Teológia - Hittudományi Folyóirat 18. (1984)
1984 / 3. szám - KÖRKÉP - Széll Margit: Sorsunk és vágyaink beteljesítője: az Isten
ban rejtőző egységet, a látszólagos értelmetlenségben is a rejtett értelmességet, és azt, hogy az enyészet és a pusztulás hátterében ott van az érték, mert Isten minden létező Kezdete, Gsértelme és ösértéke. Bár a világ esetlegességét ebben a közelítésben is látjuk, elfogadásával mégis találtunk olyan alapot, ami elég biztosíték arra, hogy az ember akarati döntéssel elkötelezze magát a Feltétlennek. A valóság negatív oldala is elfogadható, ha Isten létezését valljuk: — Mert miért is látszik a világ megokolatlannak, támasz nélkülinek, céltalannak? A megosztottság miért homályo- sítja el az egységet, az értelmetlenség az értelmességet? Miért is kerül az általunk ismert valóság újra meg újra a megsemmisülés gyanújába? Egyetlen átfogó válaszunk lehet: Meri az általunk ismert valóság nem az Isten! Ezért ez a valóság nem azonosítható saját létokával, -alapjával, nem lehet önmagában feltétlen értéke és célja. A lét kérdésessége még élesebben vetődik fel az ember esetében. De ha Istent fogadjuk el Létforrásunknak, akkor sorsunk kiszolgáltatottsága és a halál enyészete ellenére is van válaszunk létünk rejtélyére. Elégséges okkal és átélt bizalommal állíthatjuk: Az emberi lét értelmes: végső értelme az Isten! Bár bűneinknek, gyarlóságunknak tudata lesújt, mégis elfogadjuk létünk jóságát és értékét, mert életünk átfogó reménye az Isten, öbelé kapaszkodunk. Ez segíti döntésünket: Legyen Isten az életünk Célja! Az ember jövője A mindennapok embere, minden keresése mellett sem szívesen beszél célról. Úgy érzi, hogy a „célt" rajta kívül határozták meg, szinte „predestinálták" rá. De várakozik a jövőre. Figyeli, mit hoz a közelebbi vagy a távolabbi jövő. Mindig érzi, hogy nem lett azzá, amit elvárt magától, és egyre újabb lehetőség után kutat. Ámde ez a várakozás is a jóra, a boldogságra való vágyakozásából, személyes átélése célrautaltságunkból fakad.4 A jövőre való várakozás alakítja az embert. Bárki lelkivilágát törekvéseiből jól megismerhetjük. A várakozást átszinezi a múlt tapasztalata. Akinek keserű tapasztalatai vannak, kevésbé bízik a jobb jövendőben. De az egészséges emberből minden kudarc ellenére feltör a reménykedés egy „más" világba, időt és teret meghaladó teljes életre. A véges reményeket felülmúlja az alapvető remény: remény az élet értelmében, abban, hogy létünk törvénye csak a mindent felülmúló Jóság lehet. Az anyánk jósága döntötte el életünket. Ez az első jóságélményünk, mely kiskorunktól meghatározza életünket. A megtapasztalt jóság (akinek ebben igazán része van) csak egyre fokozza és beteljesülés felé sodorja a végtelen Szeretet utáni igényünket. „ízleljétek és lássátok, milyen jóságos az Ür" — hirdeti a zsoltáros (34,9). Mindenkinek a maga személyes élményén át (ez végső célunk alanyi útja) van módja megsejteni a szeretet Forrását: Van Valaki, aki már eleve ismer minket, figyel ránk és hazavár. Aki minden akadályoztatás ellenére is gyakran hallgat a jóság belső indítására, az már valamiképpen hisz igazi Jövőjében, abban, aki minden jóság, érték és szeretet Teljessége, akit mi keresztények, Istennek nevezünk. Ennek a ténynek az örömhírét, az evangéliumát maga az Isten közölte az emberekkel, amikor megtestesült Fiában eljegyezte jóságával, irgalmas szeretetével az emberiséget (vő. Oz 2,21). A megtestesült Fiú, az Atya tökéletes képmása: Krisztus. Ha rá tekintünk, nemcsak alkotó, fenntartó Istenünket ismerjük fel, hanem az örök Atyát, aki kiáradó jóságából a saját képére teremtett, és öröktől fogva meghívott, hogy mint övéit, örök örömében részesítsen minket.5 A keresztény jövő Az elfogulatlan ember különböző úton való megközelítésekből lelismerheti, hogy természete szerint mennyire hajlik (inclinatio naturális) a végső beteljesülés boldogságára, és erre magát alkalmassá is teheti. De eljövendő életének bizonyosságát csak a hit kegyelmével nyerheti el. A keresztény az „egész ember" üdvösségét reméli, de jól tudja, ezt természete szerint mégsem „követelheti", hiszen teremtése is, még inkább örök élete, Isten kiáradó jóságának ajándéka. Várakozása nem korlátozódhat csupán a földi értékekre, mint 40
