Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)

1985 / 4. szám - Lukács László: Egyetemes és hierarchikus papság

A Lumen Gentium elsősorban az áldozat és a tanúságtétel feladatát emeli ki a hívek egyetemes feladatai közül. Az áldozatnak és a tanúságtételnek is csúcspontja az Eucharisztia. Kultikus istendicsérő áldozatuk (homológia, Eucharisztia) azonban csak akkor lesz „élő, szent és Istennek tetsző áldozat”, ha életükkel is egyre teljesebben Isten rendelkezésére állanak: gondolkodásuk szellemében folytonosan megújulva élnek a világban, s teljesítik evilági küldetésüket, anélkül, hogy feloldódnának a világ életében. Odaadottságuk elsősorban az önzetlen és korlátlan szeretetben, s a szenvedések Istenre hagyatkozó elviselésében válik tanúságtétellé (Diakónia, martyria). A vértanúk halálukkal hozták meg áldozatukat, s így váltak Istennek és Krisztusnak papjaivá (Jel 20,6; Fii 1,29). A Pásztor bárányként áldozta fel magát nyájáért — a juhoknak követniük kell pásztorukat. Csatlakozniuk kell hozzá, aki önmagát mutatta be jó illatú áldozatul Istennek, megdicsőítve az Atyát. Segítségére kell lennünk azonban gyöngéd és odaadó szolgálatában is.

A zsinat így magasabbrendű szintézisbe foglalta mindazt, amit az 1950-es évektől a modernebb teológusok sürgettek a világiak nagykorúságával kapcsolatban. — Hogyan lehet ezt a hármas papi feladatot az életben valóra váltani minden megkeresztelt embernek?

— 1. Kultikus áldozat — sem a pap, sem a hívő esetében — nem válhat teljessé életáldozat nélkül. A „gyakorló katolikus" nemcsak misehallgatási kötelezettségnek tesz eleget, hanem arra is törekszik, hogy életét: munkáját és szenvedését, örömeit és gondjait, törekvéseit és kudarcait, önmagát és övéit folytonos imádságban és kontemplációban, Krisztus életáldozatával egyesülve Istennek ajánlja.

— 2. Az igehirdetés krisztusi küldetését a hívek többsége nem szavakba foglalt, hanem életével meghozott tanúságtételével teljesíti. Ez talán kevesebbnek látszik, mint egy népszerű pap nagyhatású, sokakat vonzó és megmozgató beszédei. Valójában azonban ez teszi hitelessé, sőt nem egyszer lehetővé az igehirdetök szavát. Sürgető feladat nálunk is, tisztázni: lehet-e, s ha igen, hogyan kell ma keresztényül élni — iskolás gyermekként, serdülő fiatalként, pályakezdő felnőttként, szerelmesen vagy házassági problémákkal küszködve, öregen, betegen vagy elhagyottan? Hogyan lehet keresztény egy orvos, egy mérnök, egy benzinkutas, egy üzletkötő, egy áruházi eladó? Az életnek ehhez a kísérletező-bizonyító tanúságtételéhez képest másodlagos — bár rendkívül jelentős az, hogy egyes laikusok tényleges szerepet vállalnak az igehirdetés munkájában: hitoktatóként, jegyesoktatást, házassági tanácsadást, lelkigondozást vállalva az egyházközség vagy a keresztény közösség keretein belü^vagy akár — keresztény értelmiségiként — híd-szerepet vállalva az egyház és saját szakterülete között. Az egyház életét szakértelmükkel, sajátos szempontjaikkal gazdagíthatják — a „világban” pedig szűkebb szaktudományukat a hit szempontjaival tehetik humánusabbá.

— 3. A szolgáló szeretet szinte beláthatatlanul sok területet kínál fel. A keresztény embernek van szeme ahhoz, hogy észrevegye a bajba jutottakat, van benne elég bátorság és önfeláldozás ahhoz, hogy segítségükre is siessen. Köteles szolgálni az egységet is a maga területén: családjában, rokoni és baráti körben, munkahelyén — beosztása és hatásköre szerint akár egy egész község, népcsoport vagy a társadalom szintjén. II.

II. A hierarchikus papság

A II. Vatikáni zsinat a zsinatok sorában először foglalta össze a papi élet és szolgálat mibenlétét. A korábbi jogi szemléletet elhagyva, elsősorban a lelkipásztori szempontokat tartotta szem előtt. Tanítása lényeges pontokon módosította, kiegészítette a történelem folyamán kialakult elképzeléseket. E korábbi nézetek között több egyoldalú, töredékes vagy éppen hamis elgondolásra is bukkanunk. Ezek elsősorban a kultikus-szakrális területre szűkítették le az ordo szentségét, s nem tárták fel eléggé krisztológiai és ekléziológíai összefüggéseit. Most tágasabban, egyetemesebben értelmezik a papságot, Krisztus hármas hivatalának megfelelően. — A zsinat három lényegesen új elemet hozott a papság teológiájával kapcsolatban:

— 1. A papságot az egyház életének és közösségének egészébe ágyazza bele eredetében, létében és működésének célkitűzéseiben egyaránt, az egyházat pedig Krisztus megváltó művének perspektívájában szemléli. Ez a szemlélet adott lehetőséget arra, hogy a papságot ne elszigetelten szemléljük, akár mint a hét szentség egyikét, akár mint az egyházon belüli sajátos szociológiai struktúrát, hanem krisztológiai és ekléziológíai hátterében.

— 2. Krisztus papságában az egész egyház részesedik. Mindenki meghívást kap az istengyermekségre. Krisztusban mindnyájan Isten fiaivá lettünk, aki Fiában nekünk adta önmagát. Mindent felülmúló szeretetajándéka azonban bennünk is csak akkor válhat teljessé, ha mi is a szeretetben fogadjuk be. Ajándékával tehát mindnyájunkat meghívott az istengyermekségre: Hitünkkel befogadjuk Isten fiát, s az ő lelkületével élünk, hozzá hasonlóan elvállalva a haláláig való engedelmességet: életünk minden fordulójában az Atyára föltétlenül ráha207