Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)
1985 / 1. szám - Koncz Lajos: A keresztség teológiája
időktől kezdve mást mutat. Hiszen a gyermekkeresztelésnél sem hiányzik sohasem a hit a kereszt- ség mellől. Mindig csak hivő keresztény szülők gyermekét keresztelték meg, és pontosan erre a hitre, a szülők hitére. Ez a hit magába foglalta és kifejezésre is juttatta az ígéretet és szavatolást a megkeresztelt gyermek későbbi személyes hitére vonatkozóan, a megfelelő nevelés garantálásával. Ennek alapján tudatosítsák a szülők felelősségüket a keresztelés vállalására és a későbbi vallásos nevelésre nézve, s főképp alapvetően azt, mekkora jelentősége van az ő hitüknek a gyermek életében. „Az a gyermekkeresztség, amelyet nem követ keresztény nevetés, csak halott tagot adott az egyháznak." A hit misztériumjellegéből fakad, hogy ez ügyben mégsem minden az emberen fordul. Utalnunk kell a hitnek titokzatos, búvópatakszerü eredetére és útjára, amikor nincs emberi magyarázat sem egy konkrété megjelenő hitetlenségre, sem a hit váratlan felfakadására. A hit elsősorban nem az ember műve, nem velünk kezdődik, hanem az Isten kezdeményezése, ö szólít és a hit válaszol, mikor „az ember a hitben egészen Istenre bízza önmagát" (DV 5), aki neki üdvösséget és beteljesedést ígér. Ez a magyarázata azon szentírási helyeknek, ahol a keresztség „megvilágosodásként" van bemutatva (pl. Zsid 6,4; Ef 1,18). A hit tehát részben előfeltétel a keresztséghez (felnőttnél már ebben is érvényesült a kegyelem!), másrészt a keresztség lesz a hit mélyebb megalapozója és további kibontakozásának, az új életnek szentségi-kegyelmi forrása; állandó hívás és ösztönzés a krisztusi élet megvalósítására.7 3. Szükséges-e a keresztség az üdvösséghez! (Didaktikai szempont) E beszélgetésben komoly magyarázatot igényel egy kettősség. Egyrészről, hogy a keresztség az üdvösség rendes útja az emberiség számára, más-részről viszont az a tény, hogy Isién egyetemes üdvözítő akaratából más utak is léteznek. Sok szülőben él felemás, primitív vallási tudat csökevényeként valami mágikus emlékű szorongás, hogy gyermeke keresztség nélkül „pogányként" veszélyben van, nem lehet boldog, szerencsétlenség, baj érheti stb. Ilyen babonás eredetű félelem lappang sok, előfeltétel nélkül, vallásilag érdektelen szülőktől kért keresztelés mögött. De még vallásilag műveltebbek is aggódnak pl., hogy halva született vagy keresztség nélkül meghalt gyermekeik elkárhoznak. Ezért is kell tisztázni, hogy Isten irgalma és üdvözítő kegyelme eléri a látható egyházon kívül élő, jó szándékú embereket is. A teológiai reflexióban ez a kérdés összefügg az ókori egyházban megfogalmazott formulával: az egyházon kívül nincs üdvösség . . . Az irgalmas Isten a maga üdvözítő szándékát Jézus Krisztus álfal valósította meg. Rajta kívül valóban nincs üdvösség (vő. ApCsel 4,12). Ez az üdv és megváltás az egyházban és a keresztség- gel aktualizálódik az egyes ember számára. Mégsem az egyház az egyetlen hely és lehetőség, amelyben az Isten a kegyelmet és üdvösséget osztja. S itt érdemes fölfigyeltetni a döntő különbségre az üdvösség és kegyelem között. Mert az igaz (megfelelő értelmezéssel), hogy az egyházon kívül nincs üdvösség (pozitíve ugyanezt mondja ki: az egyház, mint Krisztus titokzatos teste, az üdvösség egyetemes szentsége, közvetítője). De az is tény (s emögött ugyancsak hivatalos egyházi megnyilatkozások vannak), hogy az egyházon kívül is érvényesül az Isten kegyelemosztó nagylelkűsége. Mindig vallotta az egyház, hogy nemcsak a vízkeresztség biztosítja az üdvösséget, hanem biztosan pl. a vértanúság (Krisztusért vállalva), de az úgynevezett „vágykeresztség” is, ami az őszinte istenkeresést, a lelkiismeret szerinti életet és értékvalósítást jelenti. Az előbbiek átgondolása egy kísértő gondolathoz vezethet. Mire való, minek az egyház, ha nélküle is elérhető az üdvösség! Ratzinger e problémát a konkrét hivő életérzése oldaláról még élesebben fogalmazta meg: „Miért kell nekünk hinnünk? Miért nem választhatjuk a láthatóan kényelmesebb utat, hogy a felelősséget jelentő keresztény egzisztenciából egyszerű „anonim kereszténnyé" válva, ne kelljen azokat a terheket vállalni, amelyekre a keresztény név kötelez?"8 Nos, a radikális felelet: azért, mert egyház nélkül nem volna semmilyen üdvösségi lehetőség a világban. Vagyis igaz, hogy „az egyházon kívül" is létezik üdvösség, de nem igaz, hogy ez valóban „kívül" történik az egyházon, vagyis az egyház nélkül. Jézus Krisztus titokzatos mása, az egyház jelen kell legyen a világban. Mint Isten üdvözítő akaratának jele és eszköze, vagyis szakramentuma fel kell mutatnia és valósítani^ kell szüntelenül az irgalom érvényesülését. Ebben az üdvrendben pedig a hivő nagy megtiszteltetése, hogy e jelenvalóságnak és felmutatásnak eszköze — az Isten kezében. Ez ellen nem lehet, nem méltó lázadni, hanem őszinte alázattal hálát kell adni érte és teljesíteni kell a tanúságtétel megbízatását. E tételnek komoly meggyőződését és átélését láthatjuk és tanulhatjuk az ősegyház történetéből, ahogy a keresztséget a legdöntőbb üdveseménynek tekintették, amely az embert érheti. Ez szabadítja meg minden bűn-terhétól, kiemeli a gonosz és a halál köréből, újjáteremti Isten gyermekévé és új egzisztenciát ad neki Istenben való életre. A keresztség a legnagyobb kegyelem, amelyben az ember részesülhet, ráadásul az egyéni dimenzión túl olyan realitás, titokzatos erő, amely kovászként működik a világban. 18
