Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)

1985 / 1. szám - Jánosa Domokos: Krisztusi újjászületésünk szentsége

egyház egységének legtökéletesebb kifejezése az eukarisztia ünneplése. Ezért nagyon ajánlatos a keresztség szentségének legalább időnként a szentmise keretében történő kiszolgáltatása. Természetesen ennek csak akkor van értelme, ha a keresztséget kérő szülők értik és értékelik a szentmise jelentőségét és aktívan be tudnak kapcsolódni az eukarisztia ünneplésébe.

Ahhoz, hogy a keresztség szentségét méltó és illő módon szolgáltassuk ki, lényeges, hogy előtte megvizsgáljuk a keresztséget kérő szülők szándékának komolyságát. Ez a feladat minden gyakorló lelkipásztor számára gond és felelősség. — A keresztség szentségének kiszolgáltatását nem szabad senkitől sem megtagadni, viszont ,,egy bizonyos ideig el lehet halasztani annak a kisdednek a megkeresztelését, akinek egyik szülője sem kész a hitvallásra és annak vállalására" (Magyar Katolikus Püspöki Kar előszava S. o.). Ez az a kérdés, úgy hiszem, amiben nem teljes az összhang a lelkipásztorkodó papság körében. Amíg az egyik plébánián a lelkipásztor — a helyzetet komolyan mérlegelve — a szentség kiszolgáltatásának elhalasztását javasolja, addig a másik plébánián minden további nélkül megkeresztelik a gyermeket. A Magyar Katolikus Püspöki Kar 1973-ban úgy rendelkezett, hogy a „keresztelés lehetőség szerint a szülők (illetőleg a keresztelendő) lakóhelye szerinti illetékes plébániatemplomban történjék, másutt csak az illetékes plébános írásos hozzájárulásával — kivéve természetesen a szükségkeresztelés esetét" (OBP 4. o.). Ennek a rendelkezésnek figyelembevételével elkerülhető lenne, hogy amit esetleg komoly lelkipásztori szempontok mérlegelése után nem látnak helyesnek az egyik plébánián, azt megtegyék a másikon. Tudjuk ugyanis, hogy nem a keresztség kiszolgáltatásának megtagadásáról van szó, hiszen azt megtagadni senkitől sem szabad, csupán ELHALASZTÁSÁRÓL. — Igyekeznünk kell a szülőkkel vagy adott esetben a keresztelést kérő nagyszülőkkel megértetni, hogy nem elutasításról, elküldésről van szó, hanem, hogy ez az újszülött gyermek lelki érdeke is.

A KERESZTELÉS ELHALASZTÁSÁNAK természetesen csak nagyon komoly okai lehetnek. Ezek általában igen hamar, már a keresztelésre jelentkezéskor is kiderülnek, amikor a lelkipásztor tájékozódó jellegű kérdéseket tesz föl a szülőknek vallásos ismereteikkel, vallásos képzettségükkel vagy keresztény házasságuk rendezettségével kapcsolatban. Ma már sajnos egyre gyakoribb, hogy fiatal szülők nem élnek érvényes egyházi házasságban, legtöbbször semmiféle vallási nevelésben nem * részesültek, így természetesen sem elsőáldozók, sem bérmálkozók nem voltak. Ezért jó alkalom az ilyen találkozás arra is, hogy felkínáljuk mindennek lehetőségét, és amennyiben hajlandónak mutatkoznak, megfelelő előkészület után szívesen rendezzük házasságukat. A legtöbb esetben szoktak is rá vállalkozni. Természetesen a felkészítésnél figyelembe kell venni, hogy a napi munkájuk végzése és a gyermek gondozásával járó elfoglaltságaik után tudnak csak oktatásra, beszélgetésre a plébániára eljönni, ezért időben hozzájuk kell alkalmazkodnunk. Ha a gyermek felügyeletét a szülők nem tudják megoldani, a lelkipásztor is fölkeresheti a szülőket; ez egyben jó lehetőség a családdal való lelki kapcsolat megteremtésére is. Ez a felkészítés természetesen nem „tanfolyam", mint ahogyan sokszor megkérdezik: „Na és akkor mennyi ideig kell erre a .tanfolyamra' járni?" Mivel hitünk nem csupán bizonyos mennyiségű ismeretanyag elsajátítása, hanem elsősorban ÉLETFORMA, amit élni kell, amit gyakorolni kell, ezért a lelkipásztornak arra kell törekednie, hogy azt legalább csírájában sikerüljön kialakítania. A beszélgetési alkalmak arra is jók, hogy személyes kapcsolatot alakítsunk ki a fiatal szülőkkel, majd a házasságrendezés és keresztelés megtörténte után is segíthetjük őket vallásuk gyakorlásában, a gyermek keresztény nevelésében. A néhány hetes vagy akár néhány hónapos felkészülési idő nyilvánvalóan kevés ahhoz, hogy pótoljuk húsz vagy huszonöt év mulasztását és vallásos nevelését. Ahhoz azonban mindenképpen elegendő lehet, hogy ha röviden is, de helyes képet kapjanak hitünkről, a köztudatban élő, az egyházról kialakult téves elképzelésekről. A szülőkkel, keresztszülőkkel való beszélgetés akkor sem fölösleges, ha gyakorló keresztényekről van szó. Hasznos a tanult ismeretek felfrissítésére és jó lelki felkészülés és előkészület is lehet a keresztséghez.

A KERESZTSZÜLŐI TISZTSÉGRŐL is kell néhány szót szólni. Igaz, napjainkban egyre inkább csökken a keresztszülőség vallásos jelentősége. A keresztszülő már nem a vallásos nevelés támogatója, szerepe csak formális, kimerül a keresztgyermek időnkénti megajándékozásában. Pedig az, hogy valakit felkérnek keresztszülőnek, nem csupán megtiszteltetés, nem csupán öröm, hanem feltétlenül gond és felelősség is, mivel a keresztszülőség elsősorban feladat. Sajnos ezt sem a keresztséget kérő szülők, sem pedig a keresztszütőséget vállalók nem nagyon szokták figyelembe venni, fontosnak tartani. Legalább a lelkipásztornak legyen gondja arra, hogy a kiválasztott keresztszülők valóban megfeleljenek ennek a tisztségnek. Az OBP ezt írja a keresztszülőkről az Ált. Tud. 8. pontjában: „A kisded keresztelésénél is ott kell lennie a keresztszülőnek, hogy megjelenítse egyrészt a keresztelendőnek kibővült családját, másrészt az Anyaszentegyház szerepét. Szükség esetén pedig segíti a szülőket, hogy a gyermek előrehaladjon a hitben és hitéről életével is tanúságot tegyen.”

Az ősegyházban a megkeresztelt hitre való nevelésében komoly szerepe volt a keresztszülőnek. Ma viszont legtöbbször ezt a szülők sem igénylik, sőt talán nem is veszik jó néven, ha a keresztszülő beleszól a gyermek nevelésébe vagy esetleg a szülőt keresztény kötelességére figyel29