Teológia - Hittudományi Folyóirat 18. (1984)
1984 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Szennay András: Testvéri szeretet - testvéri szolgálat
Természetesen e testvéri szolgálat a lelki értékek, javak felé is nyitott, ezért is nevezhető a „kiengesztelődés szolgálatának” (Rudolf Pesch). A keresztények' szolgáló feladata, hogy „új reménység” felé vezessék embertestvéreiket, mivel ezt tette Jézus is, aki túláradó módon vállalta az Ország kapuját megnyitó „kiengesztelés szolgálatát". Nem lesz hiteles egyetlen kisebb vagy nagyobb keresztény közösség, esetleg keresztényekből álló munkaközösség, ha abban egymással ki nem engesztelödött, egymástól a türelmes szeretet szolgálatát megvonok élnek. Vajon lehet-e csodálkozni azon, hogy annak a keresztény közösségnek diakóniája hatástalan, eredménytelen marad (ha egyáltalán vállalja, megkísérli azt), amelynek tagjai gyűlölködnek, ha köztük a megosztás szelleme uralkodik. A nagyszámú kibékíthetetlen család, szomszéd, csoport — beteggé, hitelét vesztetté tesz minden keresztény közösséget. Ahol megfogyatkozik vagy veszendőbe megy a szeretet — meghal a keresztény élet is. Visszapillantva a múltra, megállapíthatjuk: mennyivel józanabbul, eredményesebben, ki- egyensúlyozottabban zajlottak volna le az elmúlt mintegy kétezer év emancipációs mozgalmai, ha az egyház minden időben ezt a testvéri szolgálatról szóló örömhírt hirdette és egyben élte volna. Sajnos, mint tudjuk, az egyház a társadalmi ellentéteket olykor még mélyítette, máskor jóváhagyta, sőt szentesítette is azokat. Természetesen, ami nem, vagy csak fogyatékosán valósult meg a múltban, az változatlanul feladat marad ma és holnap. Akinek több adatott, attól többet is követelnek; a feladatot jobban, élesebben látóknak — papoknak és világiaknak — küldetésből fakadó szolgálatuk, hogy keresztény testvéreik, de a más hitű vagy hitetlen környezetük számára is ösztönzést nyújtsanak a Krisztus példáját szem előtt tartó, szolgáló szeretetre. Egyébként éppen itt mutatkozik meg legszembetűnőbben, hogy az egyház egyik missziós fö feladata: a szeretetszolgálat (H. Giesen: Apostolische Aktivität ohne Liebe? in: ThGw. 27. (1984) 104—111.). Szolgálat az eltávolodókkal, a távolállókkal, a másképp gondolkodókkal vagy egyáltalán nem hívőkkel kapcsolatban. Ez a szeretetszolgálat az igehirdetésnek, az Isten Országa elközeledéséről szóló jó hírnek útkészítője és egyben „az üdvösség egyetlen hiteles jele" (Wilhelm Zauner) világunkban. Természetesen őszinte szeretetünket, szolgálatkészségünket visszautasíthatják (gyakran teszik is ezt), és még az esetleges teljes önfeláldozás, a tökéletes szolgálat sem fog földünkből Édenkertet varázsolni. A keresztény ember azonban ekkor sem rezignál, nem adja fel a küzdelmet, azaz nem szűnik meg szeretni és szolgálni, mert a „reménység dimenziójában" él, mert kudarcok idején is az eszkatalogikus beteljesülés reménye vezeti. Néhány ekléziológiai-lelkipásztori következmény — 1. A hivök közössége, az egyház nem olyan hierarchikus piramis, melyben a Lélek adománya csakis a csúcs felől érkezhet, azaz felülről, a hierarchikus szentségi és jogi hatalom felől. Nem, mert az egyház elsősorban testvéri közösség az Clrban, melyben mindenki — mint fítestvér és nővér — elvben és alapjában egyforma. Krisztus Lelke mindenkinek úgy osztja ajándékát, ahogy akarja. A Lélek működésének semmiféle jogi elv vagy intézkedés nem szabhat gátat. Természetesen a Lélek működik a hierarchia szentségi és kormányzó cselekvésében, de cselekszik azok által is, akiknek a szó (az ige) ajándékát a prófé- tálás, a tudás, a tanács, vagy a szervezőképesség ajándékát, vagy bármely egyéb képességet ad. Ezeket az adományokat kölcsönösen — felfelé és lefelé, illetőleg egymás felé — tiszteletben kell tartani. Bármily ellenkező, egyoldalú, ún. klerikális beállítás a klerikalizmus terhét rakná Isten hivő népére, és eltorzítaná az egyház képét (vő. Mysterium salutis IV/2. 171. Peter Huizing). — 2. A „nagy egyház”, az összegyház túl nagy ahhoz, hogy abban valójában át lehessen élni a testvériséget. Abban csakis egy általános testvériség-tudatról lehet szó. Ne feledjük: az ecclesia kezdetben a „megélt", a kis, a helyi, a házi, a családi egyházi gyülekezetei, közösséget jelentette. Azt a valóban „helyet", ahol a testvérközösséget konkrét módon meg lehetett tapasztalni. És ahol azt ápolni, mélyíteni lehetett. Heinz Schürmann — és sokak — szerint épp ez a körülmény jelöli ki a helyi (plébániai) közösség reális létszámbeli határát is. Ez ma is elvi (habár sajnos csak ideális), normatív tényező. Akit személyesen nem ismerek, azt csak eszmei, elvi síkon tarthatom testvéremnek. — 3. A testvéri közösség legélményszerübben ott és akkor gyűlik össze, ahol és amikor az Eukarisztiát ünnepük. Aki az Úr asztala köré áll, aki ezen az ünneplésen részt vesz, az de facto élményszerűen is benne áll és él a keresztény testvéri közösségben — függetlenül attól, hogy a templomban hol foglal helyet (szentély, hajó stb.). 21
