Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)
1985 / 1. szám - Cselényi István Gábor: Személyes húsvét és pünkösd
Cselényi István Gábor SZEMÉLYES HŰSVÉT ÉS PÜNKÖSD A keresztség és a bérmálás a keleti lelkiségben Lényeg, anyag, forma, érvényesség Néhány perc a templom egy félreeső zugában, a legszűkebb család körében, néhány csepp víz folyik a kisgyermek homlokára, néhány alig érthetően elmormolt szó kíséretében, és az újszülött az egyház tagja lett — „érvényesen felvette a keresztséget". — Íme, ez volt a zsinat előtti keresztelési gyakorlat, mind a latin, mind a görög szertartásban. És aztán csodálkoztunk, hogy ez a szentségkiszolgáltatás tudatilag alig hagyott nyomot a megkereszteltekben, intézménnyé vált, aminek a keresztény családok szinte csakis kötelességérzetből tettek eleget, de az nem hatott ki igazán életükre. E mögött a gyakorlat mögött a skolasztika szentségtana húzódik meg, amely különválasztotta a szentségi kegyelmet mint lényeget, s azt a látható jelet, amely ezt a belső tartalmat közvetíti. Maga ez a kegyelem is jól körülhatárolható, definiálható, mint pl. a keresztség esetében az eredeti és egyéb bűnök eltörlése. Még inkább megragadható, jogilag is rögzíthető a külső jel két Összetevője, az anyag és a forma —, ami a keresztség esetében pl. a víz és a keresztelési formula. Fontos még a szentségkiszolgáltató szándéka — hogy ti. úgy kívánjon eljárni, ahogy az a (katolikus) egyházban szokás. így aztán a keresztség „érvényességéhez" valóban elég pár csepp víz, elég, hä a formulát megfelelő szándékkal elmondjuk, a „többi" mind csak „díszítőelem”, akár el is hagyható. Hogy a résztvevőkre, az egyház többi tagjára milyen hatással van a szertartás, s egyáltalán, mi a „helye", szerepe életünkben, az csak másodlagos, szinte mellékes. íme, a racionalizmusra hajló szentségi szemlélet, amelynek veszélyeit és következményeit bevezetőben már láttuk. A zsinat utáni gyakorlat sok tekintetben javított ezen a keresztelésképen. A keresztséget újra a helyi közösség életmegnyilvánulásának látjuk, legtöbb helyen a szűkebben vett család körén túl az egész közösség szína előtt szolgáltatják ki, minél nagyobb ünnepélyesség mellett. A szertartás mágikussá válásának meg a látszatát is kerülendő, a szülők, keresztszülök előkészítésben részesülnek. Ennyi a pozitívum, és ez nem kevés. Ugyanakkor hosszas viták kezdődtek akörül, hogy a szülők milyen feltételek mellett kérhetik gyermekük megkeresztelését, kik lehetnek keresztszülők stb. Ezek a viták újra csak jogi problémák felé terelik el az érdeklődést, végül is még mindig nyitva marad a kérdés: mi is megy végbe bennünk valójában a keresztségben és a többi szentségekben, s mi is itt a szertartás tulajdonképpeni szerepe? A kérdés továbbvezet a többi szentség körére. A szentségi jelek elvonttá válásának veszélye a többi szentségre is leselkedett s még ma is leselkedik. Bár a zsinat hangsúlyozta a szentmisén való „aktiv részvételt", az oltáriszenfség problematikája továbbra is arra szűkül le számunkra, mikor és hogyan változik át a kenyér és a bor Krisztus testévé-vérévé, és alig gondolunk az eukarisztia további hatásaira, így pl. arra, hogy itt jön létre az egyház, mint közösség. A többi szentség esetében is a konkrét anyagok, mozzanatok — olaj, a belső töredelem, a házasságkötési szándék, a kézföltétel —, ill. a helyes formula áll figyelmünk előterében, de végül is homályban marad, hogy közben üdvösségmisztériumok részesei leszünk, főleg pedig az: ki cselekszik itt a „külső feltételek" keretei között. Ez az a pont, ahol értékes indításokat nyerhetünk a keleti rítus liturgiaszemléletéből, amely szentírási-patrisztikai gyökerekből táplálkozik, s Így a Nyugaton megszokottnál szélesebb összefüggésbe ágyazza a szentségek kérdését is. Mint a zsinat is elismerte, Kelet — az ortodox egyházat és a katolikus keleti egyházat egyaránt értve a megjelölésen — éppen a liturgiában, a szentségek kérdésében őrzött meg számos olyan értéket, amely segítheti a ma szükséges megújhodást. Feltétlenül ezek közé tartozik az a liturgikus teológia is, amelyet alábbiakban Alexander Schmemann: Of Water and the Spirit (Vizből és Szentlélekből) c. műve és dr. Timkó Imre: Hieros gamos (Szent házasság) c. kéziratos munkája alapján szeretnénk körvonalazni. A forma mint epifánia Mint láttuk, a szentségek nyugati megközelítésében a forma (és anyag) csak külső jele a belső tartalomnak. Lényeg (ousia) és forma (morphé) viszonya egészen más a keleti hagyományban. A külső itt — plátói fogalomrendszer nyomán — a belső feltárulása, kifejezője, a láthatatlan láthatóvá tétele. Nem járulék, adalék, esetleges külsőség csupán, hanem a lényeget nyilatkoztatja ki, teszi teljessé, egzisztenciálissá az emberi lét szintjén. A krisztológiából vett párhuzammal — megtestesülés, ahhoz hasonló folyamat, ahogyan Isten Igéje láthatóvá vált Krisztus emberségében, tetteiben, szavaiban. Vagy még inkább: epifánia, tehát ahhoz a Vízkereszthez hasonlitható, ahol 54
