Teológia - Hittudományi Folyóirat 18. (1984)
1984 / 4. szám - KÖRKÉP - Hetényi Varga Károly: Menedék az üldözötteknek
KÖRKÉP MENEDÉK AZ ÜLDÖZÖTTEKNEK Rendházaink 1944/45-ben Legtöbben — hála Istennek — nem tudjuk, mit jelent mindenünnen kitaszítva, minden jó baráttól elhagyatva, ellenségeinknek kiszolgáltatva az ismeretlen éjszakában menedéket keresni... De talán előfordult már valamelyikünkkel a lényegesen szelidebb változat: késő este érkeztünk meg idegen városba, s vendéglátónk lakását egy fatális félreértés következményeként zárva találjuk. Szállodára nem futja, fáradtak, éhesek vagyunk, s ahogy az utcák néptelenné válnak, mindinkább elbizonytalanodunk. Hol virrad ránk a reggel? Vajon ki fogad be egy idegent? Bármilyen furcsán is hangzik, negyven évvel ezelőtt, 1944/45-ben a ,,keresztény" Magyarországon honfitársaink tízezrei keresték éjszakáról éjszakára azt a kis zugot, ahol ideig-óráig megbújhattak, és legalább átmenetileg biztonságban érezhették magukat üldözőik elől. Vajon megtalálták-e? Megnyíltak-e számukra a szívek és ajtók? Vállalták-e elrejtésükkel a kockázatot? Szomorú, hogy az elmúlt négy évtized folyamán egyetlen könyv sem jelent meg, mely a magyar katolikus egyház embermentő és ellenálló tevékenységét a teljesség igényével tárgyalná. Tudomásunk szerint arra sem vállalkozott senki, hogy férfi és női szerzetesházainknak a menedéket keresőkkel szemben tanúsított szerepéről a korábbi századokra is kiterjedő tanulmányt készítsen. Pedig a kolostorok és zárdák minden időben alkalmas menedékül szolgálhattak azoknak, akiknek életét akár politikai bosszú, akár világnézetnek csúfolt őrület vagy a tömegek haragja átmenetileg fenyegette. A rendházak erődítmény jellege, az épület belső labirintusa, zegzugos folyosói csaknem teljes biztonságot kínáltak az üldözöttnek. Arról nem is szólva, hogy a női zárdák clausuráiba férfiszemély — tehát katona, rendőr, csendőr stb. — semmiféle körülmények között sem léphetett be. Ezenfelül kolostoraink nagy tiszteletben álltak, magas erkölcsi tekintélynek örvendtek, s politikai szempontból szinte területenkívüliséget élveztek. Ezért, ha az üldöző szervek olykor joggal feltételezték is, hogy a szent falak közt „ellenség” rejtőzködik, haragjuk rendszerint valamelyest mindig megenyhült a zárdák boltíves bejáróinál. Bár ez a tökéletesnek látszó védettség századunkban veszített erejéből, a nácizmus éveiben mégis több ezer üldözött keresett és talált biztos menedéket kolostorainkban. A szerzetesek mentőakcióiról elsőnek Sándor Dénes fővárosi hitoktató még 1945-ben készített el egy rövidebb beszámolót Szervezett segítség az üldözöttekért címmel. A kézirat először Mesz- lényi Antal egyháztörténészhez került. Meszlényi a kéziratos anyagot idővel továbbadta Lévai Jenőnek, de sohasem kérte tőle vissza. Sándor Dénes forrásanyagát mindketten fölhasználták publikációikban, de maga a kézirat sohasem látott nyilvánosságot, s máig sem került elő. Habár az elmúlt negyven esztendőben csak elvétve jelent meg a magyar sajtóban olyan háborús visszaemlékezés, melyben a szerző legalább távolról érintette témánkat, megemlítve a rokoni, baráti körből egy-egy személyt, aki valamelyik szerzetes rendháznak köszönhette megmenekülését, ezekből az apró közlésekből, továbbá a még élő szerzetesek elbeszéléseiből, nem kevésbé a náluk egykor menedéket kapott üldözöttek beszámolóiból mégis megbízható képet kaphatunk a hazai kolostorok és zárdák embermentő tevékenységéről. — A mai fiatalabb olvasó nyilvánvalóan tudni akarja azt is, tulajdonképpen kik is voltak azok, akiket a hatalom annak idején oly kíméletlenül üldözött, s akik ennek következtében oly nagy mértékben rá voltak utalva a keresztények irgalmasságára. Elsősorban és tömegével azok voltak, akiknek csupán egy bűnük volt, hogy zsidónak születtek. Ne felejtsük el azonban, hogy zsidónak minősült az a — Magyarországon több tízezer — keresztény is, akinek legalább két nagyszülője zsidó volt. Ma már történelmi tény, hogy hazánkból közel félmillió zsidót hurcoltak Auschwitzba és más koncentrációs táborokba, és nagy részüket gázhalállal megölték. A magyarországi nácibarát kormány kíméletlen hajszát indított a munkaszolgálatos katonák ellen is, akiknek jelentős hányada szintén zsidó volt ugyan, de számos kommunista, szociáldemokrata, munkásmozgalmi vezető, ún. „felforgató elem" is akadt köztük. S 29
