Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)

1985 / 3. szám - Széll Margit: Önismerettől a kiengesztelődés szentségéig

,,A bűnbánat kifejezés értelme igen összetett — figyelmeztet a pápa. — Ha összehasonlítjuk a szinoptikusoknál leírt metanoiával, akkor a szív belső változásaira utal, melyeknek alapja Isten igényének és országának felismeréséből fakad. A bűnbánat a szív megváltozása mellett az élet átalakítását is jelenti és ezekből termi meg méltó gyümölcseit. — így lesz az ember egész élete bűnbánat, és állandóan törekszik a jobbra ... A bűnbánat tehát megtérés, amely a szívből fakad, tettekre vezet és ezért átalakítja az egész emberi életet." . . . „A személyes bűn következménye a szociális bűn... úgy mint az erőszak, terrorizmus, kínzások és kizsákmányolás, a hagyományos és atomfegyverek felhalmozódása . . . következménye pedig az igazságtalanság a világ és a kultúra javainak elosztásában, a gazdagok és szegények közötti távolság fokozatos növekedésében" (Apóst, buzdítás). Isten irgalma azonban nem engedi teljes mértékben érvényesülni a bűn hatásait, hanem megtérésre indít, hogy utána tevékenyen működjünk együtt a kegyelemmel.

A megtérés az élet- és értékszemlélet gyökeres megváltozása. Megtérés — tágabb értelemben — már az is, ha valaki szakít az alkohollal, a kártyázással stb. és rendezett életet kezd. Szorosabb értelemben a megtérés a hitélet területén történő gyökeres, pozitív változást jelenti. A megtérés biztos jele, hogy az illető elfordul korábbi életmódjától, mert felismeri, hogy — 1. válságba jutott. — 2. élete középpontjába kerül az Isten, rádöbben, hogy ö az igazi Szeretet. — 3. Rendkívüli erőt kap: „Felkelek és az Atyámhoz megyek!” — 4. Végül eljut az Istennel való felejthetetlen személyes találkozásra. (A Jónak, azaz Istennek csupán racionális felismerése önmagában még nem jelent megtérést!)

A köztudatban az ellenállhatatlanul erős — 1. kegyelmi hatásra történő azonnali Istenre találást nevezik megtérésnek. Az olyan, ami Szent Pállal történt vagy amit Claudel, Clavel, Frossard írt le. Néhány gondolatot idézzünk tőlük:

A 30 éve elhunyt Paul Claudel írja: „Karácsony van, a kórus a Magnificatot énekli. Ekkor történt az az esemény, ami immár egész életemen uralkodik. Szívemet egy pillanat alatt megihlette valami és hittem... Hittem, olyan, semmi kételynek helyet nem adó bizonyossággal, hogy ezentúl semmi, még csak meg sem érinthette hitemet . . ."

Maurice Clavel neves francia újságíró élménye: „Váratlanul felemelkedtem, majd a dívány lábaihoz estem. Csak éjszakát .láttam', csendet .hallottam'. Felismertem, hogy boldog vagyok . . . Tudtam, hogy a mennyei Atya sújtott le. Belemélyedtem ebbe a csendbe és végnélküli imába kezdtem . . . Ezt tettem és hittem... Tudtam, hogy életem célja ezentúl a keresés: Nem Istent keresem, hiszen ö eljött hozzám, hanem az egyházat . .

André Frossard ilyen szavakba önti istentalálkozását: „Ez már egy majdnem elviselhetetlen fényességnek kékesszínű törhetetlen kristálya, egy valóságos és ragyogó másik világ, ami a mi törékeny homályunkból tükröződik. A másik világ a valóság, az igazság! A jelen homályban ezentúl már mindig azt látom. Létezik rend a világmindenségben! És a csúcsán túl a ragyogó köd fátyolán feltűnik Isten nyilvánvalósága. O az, akit a keresztények Atyjuknak neveznek, akiről megtudtam, hogy mennyire jóságos. Ez a hasonlíthatatlan Jóság . . . egy aktív és gyöngéd Szelídség, aki felülmúl minden kegyetlenséget és képes megmozdítani a legkeményebb követ is, az emberi szívet. ..”

— 2. Mások lassú érlelődés útján jutottak el a megtérésre, mint Szent Ágoston vagy Newman bíboros, átélve bűnösségüket és Isten felajánlott kegyelmét. Erre utal Newman egyik jegyzetében: ,,A bűnösség bevallása hozzátartozik a legnagyobb életszentséghez . . . Példaadó hívők csakis azok lehetnek, akik állandóan ápolják szívükben annak emlékét, hogy mik voltak, és magukkal viszik az égbe is a megváltott és újból elfogadott létük megrázó hitvallását . . . Isten légy irgalmas nekem, bűnösnek! Az ilyen teljes önmegalázás az igazi záloga és ismertetőjele Krisztus szolgájának, annak a Krisztusnak, aki ezt mondta: Nem jöttem az igazakat hívni, hanem a bűnösöket . .

— 3. Vannak, akik érzik ugyan magukban a kegyelem serkentését, de még ingadoznak. A helyes döntéshez le kellene győzni önféltésüket. Hozzásegíthet ehhez az ima, az áldozatos cselekedet, bátorító életpéldák megismerése — személyesen vagy könyvek útján. Foucauld atya vagy az arsi plébános nem egyszer határozottan utasította a bizonytalankodót: Térdeljen le, gyónjon meg! Utána a megtérők lelkét — mint mondták — nagy béke árasztotta el. (Am csak a megfelelő lelkiséggel és lélekismerettel rendelkezők adhatnak ilyen sürgető bíztatást.)

— 4. Ismerünk olyanokat, akiknek egész élete hűséges és következetes előre haladás Isten útján. Szinte állandóan Istenhez fordultán éltek, amit főleg egyes szenteknél írtak le: Aquinói Tamás, Sziénai Katalin, Szent Erzsébet stb.

— 5. Az átlagos, jóra törekvő keresztény életútja sok-sok kitérőből mindmegannyi megtérésből áll, míg végleg meg nem térnek Istenhez.

— 6. Megemlítendők még az olyan „megtérők", egyházon kívül vagy belül, akik ugyan lélekben rátaláltak Istenre, szerinte rendezik be életüket, de nem ismerik fel Krisztus jelentősé158