Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)
1985 / 4. szám - Gyürki László: Egy lelkipásztor búcsúbeszéde híveihez (Szent Pál milétoszi beszéde - ApCsel 20,17-38)
tani, inteni. A „mindnyájan” szó gyakori előfordulása az apostoli elkötelezettség teljességének kiemelését adja (18., 19., 25., 26., 35. vers). Pál apostol ekkor 50 éves lehetett. Talán bizonyos keserűség, bátortalanság, depresszió van ebben a vallomásban: „szolgáltam az Úrnak teljes alázatosságban, mindenfelől szorongattatva, a szorongások és megpróbáltatások közepette is, amik a zsidók áskálódásai folytán jutottak osztályrészemül" (19. v.). Az evangélium terjedésének lassúsága, a túlzott fáradtság, kimerültség, törékeny egészség, kétségtelenül előfutárai ennek a krízisnek, amely leselkedik minden apostolra „az élet közepén". Pál azonban teljesen Krisztusra függeszti tekintetét, hogy a „déli rém” áldozata ne legyen. Tudja, hogy a láthatatlanban végtelenül több jó van, mint amit látunk. Mi csak magvetők vagyunk, s az angyalokra kell hagynunk az aratás munkáját (Mt 13,30). Pál nem sokat időzik a múltnál. Arra hív fel, hogy tekintetünket a jelenre irányítsuk. Neki Jeruzsálembe kell mennie, ahol megpróbáltatások és bilincsek várnak rá. Vajon ez nem emlékeztet-e arra, hogy Jézusnak is Jeruzsálembe „kellett" mennie? Az apostol egész élete „fölmenés" Jeruzsálembe. Ez a lényege életének: „hogy végigfussam a pályát, és teljesítsem a feladatot, amelyet Urunk Jézus bízott rám, vagyis hogy tanúságot tegyek az Isten kegyelmét hirdető evangéliumról" (24. v.). — A múlt és jelen után Pál a jövő felé irányítja tekintetét. Megérzi, hogy milyen veszély fenyegeti a közösséget. De tudja, hogy a Szentlélek már kiválasztott más embereket. A Szó terjedése stafétafutás, ahol a futók átadják az élet lángját. Pál Ezért emlékezteti a felelős vezetőket felelősségükre. Ki előtt felelősek! A beszédnek öt uralkodó szava van: az Ür, az Isten, a Lélek, tanúságot tenni, a nyáj. Ez mind összesűrűsödik ebben a súlyos figyelmeztetésben: „Vigyázzatok magatokra és az egész nyájra. Azért rendelt benneteket a Szentlélek az élére elöljáróul, hogy igazgassátok az Isten egyházát, amelyet a tulajdon vére árán szerzett meg magának" (28. v.). Megfigyelhetjük az utolsó metaforának a merészségét, ahol a „vér", úgy látszik, hogy egyszersmind Isten Fiának személyét jelenti (vö.: 17,26). Rendkívüli fömörségű szavak, amelyek a mi- nisztériális papságra erőteljes és termékenyítő fényt vetnek. Kinyilvánítják, hogy a papság nem embertől, és nem is a közösségtől származik, hanem magából a Szentháromságból ered, benne gyökerezik. Távolabb vezet, mint a kézföltétel napja. Leszáll a három isteni Személy: az Atya, a Fiú és a Szentlélek szeretete fakad föl a papságban. Ezért a felelős vezetők az Atya, a Fiú és a Szentlélek előtt adnak majd számot. — Felelősek az Atya előtt, mert az egyház az ö nyája, az a Nép, amelyet megszerzett magának, a gyülekezet, amelyet ö hív össze, ö gyűjt egybe, hogy az általános üdvösség jele és eszköze legyen. Az apostol működése magának az Istennek a munkálkodása a világ szívében, de minden egyes ember szívében is. A keresztényeket üldöző Saul magatartásával, — amikor „házról-házra járt” (ApCsel 8,3), — Lukács szembeállítja Pálnak a későbbi munkáját, amikor szünet nélkül könnyek között figyelmeztet mindenkit (20,31). — A felelős vezetők „a Szentlélektől állítva, mint őrzők” számot fognak adni a Szentiéleknek. A szolgálati papság a Lélek karizmája, amelyet kézföltétellel adnak át abból a célból, hogy az egyház születését és növekedését erősítse. Végül a presbiterek az Isten Fia előtt felelősek. Krisztus vére volt az eszköz, amely által Isten megváltotta népét a bűn világából, hogy a szeretet szövetségébe egyesítse. Ennek a „megszerzésnek" erejéből minden hívő „királyi papságot, papi királyságot" alkot. Pált követve Szimmachusz pápa (498—514) a szolgálati papság egységét a három isteni személy egységének a misztériumához hasonlítja. Az ilyen felelősségnek nagysága eredetéből és céljából folyik. Szent Pál tanítása mindig teológiai gyökerekre vezethető.vissza. Az igazi felelős vezetők portréja. Pál ezután három vonással megrajzolja a presbiter és a püspök arcképét. Erre a kérdésre válaszol: mit szeretnének látni a hívek az egyház felelősének személyében? Mit várnak a paptól ? — Három igét találunk itt, Szent Lukács ezeket elemzi: őrködni, hirdetni, szolgálni. — A felelős vezetőknek feladata az őrködés: „virrasz- szatok tehát!" A virrasztás a keresztény ember alapvető magatartása. De a vezetőnek különösképpen virrasztania kell. „Őrködni a nyájon", — ez elsősorban azt jelenti, hogy a rábízottakat imádságába rejti. A kéf követelmény Jézusnál gyakran együtt szerepel: virrasszatok és imádkozzatok. Ennek ajánlása abban az időben, amikor Lukács írja az ApCsel-t, annál inkább sürgető, mert Krisztus nyáját a megosztás démonja fenyegeti: „Ragadozó farkasok törnek rátok és nem kímélik a nyájat" (29. v.), és akadnak olyanok is, akik álnok szóval akarják maguk mellé állítani a tanítványokat. A görög szó — grégorein — figyelmeztet, hogy az őrködés nem lehet konformizmus, vagy konzervativizmus, hanem világos és nyílt tekintet a jövő felé, bizonyos dinamizmus, mivel az üdvösség története minden nap megújul. A felelős vezetők a nyíltság és a remény emberei: harcból, bizalomból születtek, ez isteni küldetésük eredete. A felelős vezetők az evangélium hirdetői: „Most pedig Istennek és kegyelme szavának ajánlak benneteket. Neki hatalma van, hogy fölépítse művét, és megadja nektek az összes szenttel közös örökségét" (32. v.), vagyis mindazokkal, akik hisznek. De a felelősek 227
