Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)

1985 / 3. szám - Varga Lajos: Bűnbánattartás lélektani és lelkipásztori szempontból

A Biblia szerint az ember döntésében részese lesz az Isten és a sátán között zajló küzdelemnek, mely kívülünk történik, de bennünket is érint. Isten Jézus által győzelmet aratott a sötétség hatalma fölött. Jézus győzelme a bűn fölött biztosítéka annak, hogy mi is legyőzhetjük azokat. A bűntől való szabadulás valójában csak a megváltás kegyelmével lehetséges és ez a megszabadulás a szentségek fölvételével és imádság által valósulhat meg.

Az igazi bűnbánathoz szükséges istenkép. Az Ószövetség is tanit Isten szeretetéről. Arról azonban még nincs tapasztalata, hogy mit jelent Isten szeretete Jézusban. Ezért az ószövetségi ember lelkét leginkább az istenfélelem töltötte el, bár fokozatosan megismerte Isten jóságát, ezzel bizalma is növekedett Isten iránt. Ennek alapján mondhatjuk, hogy a hatalmas Istennel való találkozás is elvezethet a bűnöktől való tisztuláshoz. De ne felejtsük, a félelemnek van negativ hatása is. Az első emberpár képtelen volt félelmét legyőzni, ezért a kivetítés módszerét választotta. Isten kérdőre vonására Ádám így válaszolt: „Az asszony adott a fáról, akit mellém rendeltél, azért ettem" (Tér 3,11). Az asszony is hasonlóképpen védekezett. A kiutat Isten adta meg, miután a büntetést kiszabta, megígérte nekik a megváltást. Isten szentsége tehát a bűnt elítélő, de az embert magához emelő végtelen irgalmában mutatkozik meg.

Az ószövetségi ember a bűnt önmagában is elítélte. A Zsoltáros írja: „Egyedül Te ellened vétettem, ami színed előtt gonosz, azt tettem" (50,6). Majd az Úrhoz fordul: „Hints meg izsóppal és megtisztulok, moss meg és a hónál fehérebb leszek!" (50,9)

I zajás próféta nyíltan hirdeti a megtérést: „Kevés az, hogy szolgám légy, / s fölemeld Jákob törzseit, / és visszatérítsd Izrael maradékát. / Nézd, a nemzetek világosságává tettelek, / hogy üdvösségem eljusson a föld határáig." (Iz 49,6) A héber „sub" ige jelentése kettős: visszavezetni és visszatéríteni — Istenhez. Jelöli Isten történelmi tettét, népének kiszabadítását a fogságból, ugyanakkor az emberi lélekben lezajló folyamatokat is, amint visszatér Istenéhez. A Megváltóra utal Izajás prófétának a szenvedő Messiásról szóló jövendölése: „Igen, a mi bűneinkért szúrták át, / a mi gonoszságainkért törték össze: / a mi békességünkért érte utol a büntetés, / az ö sebei szereztek nekünk gyógyulást." (Iz 53,5) Isten bűneink büntetését nem rajtunk hajtotta végre, hanem szeretetből ö lett értünk emberré. Így nyilvánult meg Isten igazságossága, mert a bűnt Jézus keresztje által elítélte; de megnyilvánult irgalma is, mert Isten nem minket ítélt el, hanem szeretetében önmagával kiengesztelte a világot. Az Újszövetségben Isten végtelen szentsége mellett az ö végtelen szeretete is figyelmeztet minket bűneink súlyosságára.

A Zsidóknak írt levél összefoglalja Jézus művét: „Egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket.” (10,14) Isten tehát nemcsak a bűnöket kéri számon, hanem Atya, aki hazavárja a tékozló fiút és szeretettel öleli magához. Istennek ez a szeretete a bűnökkel való szembenézést lélektanilag is elősegíti. Az Istennel való kiengesztelődés hozzásegít az emberekkel való kiengesztelődéshez, ami a közösség és az egyén számára egyaránt rendkívül jelentős.

Bűnvallomás és lelkiismeretvizsgálat. Az Isten országa szemben áll a sátán országával. Jézus ezt tanítja a búzáról és konkolyról szóló példabeszédében (vö. Mt 13,24—30). Amíg a bűnbánó nem ismeri világosan bűneit, addig nem tudja miért kérjen Istentől bocsánatot és nem tud bűne ellen küzdeni sem. Ez a helyzet hasonlít a lélekgyógyászati helyzethez. Amíg a kezelt beteg nincs tisztában saját problémájával, amíg a pszichiáter sem tárta fel számára, addig szó sem lehet gyógyulásról. A bűnök felszínre hozása a gyónásban és a lélekelemzésben egyaránt szükséges, bár erkölcsileg nem azonos értékű folyamat. Bűneink felismerésének számos tudatos és nem tudatos akadálya van. Ami rossz és kellemetlen, arról szívesen megfeledkezünk. Így bűneink is könnyen a tudatalattiba süllyednek és ott fejtik ki káros hatásukat. Az a felismerés azonban, hogy Isten kegyelmével orvosolja sebeinket, segít ahhoz, hogy bűneinket feltárjuk. A lelkiismeret fejlődésének is megvannak tehát a sajátos lélektani szakaszai. Sok ember csak környezete elvárásaival azonosul, a törvények azonban nem igazi belső mozgató erői. Így bűntudata sem igazi, mert törvényen kívül marad. Az illetőt ezért bensőségesebb vallási élet felé kell irányítani.

Gyakran találkozunk visszamaradott személyiséggel, aki magától nem tudja cselekedeteit értékelni. Hiába adunk kezébe evangéliumot, abban sem ismeri fel a reá vonatkozó igazságot, és így nem is képes önmagával szembesíteni. A probléma tehát nem vallási élete hiányosságában, hanem éretlen személyiségében keresendő. A feladat az lenne, hogy személyi érettségre próbáljuk elvezetni. Valamit segíthetünk ebben, ha közösen olvassuk vele a Szentírást és közösen beszéljük meg a reá vonatkozó igazságokat.

A gyónó rendszerint szívesen beszél önmagáról. Ilyen esetben rámutathatunk életének hiányosságaira. Ha azonban csak formális dolgokat mond, akkor nem jutottunk előbbre. A lelki- ismeretvizsgálatban már eleve szembesül Istennel. Szent János evangélista Fénynek, Világosságnak nevezi az Istent. Ebben a Fényben válik láthatóvá minden hibánk, lelki hiányosságunk. A helyes lelkiismeret kialakításában mindenképp a Szentlélek megvilágosító erejére és imád169