Teológia - Hittudományi Folyóirat 18. (1984)
1984 / 3. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Tomka Ferenc: Az új Kódex és a gyónás
a) A megtérés A gyónás korunkban válságba jutott. Ennek egyik fontos oka, hogy sokan hibásan értelmezték a bűnbocsánat szentségét. Valamiféle bűnbocsátó automatát láttak benne, s ettől a mai ember idegenkedik. Ezzel a szemlélettel szemben az egyház ismételten hangsűlyozza, hogy a bűnbocsánat szentségének lényegi eleme egy alapvető döntés: a megtérés —, a ki- engesztelödés Istennel és az embertársakkal. A megtérés fontosabb, mint a gyónás. Mert a megtérés vágyának meg kell előznie a gyónást, illetve ez a feltétele a gyümölcsöző szentséghez járulásnak. Éppen ezért a megtérésre nevelés a lelkipásztorok, illetve a gyóntatok fontos feladata. Az ő feladatuk — írja Püspöki Karunk idézett körlevelében —, hogy „többször beszéljenek a híveknek az állandó megtérés jelentőségéről ... Ne feledjük, hogy a gyónások körüli krízis részben a gyóntatok felelőssége is. A mai ember nemcsak a bűnöktől való megszabadulás könnyű lehetőségét várja a gyónástól, hanem tudatos lelkivezetést is igényel." Konkrétan minden gyónásnak rá kell ébresztenie a gyónót az Isten felé haladás fontosságára, illetve gyakorlati segítséget kell nyújtania, hogy a gyónó „egy lépéssel” közelebb kerüljön Istenhez. b) Az Istennel való kiengesztelődés formái Egyeseket zavarba hozott, hogy az újabb egyházi útmutatások egyrészt változatlanul javasolják a gyakori gyónást (OP 7; 988. c.), másrészt mégis mintha ez ellen szólnának, amikor azt említik, hogy nem kell minden bűnt meggyónni. (Sőt az új Kódex előírása szerint az évi egyszeri gyónás kötelezettsége is csak a súlyos bűnre vonatkozik — 989. c.) — Mi áll ennek hátterében? — A lélek ösztönösen érzi, hogy ha megsértette Isten erkölcsi rendjét, akkor ezt jóvá kell tennie. De súlyos veszéllyel járhat, ha úgy véli, hogy az Istennel való kiengesztelődés egyetlen formája a gyónás. A jobbik eset ilyenkor az, hogy emiatt gyakran gyónni akar. A rosszabbik eset, ha — látva, hogy mindig ugyanazokat a botlásokat kell megvallania —'végleg feladja a megújulás reményét, illetve elmegy a kedve a gyónástól. Az egyház ezzel szemben arra figyelmeztet, hogy nem kell minden bűnt meggyónni, de minden bűn után vissza kell fordulni Istenhez, azaz törekedni kell minden bűnt jóvátenni. A jóvátételnek — az Istennel való kiengesztelödésnek pedig számos formája van: így az ima, a böjt, s különösen az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlása. A gyónás csak súlyos bűnök esetében kötelező (vö. Püspöki Karunk idézett körlevele 8. o.). — Az első századok keresztényei is csak a legsúlyosabb esetekben gyóntak, de tudták, hogy kisebb bűneiket is jóvá kell tenniük. Azoknak tehát, akik fájlalják, hogy folyton visszaesnek korábbi hibáikba (illetve a nagyon sűrű gyónóknak) azt kell javasolnunk, hogy minden esetben bánják meg vétküket, és oly módon engesztelödjenek ki Istennel, hogy minél hamarabb tesznek valami jót. c) Kiengesztelődés az embertárssal Külön ki kell emelnünk, hogy az Istennel való kiengesztelődés feltétele az embertárssal való kiengesztelődés. „Ha ajándékodat az oltárra viszed, s ott eszedbe jut, hogy embertársadnak valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat . . . s menj, békülj ki embertársaddal, s aztán térj vissza . . ." (Mt 5,23) — mondja Jézus. Számára tehát a megtérés konkrét cselekedetet jelent, amelynek elsősorban az embertárs iránti szeretetben kell megnyilvánulnia (vö. ÍJn 4,20). NB: Meglepő eltorzítása ennek a szentírási mondatnak a liturgikus használatban szereplő „fordítás", amely így „adja vissza" az idézett szöveget: „Ha jogos panasza van ellened felebarátodnak ...” — Jézus éppenséggel nem erről beszél! Sőt ezt a pogányok szemléletének tartja és elutasítja (vö. Mt. 5,38—48). A keresztény arra van híva, hogy szeresse ellenségét (akkor is, ha ez nem „jogos"), továbbá az egyetértést, kibékülést szolgálja, akkor is ha nem ő az egyenetlenség oka (de módja van hozzásegíteni embertársát a kibéküléshez, kiengesz- telődéshez). Az embertárssal való kiengesztelődés lényeges formája a keresztény közösséggel való kiengesztelődés. A bűnbocsánat és kiengesztelődés szentségére vonatkozó új útmutatások ismételten hangsúlyozzák: tudatosítanunk kell, hogy a bűn nem magánügy, hanem olyan esemény, amely súlyosan sérti az embertársakat, illetve kegyelmileg megkárosítja az egész keresztény (és emberi) közösséget. — A közösségi bűnbánati liturgia, illetve az ennek keretében való gyónás többek között nagyon alkalmas arra, hogy felhívja a figyelmet a bűn közösségi voltára, illetve a közösséggel való kiengesztelődés fontosságára (vö. OP 5; 959, 960. c.). Tomka Ferenc 64
