Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)

1985 / 3. szám - Schmatovich János: Betegek kenete az apostoli egyházban

Ha a betegségnek, mint a bűn büntetésének átvitt jelentéséből indulunk ki, akkor azt is fel kell tételeznünk — bár ezt e nézet követői nem szívesen veszik tudomásul —, hogy az olajjal való megkenést sem kell szó szerint érteni. Eszerint a megkenés azonos lenne a felszen- telési szertartásokkal, amelyekről a Szentírás gyakran beszél.4 A felkenetés szertartása mindig átvitt értelmű. Jelzi, hogy az ember részesedik a Szentlélek erejéből, amint ezt pl. Dávid esetében láthatjuk: „Sámuel fogta az olajosszarút és felkente testvérei körében. Attól a naptól el- töltötte Dávidot az Ür Lelke" (1Sám 16,13). Az Újszövetség is megemlíti, hogy Jézust földi élefe során felkenték, éspedig keresztségkor: „Isten felkente a Szentlélekkel és hatalommal" (ApCsel 10,38; vö. Zsid 1,9). Jézus prófétai felkenetésében részesedik a keresztény hívő is, amikor a hit által lelki kenetet kap (2Kor 1,21; Un 2,20.27). Következésképpen a vizsgált szövegeinkben is erről a belső, Lélek által történő felkenésről, azaz megerősítésről lenne szó.

A „megszabadítás" és a „talpra állítás" mint az imádság hatása szintén nagyon gyakran szerepel átvitt értelemben a Szentírásban. A „m egszabadítás" a Bibliában olykor a fizikai halálból való megmenekülést, de legtöbb esetben az ember végső és életét betetőző szabadulást jelenti. Jakab az említett szövegrészleten kívül még négy helyen használja ezt a szót, mindenütt átvitt értelemben (vö. 1,21; 2,14; 4,12; 5,20). A „talpra állítás" (egeiro) szófordulat pedig leggyakrabban Jézus és a holtak általános feltámadásával kapcsolatban szerepel. Feltételezhető tehát, hogy a kifejezés a mi esetünkben is a holtak eszkatológi- kus feltámasztására vonatkozik. Ennek a végső „talpra állításnak" szimbólumai a beteggyógyulások. Azt a lelki gyógyulást jelképezik, amelyet Jézus művel az emberek között. Megbocsátja a béna bűneit, hogy pedig jelezze, van hatalma ehhez, meggyógyítja bénaságát (Mk 2,1 kk.). Jézus úgy jött el, mint a bűnösök orvosa (Mk 2,17); olyan orvos, aki magára vállalta gyengeségeinket és betegségeinket, hogy halálában és feltámadásában bemutassa nekünk a felettük aratott győzelmet. Ez a krisztusi győzelem arra indítja a hívő embert, hogy ne a kétségbeesés, hanem a remény hassa át életszemléletét.

Az „Úr nevében" formula használatos a beteggyógyitásoknál, de ugyanúgy a bűnbocsánatnál is. Jelezni akarja, hogy ez az Ür „megbízásából" vagy „tekintélye alapján" történik. — A metaforikus értelmezés szerint Jakab 5 és Márk 6 szövegeiben tehát elsősorban a „bűnös" (= beteg) ember megtisztulásáról és az örök életre való felkészítéséről van szó. E nézet képviselői szerint az említett két újszövetségi szövegtanunk csak közvetve kapcsolódna a betegek kenetéhez, amennyiben a bűnbánat szentsége, amelyről szólnak, a szentkenet szertartásának egyik része. A szövegeknek az esetleges testi gyógyulásra vonatkozó utalását ez a magyarázat figyelmen kívül hagyja.

2. A szó szerinti magyarázat elsőbbsége. A kenetszertartás átvitt értelmű magyarázata, bármennyire is a Szentírás adataiban keres támpontokat, mégis csak egyoldalú szemlélet. Már az értelmezéssel kapcsolatos néhány kritikai észrevételünk is ezt mutatja.5 Márk egyáltalán nem konkretizálja a megszállottságtól való megszabadításnál és a betegek gyógyulásánál, hogy a betegség itt és most milyen eredetű. Ha a szerző akárhányszor alkalmazkodik is környezete nyelvezetéhez, ebből még nem következtethetünk arra, hogy minden betegséget csakis átvitt értelemben, a bűn büntetéseként fog fel. — Jakab szövege sem kényszerít arra, hogy a betegség, a megszabadítás és a talpra állítás kifejezésekben csupán szimbolikus jelentést lássunk. Ha mindenképpen lelki-szellemi értelemben kellene gondolkodnunk, akkor az első nyelvi fordulat, a betegség, tulajdonképpen halálos bűnt (Istentől való elszakadást) jelentene. Viszont meglehetősen erőltetett lépésnek tűnne, ha az egyház papját azért kell elhívni, hogy egy bűnös felett imádkozzon és kenje meg őt olajjal az Úr nevében. A szöveg egyáltalán nem utal arra, hogy itt nagy bűnösről van szó. Miért beszélne előzőleg a betegségről, mint bűnről csupán átvitt értelemben? Mivel magyarázzuk a kétféle beszédmódot?

A betegség, amelyről Márk 6 és Jakab 5 beszél, egészen általánosan testi vagy lelki betegséget jelent. Ezt igazolja a görög nyelvű Jakab-részlet 15. versében a „betegség" helyett szereplő ellankadás tág értelmű kifejezése is. A magyar fordítás — helyesen — a megismételt „beteg" szóval azonosítja a két kifejezést. Az újszövetségi szerzők a szenvedés és a bűn kölcsönös összefüggését bizonyára szem előtt tartják, hiszen ez a kinyilatkoztatott vallás egyik alapvető tanítása. Ugyanakkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy Krisztus egyáltalán nem osztotta azt a nézetet, miszerint minden betegség egyúttal a bűn büntetése (vö. Jn 9,2 kk.). Már az Ószövetség is tud a túlságosan szűk értelemben vett megfizetés mellett a próbatétel gondolatáról is (pl. Jób könyve).

A betegség fokával kapcsolatos kérdést nyitva kell hagynunk. Való igaz, a Szentirás nem tesz világos különbséget a betegség, a bűn és a halál között, sőt a betegség különféle fokozatairól sem beszél. A szövegösszefüggés alapján mindenképpen gondolhatunk a súlyos betegségekre, amelyek az életet veszélyeztetik. A szöveg értelme megengedi azt is, hogy az öregkori gyengeséget is a betegségek közé soroljuk, — még ha az illető nincs is betegágyhoz kötve. A szövegek nem adnak alapot ahhoz, hogy az enyhén gyengélkedőknek is kiszolgáltassuk a betegek kenetét, miként ezt egyes lelkipásztorok ma gyakorlattá tették. Az enyhébb lefolyású betegségben szenvedőhöz ugyanis nem kell „elhívni” a papot, maga is el tud menni