Teológia - Hittudományi Folyóirat 18. (1984)
1984 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Zerfass, Rolf - Bánhegyi B. Miksa (ford.): A lelkipásztor mint sebekkel borított orvos
misékről szóló Instrukciókat is) - Pirii C.: II consiglio pastorale parocchialé, Torino, 1977. — Rahner K.: Friedliche Erwägungen über das Pfarrprinzip, Schriften II., Benzinger 1968. 299—338, - Rahner K.: Strukturwandel der Kirche, Herder 1972. - Rahner K.: Zur Theologie und Spiritualität der Pfarrseelsorge, in: Wiener J., Erhörter H.: Pfarrseelsorge 11—31. - Szennay A.: Világiak az egyházközség életében, Teológia, 1977. 150—155. — Tomka F.: Római rendelkezés a szentségkiszolgáltatásról (Az OICA ismertetése), Teológia, 1975. 13-19, — Tomka F.: A krisztusi közösség teológiája, Vigília, 1982. 330—334. - Wess P.: Gemeinde- Kirche — Zukunft der Volkskirche, Herder 1976. — IVess P.: Ihr alle seid Geschwister (Gemeinde und Priester), Mainz, 1983 — Wiener 1., Erhörter H.: Pfarrseelsorge — von der Gemeinde mitverantwortet, Herder 1977. — Wiener ]., Erharter Fi.: Gemeindekatechese, Herder 1981. Rolf Zerfass A LELKIPÁSZTOR MINT SEBEKKEL BORÍTOTT ORVOS* I. Ki a lelkipásztor? Van, amit a kisember sokkal jobban tud. Ott fenn, az egyházi és teológiai reflexiók magas emeletein az utóbbi húsz évben egyre inkább kérdésessé tették a lelkipásztorkodás fogalmát, és azon voltak, hogy más fogalmakkal pótolják, mint például „üdvösséggondozás" vagy „az üdvösség szolgálata”. Lent, az egyházi és társadalmi hétköznapok földszintjén viszont megőrizte kikezdhetetlenül jó hangzását ez a fogalom: A lelkipásztor olyan ember, aki elérhető és készséges, titoktartó és megbízható, áthatja felelősségének a tudata, őszinte. Ismeri az életet és annak megoldhatatlan kérdéseit. Nem bújik el a paragrafusok mögé, van lelkiismerete, és van bátorsága ahhoz, hogy mások lelkiismeretére is hivatkozzék. A felsorakoztatott tulajdonságok mind összefüggnek a lelkipásztor „személyiségével", azaz egy olyan dimenzióban gyökereznek, amely nem helyettesíthető sem a papszentelés szentségével, sem pedig a leikipásztori lélektan beszélgetési technikájával. Sőt, ha minden rendben megy, éppen az ilyen személyiség a feltétele annak, hogy valakit felszenteljenek valamely egyházi rendre, s annak is, hogy a lelkipásztori beszélgetés irányításának a módszereit nem használja fel arra, hogy döntésre képtelenné tegye a segítséget kérő embert. Mindezek a vonások azt mutatják, hogy a lelkipásztorkodás kockázatos vállalkozás, ha valóban kísérni akarja a másik embert azon a mából a holnapba vezető nehéz úton, amelyből az életünk áll, mert egy beláthatatlan jövő nyitott horizontjába kell belépnünk. Mivel végül is minden embernek magának kell megtennie ezt a lépést és egyedül kell vállalnia a felelősséget is érte, az igazi lelkipásztorkodás nem válhat a másik ember patronálásává, vagy esetleg a másik ember fölött való gyámkodássá, hanem csak kísérése lehet a másiknak, kísérlet arra, hogy ott maradunk mellette, ahogy Isten megígérte, hogy mellettünk marad: „Úgy leszek ott, mint az, aki ott leszek” (vö. Ex 3,14). Ezért a lelkipásztor mint személyiség Isten közelségének az első „jele”, az első szentség. Nem a stóláján, nem a beszélgetést irányító technikáján, hanem emberségén és érettségén múlik, hogy az emberek mennyire érzik maguktól idegennek az egyház életét, hogy újra eltalálnak-e az egyház egyes szentségeihez. A személyiségről lesz most szó — nem képességek jegyzékéről vagy oktatási célokról. Ugyanis minden kívánatos részképesség végül is csak annyit ér, amennyire integráns része az életrajz egészének Amikor tehát a lelkipásztor személyiségéről beszélünk, elgondolkodunk azon, hogy a lelkek gondozása szempontjából mit jelentenek a lelkipásztor életében az életrajz, a kerülőutak, a krízisek, a boldogsággal való találkozások. Csak vázlatosan tudjuk ezt itt megtenni. S ha ebben H. Nouwen a sebekkel borított orvosnak a Talmudban található Messiás-legendájához fűzött fejtegetését követjük,1 ez nincs ellentmondásban azzal a ténnyel, hogy jelenleg a lelkipásztori hivatás profiljának a kidolgozásán fáradoznak,2 csupán azt szemlélteti, hogy ezek a profilkialakítási kísérletek mennyire megkívánják a bibliai hagyomány mércéjéhez való visszatérést. * Rolf Zerfass: Der Seelsorger — ein verwundeter Arzt, in: Lebendige Seelsorge 34. (1983) 77-82. 18
