Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)
1985 / 2. szám - Szabó Ferenc: Eucharisztia: üdvösséges áldozat és megosztott kenyér
musban. amikor azt állítja, hogy az ember a munkában, a munka által válik igazában emberré. (Természetesen, munkán az ember egész világot humanizáló tevékenységét értjük). De ha itt megállunk, nincs értelme semminek sem. Az emberi történelem pusztán emberi marad. Az ember munkájával megszerzi kenyerét, megeszi azt, hogy éljen, tovább dolgozik, hogy átalakítsa a természetet (humanizálja a világot), de ezzel nem oldotta meg a történelem értelmét. Nincs kiút a pokoli körből. De ha a kenyeret az oltárra visszük, Krisztus azt saját Testévé alakítja át; átisteniti azt, amit mi humanizáltunk. Megszenteli az emberi erőfeszítést és átalakítva beteljesedéshez segíti a világot. Örök életet ad annak, aki hisz benne és az élő kenyeret magához veszi. „Áldott vagy, Urunk, mindenség Istene, mert a Te bőkezűségedből kaptuk a kenyeret. Fölajánljuk néked, mint a föld termését és az emberi munka gyümölcsét. Ebből lesz számunkra az élet kenyere" (Felajánlási ima). Ha az a darab kenyér, amelyet az oltárra viszek, nem az ember,mi értelme van még az eucharisztiának? De a valóság az, hogy az ember egész történelme Krisztus Testévé válik. Ezzel még továbbra is emberi történelem marad, de túlmutat az emberen, Isten (elé; isteni hivatásunk így teljesedik be. Es amikor az ember valóban Krisztus Testévé válik, teljesen emberré válik. Az eucharisztia tehát a teljesített emberi (eladat hathatós jele. Az Eucharisztia Isten legfőbb ajándéka: az új szeretetszövetség jele Krisztus testében és vérében. Jézus, amikor a kenyeret és a kelyhet nyújtja, önmagát adja nekünk, hogy a mennyei táplálékkal átalakítson bennünket Önmagába. Az egyház is állandóan adja, amit Urától kap: megosztja a kenyeret. Kezdetben a keresztények „kenyértöréssel" jelölték az Eucharisztiát. Ma inkább a kenyér megosztásáról beszélünk. E kifejezés jól jelzi azt, hogy a hívők közösen részesednek az Űr Testében és egyetlen szeretetközösséget alkotnak. Jézus önmagát adja az áldozásban és magával egyesíti a hívőket, akik aztán a szeretettől indítva testvéreikkel megosztják javaikat, életüket, idejüket, mindenüket. A koinonia (szeretet- közösség) a diákoméban (szeretetszolgálatban) gyümölcsözik. Maga az eucharisztikus liturgia is jelképesen kifejezi a hívő kettős viszonyát Istenhez és a felebaráthoz; minthogy egyetlen kenyérben részesedünk, egyetlen testet alkotunk. „Az áldás kelyhe, melyet megáldunk, ugye Krisztus vérében való részesedést S a kenyér, melyet megtörünk, ugye Krisztus testében való részesedés? Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérben részesedünk" (1Kor 10,16—17). A liturgikus cselekménynek természetszerűen a mindennapi életben kell folytatódnia: ez jelenti a kenyér, vagyis javaink megosztását, az éhínség elleni küzdelmet, az igazságtalanságok kiküszöbölését, a különféle bajok, szenvedések legyőzésére irányuló erőfeszítést. Az eucharisztia misztériuma az egyházat és az emberek testvéri közösségét építi, átalakítva a szíveket és így a történelmet. A megújított miseliturgia szellemében az eucharisztikus áldozat bemutatásakor Teilhard de Chardin imájával az egész vajúdó mindenséget felajánljuk Istennek: „Fogadd el, Uram, ezt a teljes Ostyát, amelyet a vonzásodtól mozgatott Teremtés mutat be Neked az új nap hajnalán. Ez a kenyér, ami erőfeszítésünk, tudom, önmagától csak véghetetten szétesés. Ez a bor, a mi fájdalmunk sem más még, sajnos, mint szétoldó ital. De — biztos vagyok benne, mert érzem (—hiszem) — ebbe az alaktalan tömegbe azt az ellenállhatatlan és megszentelő vágyat rejtetted, amely — hívőkkel és hitetlenekkel — ezt kiáltatja velünk: ,Uram, egyesíts bennünket!' . . ." (Mise a világ felett). 1 1. Irodalom: Xavier Léon-Dufour: Le partage du pain eucharistique selon le Nouveau Testament, Seuil, Paris 1982; — „AGAPE" (többen): L'Eucharistie, de Jésus aux chrétiens d'aujourd'hui, Droguet et Ardant, Limoges 1981; — Un peuple qui parle... (Kerekasztal- megbeszélések az 1981-es Lourdes-ban tartott 42. Eucharisztikus Világkongresszus alkalmával), Droguet et Ardant, Limoges 1982. — Bemard Descouleurs; IIs m'ont dit: l'Eucharistie, Mame, Paris 1981; — Francois Van'll on: Joie de erőire, joie de vivre, Centurion, Paris 1981; pp. 279—294. 70
