Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)
1985 / 4. szám
választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből hivott meg benneteket csodálatos világosságára" (IPt 2.9) A TEOLÖGIA négy száma 1985-ben az egyház szentségeivel foglalkozott. Jelen számunk az egyházi rendről (papságról) és a házasságról közöl írásokat. Ha „közös nevezőre" akarnám a két szentséget hozni, így jelölhetném mindkettőt: a végleges elkötelezettség szentségei. Természetesen — a keresztségtől kezdve — mindegyik szentségben valamiképp jelen van, hatékony, felszólítást tartalmaz és vállalások sorát jelenti — az ember oldaláról tekintve — ez az „elkötelezettség”. Egészen sajátos módon érvényes ez a papsággal és a házassággal kapcsolatban. Az előbbinél Isten „ügyének" szolgálatára kötelezi el magát a pap (természetesen az emberek szolgálatát is szem előtt tartva), az utóbbinál a házastársak „holtomiglan-holtodiglan” egymásnak tesznek ígéretet (úgy, hogy ebben az elkötelezettségben „benne van" az Isten felé fordulás is). Az egyházi rend szentségére csakúgy áll, mint a házasságra: az elkötelezettséget nemcsak a derűs, békés, meghitt, gondtalan órákon, hanem a nehéz időkben is vállalni kell. Akkor is, amikor úgy tűnik, hogy utat tévesztettünk. Akkor is, amikor úgy tűnik, hogy az értékeket elhomályosítják, a kezdeti órák, évek lelkesedését, a sok szépet és jót feledtetik a keservesen megtapasztalt problémák, hiányosságok. Mert való igaz: nehéz olykor elviselni a püspök, a paptestvérek meg nem értő közönyét, a kisebb-nagyobb hívő közösség gyarlóságait, eltávolodását. És ugyancsak való igaz: nehéz észre nem venni, hogy sok minden nincsen meg a házastársban, amit ugyan az első évek „rózsaszínű szemüvege” feledtetett, de amire most joggal igényt tartanánk, amit joggal elvárnánk tőle. ' Van-e kiút, van-e megoldás? Vajon — ultima ratióként — a joghoz, a paragrafushoz, azaz a felmentéshez, az érvénytelenné nyilvánításhoz folyamodjék-e a pap vagy a hitvestárs? Vajon valóban ez az egyetlen, a „végső” megoldás? Nem inkább az-e, hogy meghallják a Jelenések könyvének figyelmeztetését: „a kezdeti szeretetedtől eltértél", azt magad mögött hagytad. Ezért inkább „tarts bűnbánatot, térj vissza korábbi magatartásodhoz" (Jel 2,4—5). Istent, a másik embert, de önmagunkat is csak úgy lehet igazán szeretni, ha szeretetünk valódi. Azaz: ha Isten, ha Krisztus szeretetével nézünk a másikra, a többire. Azzal a megértő és megbocsátó szeretettel, amellyel Krisztus tekintett a bűnös asszonyra, a kapzsi vámos Zakeusra, a gyógyíthatatlan betegekre — mindenkire. Nagyon is „kéznél van", hogy a másikban, a többiben — és talán még önmagámban is felfedezzem a hiányokat, hiszen azok valóban vannak, bőven vannak. Az igazi szeretet viszont épp itt, ilyenkor tanít meg helyesen látni. Mert az a bizonyos „kezdeti szeretet", az első, önmagamat elkötelező szeretet nem látott rosszul, nem ferdített vagy torzított. Igazi volt, mert türelmes volt, jóságos volt, nem volt féltékeny, nem volt kevély vagy tapintatlan, nem a maga javát kereste, nem gerjedt haragra, a rosszat nem rótta fel. Sőt, mindent eltűrt, mindent remélt és elviselt. E Z a szeretet nem szűnik meg soha (vö. 1 Kor 13,4—8). Isten az emberben nemcsak azt látja, ami már megvan benne, hanem azt is, ami még nincsen. Legyen az pap, püspök vagy bármely férfi, nő, aki nehézzé teszi a papi pályát vagy házastársi életet — csakis a szeretet lehet az az erőforrás, mely rávezethet, hogy talán valóban nagyon gyarló másikban, a többiben — a tegnap még meglévő és holnap újra erőre kapó, sőt gyarapodó értékekre gondolva — a ma még meglévő gyarlóságokat, hiányokat is el tudjuk viselni. Vajon támogatjuk-e őket ezeknek az értékeknek újraélesztésében, felismerésében, kibontakoztatásában? Vajon gondolunk-e rá, hogy csakis a szeretet tarthatja meg őt, a másikat, a többit — és engem is az üdvösség útján? Jól tudjuk, egyetlen főpapunk van, Jézus Krisztus, ö a híd, az út, a közvetítő. Minden megkeresztelt ember — pap és világi, celebs és házasságban élő — az ő főpapságában részesedik. Mindazoknak, akik az egyházi rend vagy a házasság szentségi erejéből töltekeztek, szentségi erőből táplálkozó jelként, hiteles elkötelezettekként kell állniuk világunkban. A kisebb és nagyobb egyházi közösségekben, de az evilági környezetben is. Sz. A. A TEOLÓGIA 1986. ÉVI TÉMÁI: 1. AZ OKUMENÉ NÉHÁNY FONTOS KÉRDÉSE — 2. AZ IGEHIRDETÉS (AZ ÉRDEKLŐDŐK, A KRITIKUSOK ÉS KÖZELEDŐK SZEMPONTJÁBÓL) — 3. A KERESZTÉNY KÖZÖSSÉG PAPJA ÉS MUNKATÁRSAI — 4. AZ „EMBERARCÚ ISTEN”. A KÖZREMŰKÖDNI KÍVÁNÓK SZÍVES JELENTKEZÉSÉT MIELŐBB VARJUK. A KÉZIRATOK TERJEDELME MAX. 350 SOR. A KÉZIRATOK BEKÜLDÉSÉNEK HATÁRIDEJE: 1986. 2. sz. FEBRUAR 1. — 3. sz. MÁJUS 1. — 4. sz. JÚLIUS 1. Szerk. 197
