Teológia - Hittudományi Folyóirat 18. (1984)
1984 / 3. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Lukács László: Miért születni? Minek élni? (Lelkipásztorok, nevelők és a fiatalok útkeresése)
A tisztánlátást ebben a korban megnehezíti a kamaszkori dac. A kamasz válságba jut emberi környezetével, föllázad a tekintélyek ellen, szembefordul a felnőttek világával, szokásaival és intézményeivel. Feltűnő öltözködésével, modortalan, kihívó stílusával, a felnőtteket lenéző vagy kinevető kritikájával jelzi, hogy a meglévő világgal nem vállal közösséget. A család (gyakran az iskola vagy a diákotthon) nyűgös teherré válik számára. Kihúzza magát a közösség életéből, munkájából, szórakozásaiból. A világgal szembeforduló dac vagy attól elforduló magány a legkülönbözőbb formákban fejeződhet ki. Két diákverset idézek példaként. „Gyűlölök mindent, / Életet, embert. / Csodálkoztok? / Ti vagytok a hibások, nem mások. / Bezártatok magamba. / Nem engedtetek a szabadba. / Nem tudtam kinyílni, / Láthatjátok, mivé tettetek ti." — A másik vallomás a befelé fordult magány jajkiáltása: „Elengedtél / megragadtak a magány mancsai . . . / kiáltanék, de szám sincs, / kiáltanék, de hang sincs / levegőtlen tüdőm tömlőiben . . ." A lélektan emlegeti a tárgytalan szerelem korszakát. Bizonyára beszélhetnénk a tárgytalan fájdalom és lázadás korszakáról is. Átmeneti időszak ez, a fejlődés, a felnőtté válás válsága, amely többnyire elmúlik, anélkül, hogy a növekvő kamasz komolyabb kárt tenne önmagában vagy környezetében. — A kamaszok körül élő felnőtteknek, elsősorban a szülőknek, nevelőknek, lelkipásztoroknak azonban jól kell tudniuk, mennyire sértődékenyek, érzékenyek, milyen könnyen ingerelhetők a fiatalok ebben az időszakban. A „tárgytalan" lázadás konkrét veszekedésekben, indulatokban csaphat ki, s ezek könnyen magukkal rántják a felnőtteket is. Szemléltetésül álljon itt két levélrészlet. „Szerda este. Ma remélhetőleg tartósan összevesztem anyámmal. Már nagyon untam a békeállapotot. Most le kell mondanom minden szórakozásról. De mindenért kárpótol az, hogy én vagyok az erősebb. Most dühöng, mérgelődik miattam, de ez persze egyáltalán nem érdekes" — írja egy 17 éves leány. S egy 18 éves fiú: „Apámmal június végén összeverekedtem. Nem hibáztatom, ideges volt. A föltett kérdését szó nélkül elengedtem a fülem mellett, mert a hangnem nem tetszett. Megpofozott. Rárontottam. Két napig állandóan remegtem. Egy napig meg állandóan a sírógörcs fogott el. Azóta jóformán semmi sem érdekel. — így visszaemlékezve, mondhatom, nem voltam normális. Ordítottam, mint egy állat, és nem néztem, mit csinálok." Ha mi felnőttek, őszinték vagyunk magunkhoz, azt is meg kell vallanunk, hogy e kirobbanó indulatokat nemegyszer mi szabadítjuk ki. A kamasz a frissen megismert eszményeken méri le a látottakat, s kíméletlenül elmarasztalja a hozzá legközelebb állókat is. Egy 18 éves leány írja: „Fantasztikus sokkolt lelkiállapotban élek itthon már csaknem két hónapja. Anyámék állandó szekirozása, cirkuszolása elkísért. Az idegeim annyira kikészültek, hogy nemsokára ordítani fogok. Állandóan egy belső feszültségben, magam által felemelt falak között élek, amit én építettem, hogy kibírjam még. Apámat nem szeretem, mert elrontotta a családja életét. Minket is sikerült valamennyire, de talán a jövő még feledést hoz a megmagyarázhatatlan félelmekre. Anyámat azonban nem tudom kimenteni, s neki mindig ebben a ketrecben kell sínylődnie. Apám az oroszlán, aki harap, vág, karmol, üvölt, s a ketrecben lévő embereket beosztva, lassacskán fogyasztja el. Én édes Istenem, segíts rajta." A lelkipásztornak sok bölcsességgel és tapintattal kell irányítania a rábízottakat ezekben a helyzetekben. Sok fiatal életében két külön világra szakad a vallás, az eszmék világa és a mindennapi élet. Eljárnak az ifjúsági csoportba, szépeket hallanak és mondanak a szere- tetről, de otthon kiállhatatlanok, önzők, fölényesek. A lelkipásztornak kell gondoskodnia arról, hogy a szép eszményeket átültessék a hétköznapi élet gyakorlatába is. Gyakran neki kell közvetítenie, esetleg döntőbíróvá lennie gyerekek és szüleik (esetleg tanáraik) konfliktusában. Nem foghatja túl könnyen pártját sem a fiataloknak, sem a felnőtteknek; nem kendőzheti el a tényleges hibákat egyik oldalon sem; azon kell igyekeznie, hogy kifejlessze és megőrizze a szülők iránti hála és tisztelet, esetleg megbocsátás és megértés érzését a fiatalokban. 3. A dacos magány 4. A hit kibontakozása Eszmény és valóság még nem kapcsolódik össze szervesen a kamaszgyerek életében. Ez azonban nemcsak a keresztény környezetben felnövő fiatalok életében jelenthet gondot, hanem a kereszténységre térők esetében is. Napjainkban nemegyszer előfordul, hogy rossz szokásokkal, beidegződésekkel terhelt, értékrendszer nélküli fiatalok is megismerkednek egy keresztény közösséggel, és csatlakoznak hozzá. A frissen megtértek lelkesedésével néhány hónap múlva már maguk is térítenek környezetükben, vagy leg&lábbis naiv lelkendezéssel beszélnek újonnan fölfedezett világukról, erkölcsi értékrendszerük azonban még egyáltalán nem igazodott a keresztény normákhoz, sőt alatta marad a józan emberi közízlésnek is. 52
