Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)

1985 / 3. szám - Széll Margit: Önismerettől a kiengesztelődés szentségéig

műnk egyik alapvető indítéka az őszinte és tartós kiengesztelődés keresése és fékezhetetlenül erős a béke iránti vágyódása".

Egyesek — különböző értékrend szerint ugyan — erőteljesen arra törekednek, hogy megismerjék és kibontakoztassák önmagukat, hogy maguk irányítsák érzelmeiket és élvezeteiket. Elmondhatjuk, hogy a mai ember sokat foglalkozik önmagával. Es mivel életében mindig több a nehézség, a kudarc, mint a siker és élvezet, ezért ideges és szorongó. A szorongás pedig tehetetlenné tesz, pótszerek, kábítószerek használatához, végül öngyilkossághoz vezethet. A szorongást „bűntudatként", pontosabb megkülönböztetéssel, „bűnérzésként" élik meg, mert sokan érzik belső elégtelenségüket, rendezetlenségüket. Mivel ez tömegjelenség, nem lehet csupán az egyént elmarasztalni érte, baját inkább megelőzni és gyógyítani kell. Mindenekelőtt a fiatalok, az egészségesek szorulnak rá, hogy helyes és őszinte önismeretre neveljék őket. Az egyháziak által vezetett önismereti csoportok tő feladata, hogy tudatosan alakítsák az egyén belátását és számos ún. szentséget megelőző (vorsakramental) tényezőt alkalmazzanak a helyes bűntudat kialakítására — írja J. B o m m e r, a kérdés szakértője (Befreiung von Schuld, Benziger 1976.)-A helyes önismeret kialakításánál mindenekelőtt az ember értékeit tárjuk fel, utána könnyebb lesz azon gyengeségeinek, alaphajlamainak beismerése, amelyek bűnös tettekre vezetik. Látnia kell, mi felé hajlik jobban: megalkuvásra, vagy agresszivitásra, merevségre vagy éppen állha- tatlanságra stb. Az önismereti munkát csak azzal a reménnyel irányíthatjuk, hogy a keresőknek lesz erejük az új élet megvalósítására.

Az önismeretre való törekvés nem azonos a lelkiismeretvizsgálattal, mint ahogy a lélektanban emlegetett „bűntudat" (olykor kóros bűnérzés) sem felel meg a lelkiismereti bűntudatnak. A bűnérzés és a helyes bűntudat gyakran ugyanabban az emberben keveredik úgy, ahogy a betegség is behatol az egészséges szervezetbe. A pszichopaták, a neurotikusok kóros bűnérzését mindenekelőtt orvosilag kell kezeltetni. Ha ugyanis a valós vagy akár a beteges bűntudatot nem oldjuk (el, akkor az illetőt vagy állandó önmardosás gyötri, így pedig a katarzis lehetetlenné válik (Isd. a balladabeli Agnes asszony példáját) vagy sikerül az emberből egészen kitörölni a bűntudatot, méginkább elfojtani úgy, hogy az később szervi zavarokban jelentkezzék (éppen úgy, mint az elfojtott kudarcok vagy állandó cselekvési akadályoztatások esetén).

Tehát lélektani úton sem iktatható ki egészen a bűnérzés, mert akkor eltűnik az erkölcsi ítéletből is, akár egyénekről van szó, akár egy egész társadalomról. Aki nem érez tetteiért f e lelő s s é g e t, az képtelen a megtérésre és bűne gyógyíthatatlanná válik. Ha valakinek állandóan csak gyengeségről, káros befolyásról beszélnek, annak lehetetlenné teszik lelkiismerete formálását, az illető alkalmatlan lesz a kiengesztelődésre és a bűnbocsánat elfogadására.

Albert Cörres kissé nyersen így foglalja össze tapasztalatait a kérdésről: „Aki nem érzi, mikor hazudott, ártott másoknak, mikor adott rossz példát vagy mulasztotta el kötelességét —, az vagy sivár lelkű pszichopata vagy érzésében eltorzult neurotikus. Gyakoribb az olyan, aki még nem ismerte (el az erkölcsi jót vagy tudatosan éppen elfordult tőle (ez az igazi bűnállapot), azért elvakulttá és megrögzötté válik". A negatívumokból Görres pozitív következtetést von le:

„Az ember lelki egyensúlyának, lelki egészségének a megőrzéséhez, a békességhez és az örömhöz elengedhetetlenül szükséges a bűntudat". A bűntudathoz tartozó érzések éppen úgy szükségesek az emberi teljességhez, mint például az öt érzékszerv. Bármelyiknek zavara, kiesése az egésznek egyensúlyát bontja meg. Görres mint pszichiáter mondja: „Az egészséges, valóban helyes bűntudat (és ez még nem vallásos lelkiismeret!) már előre figyelmeztet, ha embertársunk létfontosságú érdekeit, jogait, szükségleteit készülünk megsérteni ... És ha ezeket a jelzéseket elhanyagoljuk, akkor a bűntudat utólag, olykor kényszerítő erővel is figyelmeztet, hogy magatartásunkat elítéljük, szakítsunk vele, bánjuk meg tettünket, a kárt — ha lehetséges — tegyük jóvá, kérjünk bocsánatot a sértettől és tőképpen Istentől".

Ebből következik, hogy nem elegendő csupán „szenvedni a bűntudattól", hanem változtatni kell a helyzeten. Szembetűnő, hogy ma — főleg fiataloknál — a bűntudat nem világosan jelentkezik. Inkább belső felháborodást mutatnak, ami olykor ilyen nem „szalonképes" formákban tör ki: En hülye, mit tettem! Szemétséget csináltam! . . . stb. stb. Megváltoztak a bűntudat területei is. Terhessé vált az erkölcstan részletezett követelménye, nem sokan ismerik a hét főbűnt stb. Inkább magukban is, másokban is az egész magatartást, jellemet ítélik el. Az ilyen globális elítélés helytelen, mert az illető nem képes meglátni önmagában a jót és így nem is tudja, hol és miként kezdje a javulást. Emiatt gyakran válik türelmetlenné, cinikus vagy kétségbeesett lesz.

A keresztények bűntudata is zavart. Isten parancsának vallási tanítása, valamint az egyre változó társadalmi magatartás között nem találják meg a helyes egyensúlyt, nincs világos ítéletük, nem tudnak önállóan dönteni. Görres főleg három ilyen veszélyeztetett területet emel ki: A hitigazságok hézagos elfogadása, a babonák, a tévedések, melyek — mint Görres mond156