Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)

1985 / 4. szám - Széll Margit: Önátadás Krisztusnak

segítse az erőtleneket, a terhekkel küszködő családokat, segítse a beteget, az erőtlent, a hátrányos helyzetűt, a különféle lelki homályban és bizonytalanságban szenvedőt. Ezért a többletért sok mindenről le kell mondania, olykor hősies áldozatok árán is, de jól tudja, hogy ezt nem a maga erejéből teszi, mert az egyetlen igazi Közvetítő: Jézus Krisztus (1Tim 2,5).

A zsinat egyetemes felszólítása az embereket a teremtés beteljesítésére, a békére, a jó családi életre hívta. A személyekhez szóló teljes önátadásra való hívás az utóbbi húsz évben a gyakorlatban háttérbe szorult. Oka többek között az az általános szemlélet, hogy a mai ember kényelmes, állóképessége gyenge, bizonyos kíméletre szorul. Az egyházon belül is egyre kevesebb követelményt „mertek" felállítani. Ma már nyilvánvaló, hogy lélektani bukfenc volt ez. Egy életpályához, feladathoz, tanulmányhoz szükséges igény csökkentése egyáltalán nem fokozza a vállalkozó kedvet. Az olcsó ideál az ifjúság számára érdektelenné, unalmassá válhat. Ahol nincs verseny, küzdelem, ahol nem szorítják be az erőt mint áramló vizet a zsilipbe, ott lassan ellaposodik, megreked, mocsárszagú, langyos pocsolya lesz. — Hamarosan kitűnt, ha az egyház nem nevel hivatásokat teljesebb istenszolgálatra, akkor az általános keresztényélet is ellaposodik. Amikor a lelki szegénységre való buzdítás csökkent, az anyagiak szerzése annyira lekötötte a készségesebb híveket is, hogy az egyházközségek, sőt a rendi közösségek is alig tudták alapvető szolgálatra igénybe venni tagjaikat. Az engedelmesség fellazításával elszaporodtak a társadalmi és egyházi visszaélések. A „nemiség dicsőítése" napjainkban már eljutott a perverzió kikiáltásáig. A magasabb igényről való lemondás tehát az átlagosnál mélyebb szintre vezethet. „Ugyanis az erkölcsi értékek emberi szintjén találkozik a múló világ és az örökkévalóság. Ebben kap határozott jelentést a szeretet parancsa, a tökéletesség köteléke ... A mai világban rendkívüli szükség van a fenntartás nélkül Istennek ajándékozott életek tanúságtételére, hiszen az aratnivaló sok, de a munkás kevés.” (vö. A pápa levele az ifjúsághoz az Ifjúság Nemzetközi Éve alkalmából, 1985 húsvét).

SZÁZANNYIT ÉS MAGÁT JÉZUS KRISZTUST. „Eljegyeztelek benneteket egy férfivel, hogy tiszta szűzként vezesselek el Krisztushoz" — hirdeti Szent Pál híveinek (2Kor 11,2). „Az egyház szeretete sugárzik felétek, akár elmélkedő közösség klauzurájában éltek, akár az apostolkodás sokrétű területén dolgoztok . . . vagy olyan helyen, ahol részvéttel segítenek az emberek fájdalmán vagy iskolákban, intézetekben ... és végül minden olyan házban, ahol »Krisztus nevében egyesülten' azzal a tudattal éltek, ,hogy Krisztus köztetek van' (Mt 18,20)'' (RD 2.).

Az evangéliumban vannak olyan buzdítások, melyek nemcsak az üdvösséghez „szükséges" eszközt mutatják be, hanem „jobbat" is tanácsolnak: Ne ítélj! Adj kölcsönt, viszonzást nem várva! Hívd meg asztalodhoz a szegényeket stb. Az egyház kezdettől fogva a szegénység, tisztaság, engedelmesség hármas tanácsát emelte ki, mivel az magában foglalja az egész üdvrendet. Hiszen a megváltás Jézus Krisztus húsvéti misztériumában — kereszthalála és feltámadása egységében — éri el csúcspontját, és ez szükségszerűen magában hordozza az ö n- megtagadás törvényét, amit Szent Pál radikálisan így fogalmaz meg: „Érte mindent elvetettem, sőt szemétnek tekintettem, csakhogy Krisztust elnyerhessem és hozzá tartozzam" (Fii 3,8—9). A tanácsok szerinti élet ellene mond az ember minden rossz hajlandóságának, amit az evangélium a szemek kívánságának, a test kívánságának és az élet kevélységének nevez. Ez az élet tudatos önátadással beteljesíti a keresztség szentségi kegyelmét, ezért mondja a zsinat: Az evangéliumi tanácsok szerinti hivatás „különleges felszenteltséget" ad.

„TÉRJ HOZZAM, MERT MEGVÁLTOTTALAK TÉGED! (Iz 44,22). Isten a szegénység tanácsával arra hív, hogy értékeljük magasabbra létünket a birtoklás és fogyasztás aránytalanságában, amely megfojtja a létezést. Talán sohasem volt annyira szembetűnő ez az aránytalanság mint ma, amikor a bőségben dőzsölők éppúgy céltalannak látják éleiüket, mint a nyomorban élők, az éhhalállal küzdők.

Az evangéliumi tökéletesség példája ma méginkább aktuálissá, teljesebbé tesz bennünket, mert a birtoklás utáni vágy mérséklésével növeli személyes létünk kibontakozását, függetlenségét. Létünket így mélyíthetjük el a kegyelemben és a megváltásban (vö. RD 4. 5. 12.). Amikor Jézus azt mondja, „menj el, add el amid van" ezzel ugyan negatívumot mond, de nagy többletet kínál: „Kövess engem!" A keresztény lét azzal válik teljesebbé, hogy

milyen fokban követi Krisztust. Az ember mindinkább lehagyja azt, ami romlandó, hogy elnyerje a romolhatatlan, a „maradandó kincset" (Mt 19,21). „Hiszen ismeritek Urunk, Jézus Krisztus jótékonyságát, noha gazdag volt, értetek szegénnyé lett, hogy általa meggazdagodjatok" (2Kor 8,97). Az üdvözítő és megváltó szegénységben élők megbékélt lelkületet árasztanak környezetükre.

A megváltás lényege: Jézus Isten iránti engedelmessége. Mi is énünket akaratunk által adjuk át Istennek. Az engedelmesség alól a teremtés rendjében sem vonhatjuk ki ma224