Teológia - Hittudományi Folyóirat 18. (1984)
1984 / 3. szám - KÖRKÉP - Fila Béla: Életem problémája vagy titka
lémák átváltoznak rejtéllyé. Sokszor talán már nem is egy bizonyos probléma, valamilyen részletkérdés nyugtalanít, hanem az élet maga válik rejtélyessé. Az élet rejtélye előtt másféle magatartást kell felvennünk; csak keresünk, tévútra jutunk, elbukunk, újra kezdünk és igy birkózunk egy megoldhatatlannak tűnő problémával, az élet rejtélyével, amelyben tudatosul bennünk az élet egésze, értelme. AZ ÉLET REJTÉLYÉNEK felfedezése és megvilágítása ráirányítja figyelmünket az élet egyedülálló csodájára, átsegít és fölülemel sok megoldhatatlan problémán. Erre a feladatra már csak a bölcselők, a gondolkodók vállalkozhatnak. Az emberiség életét történelme folyamán már többször alapvető válság rázta meg. Ismételten kellett az életet erőteljesen újrarendezni, annak új értelmet adni. Nagyon sok mindennel kísérletezett már az ember, ami életét gyökeresen befolyásolta vagy veszélyeztette. Igen sokféleképpen kísérelték már a gondolkodók szentesíteni és igazolni az élet puszta tényét, különféle elvek fényével világították meg adottságait. Ha az élet lényegéről, igazi aktualitásáról kezdünk el gondolkodni, akkor tárul elénk az élet rejtélye. Rejtélyről akkor beszélünk, ha valamilyen különös, végső összefüggéseiben ismeretlen, rejtett, titkos értelmű dologgal, rejtelemmel találkozunk. Minden rejtély értelmezésre, megfejtésre vár. A nagy nyilvánosság, a hétköznapi élet ritmusa nem számol az élet rejtelmével. — Valahogy úgy vagyunk az élet problémáival és rejtelmével mintha hegymászó, aki a hegymászásban azt gondolja, hogy a felmenetel a fontos és nem a hegycsúcs. Csak az élet színpadát látjuk, az élet külső folyamával számolunk és nem magával az élettel. Megkíséreljük tárgyilagosan, kívülről is nézni az élet eseményeit; úgy, mint aki a partról nézi a megáradt folyó rohanását, és nem érzi, hogy mi magunk küzdünk az élet áramában életünkért. Az egyes problémákról pedig kiderül, hogy csak az élet külső burkai, amelyeket az élet a saját céljai eléréséhez teremt. Az élet konkrét elfoglaltságai közepette nem könnyű dolog magára az életre irányítani figyelmünket. Az élet értékelésével kapcsolatban szellemesen jegyzi meg J. Ortega Y Gasset: „Ugyanúgy van az élettel, mint a félig átlátszó kristállyal, amin keresztül a tárgyakat nézzük. Ha abba a tévedésbe esünk, hogy egész átlátszósága a tárgyak nézésére szolgál, sohasem fogjuk a kristályt megismerni. Ehhez el kell fordulnunk mindattól, amit a kristály mutat s tekintetünket őrá magára kell fordítanunk, erre az ironikus szubsztanciára, amely amikor a rajta túli dolgokat mutatja, önmaga megsemmisítésére törekszik" (Korunk feladata. Bp.). Ha figyelmünket magára az életre tereljük, akkor rátalálunk az egyetlen radikális valóságra, az ,,én életemre", a személyes életre. Személyes életünknek drámai jellege van, amely bármikor komédiává alacsonyodhat vagy tragédiává súlyosodhat. Személyes drámánk egyik jellemzője, hogy életünk olyan adottság, amely nem tőlünk függ, alap- adottságunkat és léthelyzetünket mint adottat fedezzük fel. Meglepetten észleljük, hogy mindegyikünk egy meghatározott világba születik bele. — Személyes életünk drámájának másik jellemzője az, hogy ugyanakkor mégis személyes felelősséggel kell döntenünk életünk irányáról, az adottságok fölhasználásáról és értékesítéséről. Lényegében az mégiscsak tőlünk függ, hogy az adott dolgokat és helyzeteket hogyan használjuk föl. Az élet feladata nem ruházható át senki másra, mindenkinek magának kell vállalnia saját életét. A világ, amely életünk drámájának tere, így mégsem készen adott, hanem több esélyű világ. Mindenkinek igazolnia kell létezését. Az egyéni élettörténet (a biográfia) eredetisége és személyessége túlszárnyalja a biológiailag programozott feladatot. A személyes döntésen alapuló életirányítás válaszutak és egymást keresztező utak dilemmája elé kerül. Szomorú tény az is, hogy az életben el lehet tévedni, az életet el lehet játszani, eltékozolhatjuk és tönkretehetjük annak önmagukban véve jóindulatú és értelmes lehetőségeit. Ilyen küzdelmekben tudatosul bennünk saját életünk rejtélye. A világmindenség életébe ágyazottan mérhetetlen sok dolog, személy, adottság és lehetőség közepette törekszik minden ember megtalálni és megvalósítani a saját személyes életét. Az élet fölvillanó rejtélye még önmagában nem egyértelmű; jelezheti a nagylelkű adományból származó feladatot, amely csodálatos és értelmes, de veszélyeztetettségünk miatt abszurd helyzetbe is bonyolódhatunk. Rejtélyes helyzetekben megsejtjük, hogy életünk valami roppant nagy adottság és feladat, és hogy önmagánál nagyobb dologra utal. Ennek ellenére erős kisértésünk van arra, hogy könnyelműségből, fáradtságból, gyávaságból kitérjünk a rejtély értelmezése elől, és igy föladjuk, megkerüljük az élet rejtélyét. Minél mélyebbre hatolunk személyes életünk kérdéseinek tisztázásánál, annál súlyosabb kérdések jelentkeznek. Igaz ugyan az, hogy ténylegesen egy adott világban kell magam föltalálnom, de mélyebben igaz, hogy az adott tények bennem és általam rendeződnek világgá. Az ember teremti meg a saját világát. Minden ember hatalmas kérdőjelként mered bele a világba; elnyeli-e őt az adott világ sodra, avagy az ember kidugja szemét és kezét a tények sodrából és megteremti a saját világát? Az ember egyed, egyéniség, ami azt jelzi, hogy egyszeri és megismételhetetlen adottság. A világmindenség kétségkívül valami nagy és végtelen dolog, de csak egy-egy személyes élet által válik az élet kalandjának, az élet 36
