Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)
1985 / 2. szám - Lenhardt Vilmos: Történelmi lépés az egység felé. A Límai Konvergencia Nyilatkozat az Eucharisztiáról
Ez a kijelentés az Ökumene szempontjából igen nagy jelentőségű. Lényegében szakit azzal az eléggé általános protestáns hagyománnyal, mely csak „visszaemlékezést" látott az Úrvacsorában, reális jelenlét nélkül. Hasonlóan szakít azzal a nézettel, mely a vétel pillanatára korlátozta Krisztus jelenlétét. Tulajdonképpen ezek után azt mondhatjuk: ha sikerülne megnyugtató egységre jutni a jóval nehezebb „egyházi szolgálat" (papság) kérdésében, akkor már nem lenne probléma az Eucharisztia és az Interkommunió kérdése sem. A Dokumentum röviden megemlékezik arról, hogy a katolikus egyház az Eucharisztiát „közbenjáró áldozatnak" is tekinti. Ennek értelmét is megvilágítja: Természetesen csak egy jóvátétel van. Krisztus keresztáldozata, mely azonban újra „valóságossá válik az Eucharisztiában". (Megjegyzés a 8. ponthoz.) Ezért azt ajánlja, hogy a protestáns egyházak vizsgálják felül az áldozattal kapcsolatos álláspontjukat a jelzett tanítás szerint. Ilyen értelemben szól a szöveg (a szentmise liturgiáját követve) arról, hogy „Krisztusban élő és szent áldozatul ajánliuk fel magunkat." „Urunkkal egyesülve és valamennyi szenttel meg vértanúval közösségben megújulunk a Krisztus vérével megpecsételt szövetségben."14 Mint látjuk, a jelzett szövegek még a szentek közösségének és tiszteletének elfogadását is jelzik, ami ugyancsak jelentős előrelépés. A 13. ponthoz közölt kiegészítő megjegyzés röviden megemlékezik a reális jelenlét és a kenyér és bor színeinek kérdéséről. Megemlíti, hogy „sok egyház úgy hiszi, hogy az eucharisztikus kenyér és bor valóságos, bár titokzatos módon a feltámadott Krisztus testévé és vérévé válik", más egyházak „noha vallják Krisztus valóságos jelenlétét az Eucharisztiában, ezt nem kapcsolják össze ilyen határozottan a kenyér és bor jegyeivel". A szöveg itt azt kéri, hogy az egyházak a Limai dokumentum alapján tárgyaljanak tovább ebben a kérdésben. C) Az Eucharlsztia mint a Szentlélek segítségül hívása: Ismeretes, hogy főleg a keleti egyházak igen nagy szerepet tulajdonítanak a szentmisében az „epiklésis", a „Szentlélek segítségül hívása" résznek. Valószínűleg ezért került a Dokumentumba a Szentlélek különleges működésének jelzése. A szöveg szerint: „A Szentlélek az, aki jelenvalóvá és elevenné teszi Jézusnak a történelemben elhangzott szavait.” — A kiegészítő megjegyzés szerint viszont „a liturgiában nincs belső kapcsolat a szerzési igék, Krisztus ígérete és az epiklésis között. Az epiklésis a szerzési igékkel kapcsolatban a különféle liturgikus hagyományokban különböző helyeken fordul elő. Az ősi liturgiákban az egész imádságtevékenységre úgy gondoltak, mint ami által valósággá válik Jézus ígérete." Mint ismeretes, a szentmise szövegeiben is különféle helyeken kapott helyet az epiklésis. Viszont a Szentlélek működésének szerepét mi is valljuk a szöveggel: „Krisztus élő igéje és a Szentlélek ereje teszi a kenyeret és a bort Krisztus testének szakramen- tális jeleivé. Azok is maradnak a communio végett." D) Az Eucharisztia mint a hívók közössége: Protestáns részről igen jelentős annak felismerése, hogy az Eucharisztia „kimutatja és meg is valósítja a részesedők egységét Krisztussal és egymással". A szöveg azt is megállapítja, hogy „Isten népének közössége az Eucharisztiában lesz teljesen nyilvánvaló." Ezért a Dokumentum 30. pontja javasolja, hogy „gyakran kell élni az Euchariszfiával".1 5 Ez alapján a Német Evangélikus Egyház az elmúlt esztendőben ajánlotta a lelkészeknek a gyakoribb Úrvacsorával együtt tartott istentiszteletet. Mint a Herder Korrespondenz statisztikája közli, 1963-ban az istentiszteleteknek csak 30%-án, 1982-ben pedig már 70%-án volt Úrvacsoraosztás is.16 A Dokumentum számunkra is újszerű módon mutat rá az Eucharisztia felszólító jellegére: „Az Eucharisztián keresztül Isten mindent megújító kegyelme átjárja és helyreállítja az emberi személyiséget és méltóságot. Isten egyetlen nagy családjában állandó kihívást jelent megfelelő viszonyok teremtésére a társadalmi, gazdasági és politikai életben (Mt 5,23; 1Kor 10,16; IKor II, 20; Gál 3,28).” „Mint az Eucharisztiával élők, következetleneknek bizonyulunk tehát, ha nem veszünk tevékenyen részt a világ helyzetének és az ember állapotának ebben a mindegyre folyó helyrehozatalában." A Dokumentum ennek a szolidaritásnak kifejezésére javasolja a kölcsönös bűnbocsánat és békesség kifejezését, a hívek könyörgésének bevezetését, az Euch arisztia elvitelét a betegekhez és foglyokhoz azokban az egyházakban is, ahol ez eddig nem volt szokás. E) Az Eucharisztia mint Isten országának vendégsége: A Dokumentum szerint „Az Eucharisztia olyan ünnep, amelyen az egyház hálát ad Istennek ... és örvendezve ünnepli meg és vetíti előre Isten országának eljövetelét Krisztusban (1Kor 11,26)". „Az Eucharisztia megünneplése példa az egyháznak, hogy vegyen részt Isten világ felé végzett missziójában.” Ezért mondja a szöveg: „Az Eucharisztia a misszionáriusok drága étele, kenyér és bor a zarándokoknak apostoli útjukon." A szöveg missziós szempontból is ajánlja a hitbeli egység megvalósítását, hogy a keresztények tanúságtétele hatásosabb legyen a nem hívők előtt. III. III. AZ EUCHARISZTIA MEGÜNNEPLÉSE. A Nyilatkozat III., befejező fejezete az Eucharisztia liturgikus szertartásáról szól: Azt mondhatjuk, hogy kisebb változatokkal a szentmise liturgikus cselekményeit követi; ez azért jelentős előrelépés, mivel az ősi egységes liturgia felé mutat, 103
