Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)
1985 / 3. szám - Schmatovich János: Betegek kenete az apostoli egyházban
hozzá. Az ősi hagyomány is azt mutatja, hogy a szentkenet szentségét csak a súlyos betegeknek szolgáltatták ki. A megkenés szertartását is szó szerint kell érteni. Már az itt használt görög a I e i p h o ige is ezt javallja. A szó szerinti, nem átvitt értelemben vett megkenést az Újszövetség éppen az aleipho = megkenek igével adja vissza, mig a chrio — (elkenek és a chrisma = kenet kifejezéseknek kizárólag képletes vallási jelentést ad. A betegek kenete rítusában az olívaolajnak hasonló jelentősége van mint a víznek a keresztség szentségénél. Természetesen nem mágikus és — mai nyelven szólva — „orvosi" beavatkozásról van itt szó. A szóban forgó két újszövetségi helyen az olaj nem gyógyszer, hanem már szentségi „jelként" szerepel. Külső jele a tanítványok által működő isteni erőnek, amit Jézustól kaptak. Sokat mond számunkra a megkenést végző személyek emlegetése is. Márknál a Tizenkettő végzi az olajjal való megkenést, akiket később „apostoloknak” (6,30) nevez. Ezzel a címmel utal a szerző az ősegyházban betöltött vezetői tisztségükre (vö. Ef 4,11). A Jakab-levélben említett presbiterek sem privát személyek, akik eljönnek imádkozni a betegért, hanem a helyi egyház képviselői, illetve vezetői (vö. ApCsel 11,30; 15,2; 1Tim 5,17—19; Tit 1,5). Ugyanakkor vannak nyomai annak is, hogy a korai egyházban fel nem szentelt, tehát nem papi személyek is kiszolgáltatták a szentséget. Ilyen eset még az V. században is előfordult.6 Az egyház képviseletében megjelenő személy látogatásán keresztül a beteg átéli, hogy betegen is kapcsolatban maradt az egyház ima- és szeretetszolgálatával. Am az új kapcsolat lényege Istentől jön, aki előbb szeretett minket, mint mi szerettük őt (1Jn 4,15). A hívek és az egyházi elöljáró jelenléte biztosítja a beteget Isten hűségéről a betegségben is. A legrégibb időkben a betegek kenetének hatásait is elsősorban szó szerinti értelemben vették. Az eszkatológikus értelmezés csak későbbi eredetű és ellenkezik az egész szentségi rendszerrel, amely az ember földi vándorlását és földön való megszentelését tartja szem előtt. Az eszkatológikus érték kizárólagosságának elmélete, bármennyire tetszetős, nem minden ponton egyezik meg az ősegyház hagyományával sem. Igaz ugyan, hogy a kenet hatására vonatkozó (talpra állítás, megszabadítás, bűnök bocsánata) kifejezések magyarázata nagyon nehéz és pusztán nyelvtani alapon aligha tudjuk pontosan megragadni e szövegek őskeresztény jelentését.7 A „talpra állítás" kifejezés magyarázata tűnik a legnehezebbnek. Átvitt értelmű magyarázatát teljességgel nem zárhatjuk ki. Ilyen értelemben a fordulat a lélek talpra állítására vonatkozna. Arra a segítségnyújtásra kell gondolnunk, amelyben a lélek részesül. Az őskeresztény szertartásnak eszerint nem volt semmi köze a test gyógyulásához? Am ki lehet-e teljesen kapcsolni a beteg embernél az egészség visszaállításának reményét? Viszont a „talpra állítás" (egeiro) szóval a Biblia olykor éppen azt akarja jelezni, hogy a beteg kilábolt a betegségből (vö. Mk 1,31). Jakab 5,15 verse szó szerinti értelemben mindenképpen magába foglalja a lélek tökéletes gyógyulását. Az egészséges, kiegyensúlyozott lélek kihat a testre és ez magával hozhatja az esetleges gyógyulást. Az imádsággal összekapcsolt kenetszertartás tehát átfogja az egész embert, testével és leikével együtt. A megszabadítás kifejezés értelmét sem szabad leszűkíteni pusztán a végső szabadulásra, mert több helyen sokkal tágabb jelentésben használja az Újszövetség. Mt 9,22 ugyanezzel a szóval jelzi, hogy az asszonyt a hite meggyógyította és egészséges lett. A betegségből való mostani szabadulás természetesen távolabbra is mutat; jele annak a végső szabadulásnak, amelyben része lesz az embernek a feltámadáskor. Szó szerint, nem képletesen kell felfogni a bűnök bocsánatára történő utalást. Ez az olajjal való megkenés közvetlen és természetes következménye, s nem csak a végső, Isten felmentő ítéletében részesítő jövő ajándéka. Bár a testre gyakorolt hatást nem hagyhatjuk fi- „ gyeimen kívül, azért mégsem ez a fő. Ha meg is teszünk mindent a beteg egészségének helyreállításáért, neki azonban egész szivével át kell adnia magát Istennek. Az „Úr nevében" való megkenés annyit is jelent, hogy Krisztus szellemében viseljük el a betegséget; a szenvedő Krisztus az Olajfák hegyén az Atya akaratára hagyatkozott. Jegyzetek; 1. G. Schmahl, Die Zwölf im Markusevangelium, Trier, 1974. 77. — 2. Vö. K. Rahner, Krankensalbung, in: Lexikon f. Theologie u. Kirche (LThK), VI, 587. — 3. Vö. A. Grillmeier, Das zweite Vatikanische Konzil (Dokumente u. Kommentare), in: LThK, XI, 187 kk.; ua. Das Sakrament der Auferstehung, in: Geist u. Leben, 34/1961. 326—336. — 4. Vö. X. Léon—Dufour (Szerk.), Biblikus Teológiai Szótár (betegség, gyógyulás, bűn, kenet stb. címszavakat), Róma, 1976. — 5. K. Romaniuk, Die Krankensalbung, in: Internationale kath. Zeitschrift, 5/1983. 415. — 6. Alszeghy Z„ L'effetto corporale dell’Estrema Unzione, in: Gregorianum, 38/1957. 404. — 7. Babos /., A betegek kenete, (Teológiai Kiskönyvtár II1/8.), Róma, 1978. 37. és 95. 190
