Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)
1985 / 2. szám - Cselényi István Gábor: "Hogyan ismerték föl a kenyértörésben"
sába. Az eucharisztikus liturgia végelemzésben ezt a folyamatot sűríti egyetlen szertartás keretébe, „sejtszerűen" foglalja magába az üdvtörténet megélésének mindezeket a formáit. Az eucharisztikus liturgia további kontextusát jelenti, hogy a „szavak liturgiája" ezernyi szállal kötődik a templombelső, az ikonográfia, a liturgikus mozgás, — öltözékek „metakommunikációs" rendszerébe. Csupán utalni szeretnénk rá: mindezek maguk is a keleti liturgia szerves részei, s ugyanabba az áramkörbe kapcsolnak bennünket, mint a szavakkal végzett liturgia. Ezek a szűkebb és tágabb összefüggések segítenek feltárni a keleti szertartásé eucharisztikus liturgia belső tartalmát. Megemlékezés és részesedés Kelet szemléletében az eucharisztia kérdése nem szűkíthető le a „lényegi mozzanatra", a kenyér és a bor átlényegülésére vagy a „szent színek" kérdésére, még csak nem is csupán nagypéntek — immár vérnélküli — megismétlése (még ha említés is történik az „okos és vérontásnélküli szolgálatiról), hanem Krisztus egész művének, sőt az egész üdvtörténetnek felidézése, nagypénteknek, de húsvétnak és pünkösdnek is a fényében. „Végrehajtottad Atyád egész üdvgondozását" — vallja Aranyszájú Szent János liturgiája Krisztusról. Az eucharisztikus liturgia ebbe a teljes üdv-ökonómiába enged bepillantást s ennek tesz részesévé. A liturgia tulajdonképpeni tartalmát azok a szavak tárják fel, melyeket a pap az átváltoztatás végén mond a keleti szentmisében: „Megemlékezvén . . . tehát mindarról, ami érettünk történt: a keresztről, a sírról, a harmadnapi feltámadásról, a mennybemenetelről, a jobb kéz felől való ülésről, a második és dicsőséges eljövetelről, tieidet a tieidből néked ajánljuk föl mindnyájunkért és mindenekért." Két szó kínálkozik a szövegből „egzegézisre": az emlékezés és a felajánlás. A liturgia anamnézis, megemlékezés. Mégsem csupán múltbeli eseményekre való visszaemlékezés, amit az is elárul, hogy a végső jövőről is „megemlékezünk". Helyesen jegyzi meg Mikfósházy Attila liturgiaelemzésében (Benedicamus Domino, Eisenstadt, 1984. 131. o.): az új- szövetségi liturgiák anamnézise mögött a héber zikkaron áll, ami sokkal több, mint tisztán értelmi síkon történő emlék-idézés. Amint az ószövetségi húsvéti lakoma épp azt tudatosította, hogy a szabaditó Isten akkor, ott, bennük is jelenvan, hatékonyan működik, felszabadít, úgy az új- szövetségi liturgia által felidézett események (épp nagypéntek, húsvét stb.) is jelenvalókká válnak, azaz a liturgiában cselekvő részesei leszünk a húsvéti misztériumnak, a halálból az életre való átmenetnek. A görög liturgia is érzékelteti ezt a többletet, azzal, hogy nemcsak anamnézisről, hanem ana- foráról, felajánlásról is beszél, sőt Kelet az egész eucharisztikus kánont anaforának nevezi. A liturgián tehát mindenünket és magunkat is mindenestől felajánljuk Krisztusnak, s ezzel cselekvő résztvevőivé válunk szeretetáldozatának. Röviden talán úgy mondhatnánk: a liturgia személyes bekapcsolódás Krisztus életébe, főleg keresztáldozatába és feltámadásába, de a Szentlélek kiáradásába is. Az üdvtörténeti eseményekből való részesedés szempontját a liturgia pünkösdi vonása még inkább aláhúzza. Krisztus azt Ígérte, hogy a Szentlélek elvezeti majd követőit a „teljes igazságra". Ezt a teljesebb értést, amely a kinyilatkoztatás továbbélésének, bennünkhatásának feltétele, teszi lehetővé a liturgia pünkösdje is, ezért énekelhetjük áldozás után: „méltattál minket, hogy részesüljünk halhatatlan, éltető, szent égi titkaidban". Az emlékezés és részesedés e kettős szempontja alapján kereshetjük majd a liturgia egyes mozzanatainak jelentését. Mielőtt a részletekre áttérnénk, szeretnénk felelni egy sokat vitatott kérdésre. Ortodox szerzők tartózkodnak attól, hogy a liturgia egyes részeibe húsvét előtti eseményeket is belévetít- senek, görög katolikus szertartásiam hagyományunk viszont — mint látni fogjuk — Krisztus egész életét végigköveti a mise menetében. Kétségtelen, hogy az eucharisztia „ontológiai létalapja" a feltámadt-megdicsőült Krisztus. Az is biztos, hogy — az újszövetségi Szentíráshoz hasonlóan — már mindent húsvét és pünkösd fényében látunk. Amint azonban éppen az evangélistákat semmi sem akadályoz meg abban, hogy a teljesség után ne tekintsenek vissza Jézus „előéletére" is, éppen igy tesz a liturgia is: sorraveszi Jézus életének szinte minden mozzanatát, anélkül, hogy közben egy pillanatra is elfeledkezne arról, amit a megdicsöült Krisztus számunkra jelent. Arról sem feledkezhetünk meg: húsvétban az teljesedett ki, ami csírájában már benne volt a megtestesülésben vagy Jézus megváltói, igehirdetői működésében. Joggal idézzük tehát emlékezetünkbe Krisztus egész életét, sőt annak előzményeit is, ha képet akarunk alkotni arról a teljességről, ahová megdicsőülésében jutott el s ahová bennünket is el akar vezetni. A Krisztus-esemény sodrában Az eucharisztikus liturgia Keleten az előkészülettel, a proszkomidiával kezdődik. A több- dimenziós jelleg jól tükröződik már ebben az előjátékban is: egyszerre utal nagycsütörtökre 110
