Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)
1985 / 3. szám - Belon Gellért: Jézus és a szentkenet szentsége
világba bűn, és a bűn miatt a halál" (Róm 5,12). így a bűn szerzője egyben a halálnak is és minden szenvedésnek, amint Isten mondja is a Zsidókhoz írt levélben: „így akarta (ti. Jézus) halála által legyőzni azt, aki a halálon uralkodott, tudniillik az ördögöt, és így akarta fölszabadítani azokat, akik a halál félelméből egész éltükön át rabszolgasorban sínylődtek" (zsid 2,15). Es hogy nemcsak halálfélelme által lesz az ember a sátán foglya, hanem a betegség és mindenféle nyomorúság által is, azt Jézus mondja meg a görbe asszony esetében. „Képmutatók, . . . nem oldja el mindegyitek ökrét vagy szamarát a jászoltól szombaton is, hogy itatni vigye? Abrahám lányát viszont, akit immár tizennyolc éve megkötve tart a sátán, nem kellett föloldani szombaton?” (Lk 13,15). Ezzel ugyan nem azt mondja, hogy minden betegség személyes bűnhöz kötődik, de azt igen, hogy a sátánnak köze van hozzá. A vakon szülött gyógyításánál világosan mondja, midőn az apostolok kérdezték: „Mester, ki vétkezett, ez vagy szülei, hogy vakon született? — Sem ez nem vétkezett, felelte Jézus, sem a szülei, hanem inkább Isten művének kell megnyilvánulnia rajta" (Jn 9,2). Hogy az Isten művét említi ellentétül, ezzel csak megerősíti, hogy a bűnnélküliek szenvedése, amilyen a vakság is, az ördög műve. Az erős ember fegyvere Az Újszövetségben nincsen sok utalás arra a harcmodorra, amire a messiási zsoltárok utalnak. „Miérthogy a nemzetek háborognak? / Hivságokon a népek miérthogy agyarognak? / Fölkelnek a föld királyai / Az Úr ellen s az Fölkentje ellen / A fejedelmek összetanakodnak: Repesszük el rabláncukat, / Hajítsuk el igájukat" (2. zs. 1.). Az Úr Jézus más vonatkozásban idézi a 110. zsoltár elejét: „Mondá az Úr az én Uramnak: Jobbom felől foglalj helyet, Mig lábad alá zsámolyul alázom / Valamennyi ellenségedet" (110. zs. 1. — Mt 22,44). De azért éppen betegséggel kapcsolatban (ördögtől megszállott néma) mondja el az erős emberről szóló példabeszédét: „Amíg az erős ember fegyveresen őrzi házát, biztonságban van a vagyona. De ha egy erősebb megtámadja és legyőzi, elveszi fegyverzetét, amelyben bízott és a zsákmányt elosztja" (Lk 11,21). Tehát Urunk világosan megmondja, hogy erős küzdelem van — még hozzá nagy, kozmikus küzdelem — a sátánnal, és a sátán fegyverét elragadja és a zsákmányt kiosztja. Az ószövetségi imádkozót arra ihlette az Isten, hogy vegye észre Isten harcának formáját. Ismételten jönnek a zsoltárokban ilyen fordulatok: „De kardjuk önszívükbe hat, Eltöretnek a kézíjjak” (36. zs.). Azután: „Vermet nyitott és mélyre ásta le, / S az önásta verembe hullt bele. / Önnön fejére vétke visszahullt" (7. zs.). Majd: „A verembe, amelyet ástanak, / A háló, melyet titkon kivetettek, / Megfogta lábukat. / Ismeretes az Úr, ki Ítéletet tartott: / önkeze művein a bűnös fönnakadt" (9. zs.). Gedeon serege csak harsonákat fúj és agyagkorsókat tördel, az ellenség viszont egymást kaszabolja (bír 7,21). Dávid Góliát fejét Góliát kardjával vágja le (Sám 17,21). De az Újszövetségben is olvashatjuk Isten taktikáját. Szent Pál idézi Jób könyvéből: „Saját ravaszságukkal fogja meg a bölcseket” (1Kor 3,19). Ennek elméletét két fejezettel korábban adja. „Mivel ugyanis bölcsességében a világ nem ismerte föl Istent isteni bölcsességében, úgy tetszett Istennek, hogy oktalannak látszó igehirdetéssel üdvözítse a hívőket ... Mi a megfeszített Krisztust hirdetjük, aki a zsidóknak ugyan botrány, a pogányoknak oktalanság. De a meghívottaknak Krisztus Isten ereje, és Isten bölcsessége. Hiszen Isten oktalansága bölcsebb az embereknél, Isten gyöngesége erősebb az embereknél" (1Kor 1,21). Mai nyelvre lefordítva ez azt jelenti, hogy eszköztelenségében az Isten semmiféle fegyvert nem ragad, hanem a sátán fegyverével küzdi le a sátánt, és játékosságában ügy teszi, hogy a saját elgondolásaiba és terveibe bukjék bele. Ezt Szent Pál is tanítja, ha nem csupán a személyekre, de a dolgokra is értjük kijelentéseit: „Az Isten azt választotta ki, ami a világ szerint oktalan, hogy megszégyenítse a bölcseket, s azt választotta ki, ami a világ szemében gyönge, hogy megszégyenítse az erőseket, s ami világ előtt közönséges és megvetett, azt választotta ki az Isten, a semminek látszókat, hogy azokat, akik valaminek látszanak, megsemmisitse. így senki sem dicsekedhetik Isten előtt" (1Kor 1,26— 29.). Jézus tudatosan vállalta az Isten játékosságát, amikor felszereletlenül, puszta emberségére hagyatkozva állt ki a sátánnal szemben a küzdelemre, vagyis úgy és olyan módon, amit a teremtett elme gyöngeségnek és oktalanságnak ítél. Midőn elfogják Urunkat, a karddal csapkodó Pétert ezzel inti le: „Tedd vissza hüvelyébe kardodat . . . Vagy azt gondolod, hogy Atyám nem bocsátana rendelkezésemre rögtön tizenkét ezred angyalnál is többet, ha kérném? De akkor hogyan teljesednék be az írás, amely szerint ennek így kell történnie?" (Mt 26,52—54). Ezért már megtestesülésekor is igy lépett a világba, hisz „Istennel való egyenlőségét nem tartotta olyan dolognak, amihez föltétlenül ragaszkodjék, hanem szolgai alakot fölvéve kiüresítette önmagát és hasonló lett az emberekhez ... és engedelmes lett mindhalálig, éspedig a kereszthalálig" (Fii 2,5—8). 183
