Teológia - Hittudományi Folyóirat 18. (1984)
1984 / 3. szám - KÖRKÉP - Molnár Béla - Széll Margit: Célokról, értékekről, együttműködésről
— A kérdésben lévő sürgetésnek mégis van alapja. Fontos területeken hiányzik ez a gyakorlati összefogás, vagy csak esetlegesen van meg. Ilyen pl. a családvédelem, a családi támasz nélkül élő időskorú betegek gondozása, az alkoholisták, az öngyilkosság leié sodródó emberek megmentése. De ide kell soroljam azt az értékzavart is, amely veszélyezteti a társadalom és az egyén erkölcsi fejlődését. Véleményem szerint a gyakorlati összefogás hiányának, vagy elégtelenségének ezekben a problémákban nincsenek elvi okai. Inkább arról van szó, hogy általában még nem találtuk meg az összelogás jó módszereit az említett területeken. Mindenki csinál valamit, jót is, okosat is, de külön-külön, s így az nem lehet elég eredményes. Ebben bizonyára van szemléletbeli ok is . . . egyesek azt gondolják, hogy ezek „állami feladatok" . . . mások talán az egyházak ,.túlzott aktivitásától" tartanak . . . Pedig csak egy álláspont igaz — az, hogy az említett társadalmi gondokat, feladatokat csak az állami, társadalmi és egyházi szervek céltudatos, gyakorlati együttműködésével, összefogásával lehet megoldani. Ez saját meggyőződésem is, s a hivatalos álláspont is. A megvalósítást, a módszerek kialakítását kell meggyorsítani. Szóba került az értékzavar. Miben látja okát, hogy a mai nemzedékben olyan sok a céltévesztett, az unatkozó, az értéktelen életmódnak hódoló, a tartalmas életet lebecsülő ember? Hogyan jött létre ez az értékzavar? Miért nem ügyeltünk lel idejében erre, hogy megelőzhettük volna? — Az értékzavar jelenléte társadalmunkban, tény: Az is, hogy ez káros jelenség, ami árt az egyénnek és a közösségnek egyaránt, mert egyéniséget-jellemet rombol, szemléletet torzít és cselekvést értéktelenít, vagyis az emberi kapcsolatokat terheli. Az értékzavarral szemben a fiatalok a legvédtelenebbek, így a károsodás a jövőt is éri. Indokolt tehát beszélni, vitatkozni róla és tenni ellene. — Az értékzavar bonyolult jelenség. Milyen méretű? Mik a tünetei? Milyen okai vannak? Nehéz kérdések szakembereknek is. Én szülőként, pedagógusként, s a közéletben dolgozó emberként mondok itt véleményt ezekről a kérdésekről. S meg kell mondanom, nem vagyok kétségbeesve, nem vagyok pesszimista. Látom én is az értékzavar jelenségeit, s a veszélyét sem becsülöm le. De azt is látom, hogy az emberek többsége — idősek és fiatalok — mit tart jónak, helyesnek és mit rossznak, elvetendőnek; hogy milyen Ítéleteket alkot a környezetében tapasztalható jelenségekről. S úgy látom, hogy ez a többség a nekik és a másoknak jót tartják jónak, a nekik és a másoknak rosszat tartják rossznak és ítéleteikben a valódi értékekhez vonzódnak, azok elismerésére törekednek. Tudom, ez így általánosnak, talán frázisnak is hangzik, de konkréttá teszi az a tapasztalatunk, hogy egyre több embert lehet értelmes, értékes célokra-feladatokra mozgósítani. A népfrontmozgalom nem létezhetne, ha ez nem így lenne. — De az értékzavarról kérdezett, arról beszélek inkább. Sokan tapasztalhatjuk az anyagi értékek felértékelődését a szellemi-lelki értékek rovására, köznapian szólva a pénzszerzési láz tüneteit, vagy az igénytelen, a pótcselekvésre korlátozódó élet, az önzés, a cinizmus, a közömbösség, az alkoholizmus, a durvaság jelenségeit. Ügy is fogalmazhatom, hogy a felelős szeretet hiányát. Milyen okai vannak ezeknek? Azt hiszem, ezek feltárása még nagyrészt feladat. De talán arra lehet vagy kell is utalni, hogy az okok sorába tartozik az a mély társadalmi átalakulás, amely milliók előtt nyitotta meg az anyagi javakhoz jutás lehetőségét, s az ebben sokáig korlátozott, vagy ebből kizárt emberekben ez a lehetőség az anyagi javak eszközértékét célértékké duzzasztotta. Persze azokban, akikben az erkölcsiszellemi igény gyenge volt. Egy másik okát e jelenségeknek abban látom, hogy századunk két világháborút zúdított az emberiségre, irtózatos károkat okozva életben és anyagiakban. Senki ne higyje, hogy ez nem torzított értékrendet az emberek erkölcsi tudatában. Vagy vegyük a jelenlegi világhegyzetben jelenlévő nukleáris világégés veszélyét. Beszélünk e veszélyről az élet, az anyagi értékek szempontjából, de alig, vagy keveset e veszély erkölcsi, értékrendeket-borító, életszemléletet a „mára és a nekem-re" korlátozó, torzító következményeiről. És vegyük figyelembe közelmúlt történelmünket — a fasiszta Horthy-rend- szer értékhamisító törekvéseit, majd a mi hibáinkat, bűneinket a felszabadulást követő években, amelyek az új, igaz, szocialista értékrend kialakításának bonyolult folyamatát nehezítették. Miért nem vettük észre az említett jelenségeket előbb? Elvont kérdés. Talán mert lebecsültük az erkölcsi értékrend jelentőségét, talán mert azt hittük, az általunk vallott igényes erkölcsi normák önmaguktól hatalmukba veszik az embereket. Vagy talán azért, mert sokáig csak a kommunista erkölcs és a valláserkölcs szembeállására figyeltünk és lemondtunk ezek érintkezési pontjaiból, párhuzamosságaiból adódó összefogásról . . . Azt hiszem a válasz ezekben található meg. A lényeg azonban az, hogy ma már tudjuk — az értékzavar leküzdése feltétele minden előrelépésnek, amelyet a szocializmus útján tenni akarunk. 43