Teológia - Hittudományi Folyóirat 18. (1984)
1984 / 4. szám - A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE DR. ANTON GOTS ATYÁVAL, A BETEGPASZTORÁCIÓ EGYHÁZMEGYEI FELELŐS VEZETŐJÉVEL (AUSZTRIA) - S. Huszár Éva: A felebaráti szeretet új iskolája
itt és ma, holnap és az idők végezetéig szükségük van rá üdvösségük érdekében. Krisztus igénybe veszi a szenvedő embert, hogy ezt a „hiányt" betöltse, hogy az ember saját szenvedése az ö szenvedésével való egység erejében ugyancsak megváltó hatékonyságot kapjon. Ez a megváltói igénybevétel megoldja a szenvedés minden problémáját annak, aki vállalni akarja hivatását. Ebben torkollik a szenvedés minden más érvényes értelme is, így: jó hatás másokra, engesztelés saját és mások bűneiért, tisztulás és személyes érés. A betegségnek, a szenvedésnek átalakító ereje van; az ember szembesül saját gyengeségével. Fontos az, hogy igent mondjunk ennek a gyengeségnek a jelentőségére és, hogy ezt a megtapasztalást beépítsük további életünkbe. Ne bagatellizáljuk el, ne tagadjuk le, hanem az ilyen módon megismert alázat legyen keresztény életünk legalsó lépcsőfoka. Saját betegségem felbecsülhetetlen „hozama", hogy sok új embert ismerhettem meg: orvosokat és ápolókat, akik felelősségteljesen gondoskodtak rólam — és betegeket, akiknek állapota még az enyémnél is nyomorúságosabb volt. Ezt a roppant értékű „hozamot" többre becsülöm, mint tanulmányaim és egyéb kiképzésem minden eredményét. Az ilyen megtapasztalás az enyém — és gazdagítja emberségemet. Megismerhettem erős és nemes lelkeket a nem hívők között is — orvosokat, ápolónőket, akik áldozatosak voltak a szolgálatban, és betegeket, akik tiszteletreméltó fegyelmezettséggel viselték fájdalmaikat. Ügy tudom, ön kétszer volt már a halál mesgyéjén — egyszer szájtól szájig való légzéssel, másodszor szívmasszázs alkalmazásával ,,hozták vissza". Milyen ,,hozama" volt ezeknek a megtapasztalásainak? — Ezek a megtapasztalások megerősítették bennem a vágyat, hogy én „nagy halállal" szeretnék meghalni. (A kis és nagy halál elnevezés Rainer M. Rilkétől származik.) A halál témája tabu. Nem illik róla beszélni. Ma személytelenül, sorozatban halunk meg. Az ún. „kis halál" — amikor az ember halála diszkréten és rutinszerűen „elintéződik". Közeledtét tapintatból agyonhallgatják és bagatellizálják. A „nagy halálban" viszont — s valójában ez a keresztény halál — az ember életének legsajátosabb aktusát viszi végbe: egészen személyesen lép oda Isten színe elé, itt nem képviseltetheti magát senkivel. — És mégis segítségre, előkészítésre van szükség ehhez a mindenkor személyes és magányos aktushoz. Kell a kíséret a kapuig, a támogatás a végső útszakasz elrendezéséhez, a végső szándékok tisztázásához. A keresztény ember nem azért él, hogy meghaljon — hanem az életért és a feltámadásért hal meg. Azért hal meg, hogy teljesen és tökéletesen éljen. Életében jelen van a „megha- lás" —, halálában pedig már a jövendőnek a dicsősége. A „nagy halál" ezért újból s mindig újra magának Krisztusnak a halála — Jézus megváltást hozó halálának egyéni megvalósítása. Krisztus az ö megkereszteltjei halálában saját megváltói halálát ismétli — tehát halált szenvedő keresztényeiben folytatja a megváltást. Felgyógyulása után még egy ideig visszakerült a gimnázium igazgatói székébe, de azután visszatarthatatlanul ,,elragadták" a betegek. Az őszinte szónak nagy ,,hívóereje" van. Az ,,lgen, Uram!" mélyen emberi és keresztényi őszintesége egyre több szenvedőt bátorított fel arra, hogy helyzetét önnek leltárja, hogy gondjai megoldásához az ön segítségét kérje. Ezeknek a gondoknak az orvoslás ára jöttek létre a korábban említett egyesületek és intézmények, és ezek irányítása azóta is az ön vállán nyugszik. Sőt, mindezen túlmenően, egész Ausztriában ön a mozgássérültek lelkipásztora, valamint a linzi egyházmegyében a beteg- pásztoráció felelőse. Az egészséges lurkók ,.napos oldaláról" most ugyancsak átkerült az élet ,,árnyas oldalára". Nem hiányzik a ,.napos oldal"? — Ezt a kérdést gyakran felteszik nekem, különösen azóta, amióta az egészségesek táborából, az ún. „napos oldalról" én is átkerültem a tartósan mozgássérültek táborába. Igaz, én ugyanolyan jól érzem magam ezen az „árnyékos" oldalon, mint a korábbi „naposon". A nap ugyanis mindenhova süt. Hiszen árnyék sem lehetne nap nélkül. Sőt talán így többet értek meg magából a Napból. Talán megfigyelte, hogy az „Élethez méltó élet" Egyesület emblémájául egy olyan virágot választottunk, melynek szirmai hiánytalanok, teljes értékűek — a virág szárán azonban egy csomó van. Csomó, amit nem lehet kibogozni és egyenessé tenni — de el lehet fogadni, együtt lehet élni vele ... Az elfogadás, a vállalás, a felajánlás azok a lelki mozzanatok, amik segítenek túljutni a csomón. Egyébként nemcsak betegek és mozgássérültek lelkigondozásával foglalkozom, hanem az egyházközségek megújulására irányuló lelkigyakorlatokat, ún. szemináriumokat is tartok. Kezdetben ezeket a szemináriumokat Heribert Mühlennel közösen tartottuk. Vannak megújulást alapozó és elmélyítő szemináriumok. A szemináriumok résztvevői nemcsak a lelki- gyakorlat ideje alatt, hanem azt követően is rendszeresen kapcsolatot tartanak egymással, 27
