Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)
1985 / 1. szám - Erdő Péter: A Codex szentségi jogának szerkezete és alapelvei
Erdő Péter A CODEX SZENTSÉGI JOGÁNAK SZERKEZETE ÉS ALAPELVEI I. A CIC szentségi jogának tárgya Szentségi jognak a szentségekkel kapcsolatos egyházi jogszabályok összességét szokás nevezni. Ezeknek a szabályoknak egy része a liturgikus cselekmények során követendő rítusokat határozza meg, s így a szoros értelemben vett liturgikus jog körébe tartozik. Egy másik részük a szentségekkel kapcsolatos egyéb egyházfegyelmi kérdésekben intézkedik. Az Egyházi Törvény- könyv főként ebbe az utóbbi csoportba sorolható szabályokat tartalmaz. A liturgikus törvényeket csak annyiban módosítja, amennyiben azok ellenkeznek vele (2. k.). Mivel a Codex általában követi, illetve tiszteletben tartja a zsinat után kiadott liturgikus könyveket és egyéb ilyen rendelkezéseket, ritkán fordul benne elő azokkal ellentétes előírás. Azokat a pontokat, ahol a CIC mégis módosította a liturgikus könyvek szabályait, a Szentszék külön okmányban foglalta össze (SC SacrCult, Variationes, 1983. IX. 12: Nofitiae 20, 1983, 540—555). Ez a dokumentum az egyes liturgikus könyvek szerint haladva, megfelelő elhagyásokkal, hozzáfűzésekkel vagy átfogalmazásokkal pontról pontra átigazítja az érintett rendelkezések szövegét az Egyházi Törvénykönyvnek megfelelően. E módosítások részletezése itt most nem feladatunk. II. A szentségi jog elhelyezkedése a Codexben Az 1917-es Codex felépítése római jogi alapon állt. Gaius és lustinianus institutióinak alapelve szerint a jog vagy a személyekre, vagy a dolgokra, vagy a keresetekre vonatkozik. Ez a szerkezeti elv a kánonjogban Paolo Lancelotti munkássága révén honosodott meg a XVI. században, s ez hatott az 1917-es CIC-re is, mely a szentségi jogot A dolgok címet viselő III. könyvében helyezte el — a tanítóhivatalra és a vagyonjogra vonatkozó előírásokkal együtt. Ez a megoldás nem ellenkezett a szentségek teológiai valóságával, hiszen a törvényhozó dolgokon „az egyház céljának megvalósítására szolgáló eszközöket'' értette (1917-es CIC 726. k.). A II. Vatikáni zsinat azonban különösen is hangsúlyozta, hogy Krisztus hármas, papi, prófétai és királyi feladatában az egész egyház részesedik (pl. LG 25—27. 28. 31.). Az egyháznak ez a hármas feladata az új törvény- könyvben szerkezeti alapelvként is megjelenik. Az egyházjog felépítésének ilyen módját — ha kissé más formában is — már a múlt században hangsúlyozottan érvényesítette George Phillips nagyszabású munkájában. A szentségi jog ma a CIC-nek Az egyház megszentelői feladata címet viselő III. könyvében foglal helyet. III. A CIC szentségi jogának felépítése Az Egyházi Törvénykönyv először a szentségekről szóló általános elveket és szabályokat szögezi le, majd rátér az egyes szentségek tárgyalására. Ennek a tárgyalásnak a rendje majd minden szentség esetében azonos (a házasság kivételével). A szabályok élén teológiai tartalmú bevezető kánonok állnak (pl. 849. k., 879. k., 897—899. k., 959. k., 998. k., 1008—1009. k., 1055. k.), melyek riem tisztán egyházi törvények, hanem egyetemes („isteni jogot" tartalmazó) alapelvek. Ezért magyarázatuk során szem előtt kell tartani, hogy a 11. k. értelmében nem csupán a katolikusokra érvényesek, s nem is annyira jogi kötelezettséget fogalmaznak meg, mint inkább hittani alapvetésre irányulnak. Bennük a tanítóhivatal megnyilatkozásai, különösen a II. Vatikáni zsinat tanítása és az egyházjog közti szerves kapcsolat mutatkozik meg. A szentségekkel foglalkozó többi kánonok elrendelését is bizonyos egyöntetűség jellemzi. Első helyen a szentség kiszolgáltatásáról (celebratio) szóló szabályok állnak. Ezeket követik a szentség kiszolgáltatójára, majd a szentség felvevőjére, végül pedig a kérdéses szentséggel összefüggő egyéb körülményekre (többi szereplők, anyakönyvezés stb.) vonatkozó előírások. IV. IV. A részleges szentségi jog szerepe A helyi egyházi hatóság szerepe a törvényhozói tevékenység terén is előtérbe került a zsinat utáni időkben. A liturgikus könyvek kiadása és fordításaik felülvizsgálása az Apostoli Szentszék feladata (838. k. 2. §). Viszont a jogban megszabott határok között a püspöki konferenciák a fordítások elkészítésében alkalmazkodhatnak a helyi adottságokhoz és szükségletekhez (838. k. 3. §). Ezzel a lehetőséggel az új magyar szertartáskönyvek összeállításakor is éltek. 63
