Teológia - Hittudományi Folyóirat 18. (1984)

1984 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Boda László: Szolgálatot vállalni a szeretetben

— Add meg a végtisztességet elhunyt embertársadnak azzal, hogy részt veszel a temetésén, ha közvetlenebb kapcsolatban voltál vele. Ilyenkor felejtsd el, ha feszültség volt köz- tetek, vagy valamivel megbántott.

— Tanítsd azt, aki rászorul az ismeretekre, különösen az élet értelmének és céljának tekintetében. Add át neki érettebb tapasztalataidat.

— Ha valaki tanácsot kér tőled az élet mélyebb dolgaiban, adj neki valóban okos tanácsot, igazi jó tanácsot, hogy kiláboljon kétségeiből.

— Vigasztald meg azt, akit életkörülményei szomorúságba, elkeseredésbe, olykor pedig a kétségbeesés szélére sodornak. Könnyebben elviseli, ha érzi, hogy vannak, akik mellette állnak, vele éreznek.

— 'Viseld el ,,a másikat" az emberi közösség különböző területein: családban, iskolában, lakóhelyen, munkatársi viszonylatban.

— Figyelmeztesd embertársadat, ha valami bűnös dolgot akar tenni — önmaga vagy mások romlására —, hiszen felelősek vagyunk egymásért. Tedd ezt barátilag, ne felsöbbséges kioktatással.

— Tudj megbocsátani, ha megsértettek.

— Hivő emberként úgy imádkozz élő és meghalt embertársaidért, hogy ne csak közvetlen hozzátartozóidra gondolj. Ebben megtapasztalod az üdvösség szolidaritását, Krisztusban való összetartozásunkat.

Hogy mit jelent az irgalmasság testi és lelki cselekedeteinek korszerű értelmezése, az külön említést érdemel. Hiszen az embertársi szolgálat kiérlelt életszabályai állandóan bővülnek. A fogalmi elemzésben azonban mindenképpen érdemes ide csatolni a keresztény nagykorúság szentirási visszhangú követelményét: a szereiéiből fakadó emberszolgálat kölcsönösségét. Az egyoldalú szolgálat ugyanis túlságosan magas etikai követelmény volna, ezen túlmenőleg pedig nem segítené „a másik” emberi nagykorúsodását. Szent Pál szavainak ezért fölfokozott a jelentősége, amikor azt mondja: „Szeretettel szolgáljatok egymásnak" (Gál 5,13). Csak így alakulhat ki a „szeretet kultúrája", amiről VI. Pál pápa tett említést, amely lényegében azonos az irgalomból fakadó emberiesség kultúrájával. Ez érvényes a családban, a nevelés különböző fórumain, a társadalom és az egyház közösségében. II. János Pál így fogalmazza meg ezt: „az irgalom elengedhetetlen feltétele annak, hogy az emberek között olyan kapcsolatok alakuljanak ki, melyek tiszteletben tartják az emberi értékeket és a kölcsönös testvériességet” (i.m. II. 82.).

A szeretetszolgálat korszerűsége

Az etikai elkötelezettségű emberséges magatartás elmondott, vagy elmondani próbált szabályai, cselekvésformái felvetik a jogos igényt az irgalmasság tetteinek korszerű értelmezésére. Ami ugyanis örök bennük és maradandó érvényű, az a felebaráti szeretetszolgálat középponti mértéke, normája: Jézus Krisztus. Ö életében és tanításában megadja az útmutatást. Alapelvként az evangéliumi „aranyszabály" szolgál: „Ügy bánjatok az emberekkel, ahogy akarjátok, hogy veletek is bánjanak" (lk 6,31). Orvos vagy? Gyógyítsd a beteget úgy, ahogyan te is szeretnéd, hogy betegként téged gyógyítsanak. Pap vagy? Foglalkozz a hívekkel úgy, ahogyan te is szeretnéd, hogy veled foglalkozzanak. Nem bírod a túl hosszú beszédet. Miért felejted el ezt akkor, ha te beszélsz? Katona vagy? Ügy bánj a rád bízott foglyokkal, ahogyan hasonló helyzetben te várnád, ha fogolyként volnál ellenséges érzé- sűek irgalmára utalva. Nevelő vagy? Ügy légy igazságos és irgalmas egyszerre a rádbízot- tak iránt, ahogyan te hasonló helyzetben elvárnád. — Ez egyetemes etikai sík. Az igazi evangéliumi útmutatás, amely egyúttal jóval konkrétabb is: maga Jézus személye, magatartása, tanítása, amikor a segítségre szoruló emberrel találkozik. Az ö irgalmassága

— egyetemes, mert minden ember felé kitárul: szeretetszolgálatát nem szűkíti be sem faji, sem vallási, sem a nemekre tekintő, sem társadalmi előítélet;

— a teljes embert veszi tekintetbe, annak testi és lelki sebeit egyaránt gyógyítja, tehát nem ismeri azt az izolált üdvösséget, amely csak a „lélekre" korlátozódik;

— a konkrét emberben ismeri fel, hogy az segítségre szorul, nem esik áldozatul az „Emberiség" elvont jelszavának, amely nem jut el a konkrét emberig; ebben a tekintetben pedig még haláltusája sem akadályozza meg szeretetszolgálata gyakorlásában;

— az ő irgalma, segítő keze, szava mindig fölemelő és üdvösségirányú, szemben az olyan segítéssel, amely inkább rombol (pl. hamis „jó tanács").

Jézus példája és tanítása tehát egyszerre konkretizálja és beteljesíti az evangéliumi „aranyszabályt", melynek ö a leghitelesebb normája a keresztény életben. Maga mondotta: „Szeressétek egymást, mint ahogy én szerettelek titeket" (Jn 15,12). Több példabeszéde is megvilágítja, hogy mit jelent a rászoruló embertárs irgalmas szolgálata, segítése, amikor szavakban vagy magatartásokban fogalmazódik meg a keresztény élet lelki irodalmában

12