Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)

1985 / 4. szám

választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdo­nul kiválasztott nép vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből hivott meg benneteket csodálatos világosságára" (IPt 2.9) A TEOLÖGIA négy száma 1985-ben az egyház szentségeivel foglalkozott. Jelen számunk az egyházi rendről (papságról) és a házasságról közöl írásokat. Ha „közös nevezőre" akarnám a két szentséget hozni, így jelölhetném mindkettőt: a végleges elkötelezettség szentségei. Termé­szetesen — a keresztségtől kezdve — mindegyik szentségben valamiképp jelen van, hatékony, felszólítást tartalmaz és vállalások sorát jelenti — az ember oldaláról tekintve — ez az „elköte­lezettség”. Egészen sajátos módon érvényes ez a papsággal és a házassággal kapcsolatban. Az előbbinél Isten „ügyének" szolgálatára kötelezi el magát a pap (természetesen az emberek szolgálatát is szem előtt tartva), az utóbbinál a házastársak „holtomiglan-holtodiglan” egymás­nak tesznek ígéretet (úgy, hogy ebben az elkötelezettségben „benne van" az Isten felé fordu­lás is). Az egyházi rend szentségére csakúgy áll, mint a házasságra: az elkötelezettséget nemcsak a derűs, békés, meghitt, gondtalan órákon, hanem a nehéz időkben is vállalni kell. Akkor is, ami­kor úgy tűnik, hogy utat tévesztettünk. Akkor is, amikor úgy tűnik, hogy az értékeket elhomályo­sítják, a kezdeti órák, évek lelkesedését, a sok szépet és jót feledtetik a keservesen megtapasz­talt problémák, hiányosságok. Mert való igaz: nehéz olykor elviselni a püspök, a paptestvérek meg nem értő közönyét, a kisebb-nagyobb hívő közösség gyarlóságait, eltávolodását. És ugyan­csak való igaz: nehéz észre nem venni, hogy sok minden nincsen meg a házastársban, amit ugyan az első évek „rózsaszínű szemüvege” feledtetett, de amire most joggal igényt tartanánk, amit joggal elvárnánk tőle. ' Van-e kiút, van-e megoldás? Vajon — ultima ratióként — a joghoz, a paragrafushoz, azaz a felmentéshez, az érvénytelenné nyilvánításhoz folyamodjék-e a pap vagy a hitvestárs? Vajon va­lóban ez az egyetlen, a „végső” megoldás? Nem inkább az-e, hogy meghallják a Jelenések könyvének figyelmeztetését: „a kezdeti szeretetedtől eltértél", azt magad mögött hagytad. Ezért inkább „tarts bűnbánatot, térj vissza korábbi magatartásodhoz" (Jel 2,4—5). Istent, a másik em­bert, de önmagunkat is csak úgy lehet igazán szeretni, ha szeretetünk valódi. Azaz: ha Isten, ha Krisztus szeretetével nézünk a másikra, a többire. Azzal a megértő és megbocsátó szeretettel, amellyel Krisztus tekintett a bűnös asszonyra, a kapzsi vámos Zakeusra, a gyógyíthatatlan bete­gekre — mindenkire. Nagyon is „kéznél van", hogy a másikban, a többiben — és talán még önmagámban is felfedezzem a hiányokat, hiszen azok valóban vannak, bőven vannak. Az igazi szeretet viszont épp itt, ilyenkor tanít meg helyesen látni. Mert az a bizonyos „kezdeti szere­tet", az első, önmagamat elkötelező szeretet nem látott rosszul, nem ferdített vagy torzított. Iga­zi volt, mert türelmes volt, jóságos volt, nem volt féltékeny, nem volt kevély vagy tapintatlan, nem a maga javát kereste, nem gerjedt haragra, a rosszat nem rótta fel. Sőt, mindent eltűrt, min­dent remélt és elviselt. E Z a szeretet nem szűnik meg soha (vö. 1 Kor 13,4—8). Isten az emberben nemcsak azt látja, ami már megvan benne, hanem azt is, ami még nincsen. Legyen az pap, püspök vagy bármely férfi, nő, aki nehézzé teszi a papi pályát vagy házastársi életet — csakis a szeretet lehet az az erőforrás, mely rávezethet, hogy talán valóban nagyon gyarló másikban, a többiben — a tegnap még meglévő és holnap újra erőre kapó, sőt gyarapo­dó értékekre gondolva — a ma még meglévő gyarlóságokat, hiányokat is el tudjuk viselni. Va­jon támogatjuk-e őket ezeknek az értékeknek újraélesztésében, felismerésében, kibontakoztatá­sában? Vajon gondolunk-e rá, hogy csakis a szeretet tarthatja meg őt, a másikat, a többit — és engem is az üdvösség útján? Jól tudjuk, egyetlen főpapunk van, Jézus Krisztus, ö a híd, az út, a közvetítő. Minden megke­resztelt ember — pap és világi, celebs és házasságban élő — az ő főpapságában részesedik. Mindazoknak, akik az egyházi rend vagy a házasság szentségi erejéből töltekeztek, szentségi erőből táplálkozó jelként, hiteles elkötelezettekként kell állniuk világunkban. A kisebb és na­gyobb egyházi közösségekben, de az evilági környezetben is. Sz. A. A TEOLÓGIA 1986. ÉVI TÉMÁI: 1. AZ OKUMENÉ NÉHÁNY FONTOS KÉR­DÉSE — 2. AZ IGEHIRDETÉS (AZ ÉRDEKLŐDŐK, A KRITIKUSOK ÉS KÖ­ZELEDŐK SZEMPONTJÁBÓL) — 3. A KERESZTÉNY KÖZÖSSÉG PAPJA ÉS MUNKATÁRSAI — 4. AZ „EMBERARCÚ ISTEN”. A KÖZREMŰKÖDNI KÍVÁNÓK SZÍVES JELENTKEZÉSÉT MIELŐBB VARJUK. A KÉZIRATOK TERJEDELME MAX. 350 SOR. A KÉZIRATOK BEKÜLDÉSÉ­NEK HATÁRIDEJE: 1986. 2. sz. FEBRUAR 1. — 3. sz. MÁJUS 1. — 4. sz. JÚLIUS 1. Szerk. 197

Next

/
Thumbnails
Contents