk a Zsidókhoz írt levélben (10,10) —, amely Jézus Krisztus testének feláldozásával egyszer s mindenkorra megszentelt minket." Jézus teljes mértékben azonosul Isten üdvözítő szeretetével és szándékával. Ez az azonosulás jut kifejezésre maradéktalan önátadásában a keresztfán, s ez az önátadás a foglalata mindannak, amit Jézus értünk tett. Nos, Jézus önátadásának ezzel az üdvözítő aktusával van jelen az Eucharisztiában. A Kyrios az Atya dicsőségében „mindenkor él, hogy közbenjárjon értünk" (Zsid 7,25). Az ő „megemlékezésjellegű aktuális jelenléte"15 az Eucharisztiában jelenvalóvá teszi keresztáldozatának örökérvényűvé vált önátadását, hogy hívei vele és benne odaadhassák magukat az Istennek. Mindezt még ki kell egészítenünk azzal, hogy amint az ószövetségi emlékvacsora nemcsak a múltat tette jelenvalóvá, hanem prófétai jele volt az üdvösség messiási beteljesedésének, úgy az Eucharisztia sem csak a krisztusi misztérium megjelenítése, hanem további prófétai jele Isten Országa végső beteljesülésének. Az ószövetségi vacsora a messiási üdvösség beteljesedésének a jegyében folyt, az Eucharisztia viszont a messiási üdvösség közlésével, titokzatos „ízelítőiéként", elővételezi a parúziát. „Valahányszor ugyanis e kenyeret eszitek és e kehelyből isztok az Úr halálát hirdetitek, míg el nem jön." (1Kor 11,26) Ezért az újszövetségi emlékvacsorára teljes értelmében áll az, amit Füglister az ószövetségiről mond: „Húsvét liturgiája, mint jel és megemlékezés, magában foglalja az üdvösség múltját, jelenét és jövőjét, mivel minden évben megújítja, jelenvalóvá és termékennyé teszi a húsvéti üdvösséget."16 Ami az Ószövetségben évenként történt, az az Újszövetségben az egyházi közösség minden eucharisztikus ünnepén megvalósul. Az üdvtörténeti összefüggésből tehát kitűnik, hogy az Eucharisztiában nem valami plátói eszmeként az eszményi Krisztus van jelen, hanem az élő Kyrios személyi önátadásában az üdvös12