Teológia - Hittudományi Folyóirat 18. (1984)
1984 / 1. szám - KÖRKÉP - Gál Ferenc: Helyi közösség - helyi egyház
jebb a szentségek vételére szólt. Pedig az eukarisztia elsősorban áldozat. Az áldozás pedig nem más, mint teljes részvétel Krisztus áldozatában. Az elsőáldozás újdonsága éppen az, Hogy a gyermek teljesebb jogú tagja lesz az egyháznak, s gyakorolhatja a hivők általános papi tisztét, amelyet megkapott a keresztségben. Lélektanilag is többet jelent, ha tudja, hogy ő is tehet valamit az egyház nevében, mintha csak kap valamit a jelképek fátyla alatt. Tudatosítani kell azt is, hogy az áldozás nem önálló vallási tett, hanem legalább részben kifejezője annak, hogy „napkelettől napnyugatig tiszta áldozatot mutatunk be az Úr nevének" (Mt 1,11). A gyermeket arra kell ránevelni, hogy legyen értelmes és aktív együtt-bemutatója az egyház áldozatának. Csak ebben az összefüggésben világíthatjuk meg, hogy Krisztus áldozati testében és vérében részesülnek, és a megváltás kegyelmeit hordozzák. Ebben az összefüggésben a bűnbánat szentsége is más színezetet kap. Általában fontosabb volt mindig a bűnök elemzése és a parancsok betanítása, mint a hit elmélyítése. A bűntől nemcsak azért kell megtisztulni, hogy az áldozáshoz járuljak, hanem azért is, hogy mint az egyház tagja méltóan gyakorolhassam azt a legnagyobb kiváltságot, ami kijár a misztikus test tagjának, hogy a Főnek, Krisztusnak az áldozatát a közösségben megjelenítse. Csak ebből érti meg a gyermek, hogy a szentmise a világ számára is állandóan biztosítja a megváltás hatékonyságát — Hasonló megfontolások tehetők a bérmálási előkészülettel kapcsolatban. Sajnos ebből is egy szentségnek a kegyelmi összefüggéséből kiszakított gyakorlata lett. Pedig a bérmálás a szentírási alapjai szerint nem más, mint a megkereszteltek teljes bevonása az egyház kegyelmi közösségébe. Ezt jelzi az is, hogy kiszolgáltatója az apostolutód, s kegyelmeinek összefoglalása maga a Szentlélek. A bérmálási előkészület képe megtalálható az apostolok és az első hivők csoportjában, akik imádkozva és reménykedve készülnek a Szentlélek eljövetelére (ApCsel 2,1). Itt sem az elméleti tudás gyarapodása tesz alkalmassá a kegyelem befogadására, hanem a hit elmélyülése, Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy akik bérmálkoznak, az egyház közösségében való életre és tanúskodásra kapnak segítséget. A szentség' kegyelmeit az őrzi meg, s az gyümölcsözteti, aki aktívan benne marad az egyházi közösségben, s ott törekszik arra, hogy a Krisztus mellett való tanúskodás eleven legyen. — A mai elmélyülésnek egyik látványos jele a bibliaórák és bibliamagyarázatok szaporodása Az érdeklődés nagy, de csak ott, ahol valóban az Isten üzenetét szólaltatják meg. A tudományos bibliakutatás érthető módon kiszélesítette a Szentirás nyelvének, régészetének, történetének, műfajának a tárgyalását. De mindez csak arra való, hogy jobban megértsük a sugalmazott tanítást. A bibliamagyarázat azt célozza, hogy a betű az egyház közösségében Isten eleven szavává váljon, amire ott mindjárt megfogalmazzuk válaszunkat, illetve keressük azt, hogy mi volt mindig az egyház válasza. Ha a résztvevők a hitben gyűltek össze és Isten szavát akarják meghallani, illetve tisztázni, akkor az ilyen összejövetel már egyházi cselekmény, sőt istentiszteleti cselekmény. De messze eltér attól, ha „üres szóharccá" válik (2Tim 2,14), vagy pusztán az evilági tudományoknak a történeti és egyéb megállapításaival akar csillogni. Ha elfogadjuk a tételt, hogy a Szentírás szerzőit a Szentlélek sugalmazta, akkor el kell fogadnunk azt is, hogy amint az emberi beszéd teljes értelmét a személyes hangsúly, hanghordozás és elevenség fejezi ki, úgy kísérik a szentírási szövegeket is a kegyelmi, illetve karizmatikus erők. De mivel a Szentírás az egyházban keletkezett, a Szentlélek a hitet fakasztó hatását is az egyházi közösséghez kapcsolta. Aki a maga egyéni útjait akarja a Szentírásból kiolvasni, az nem a karizma hordozója, A felsorolást tovább lehetne folytatni Ne legyen egyéni megbeszélés sem a jegyesek előkészítése, sem a szülőkkel és a keresztszülőkkel való találkozás a keresztelés előtt. A jelentkezőket arról kell meggyőzni, hogy tettükkel a hitbeli és kegyelmi közösség valósul, ők annak áldásaiban részesülnek és annak követelményeit vállalják. Sőt, a mai egyházi reform a gyászszertartásokat is a „húsvéti misztérium" fényében kívánja megrendezni. Amennyiben a keresztény temetés ezt tükrözi, annyiban benne van az egész egyház küldetése: a feltámadt Krisztusról való tanúskodás. Vagyis a helyi közösségeket a hitbeli tartalom teszi az egyetemes egyház képévé, és ezen keresztül részesülnek az egyház karizmatikus erőiben is. Gál Ferenc 33
