Teológia - Hittudományi Folyóirat 18. (1984)
1984 / 3. szám - KÖRKÉP - Hosszú Lajos: Horváth Sándor, a szintézis tudósa
KÖRKÉP HORVATH SÁNDOR, A SZINTÉZIS TUDÓSA Száz évvel ezelőtt, 1884-ben (aug. 6-án) született Nagyatádon századunk első felének egyik legmélyebb, legönállóbb és építő magyar katolikus gondolkodója: Horváth Sándor. Termékeny élete 1956-ban (márc. 8-án) zárult le Székesfehérvárott. Ö maga sem úgy képzelte el életét, ahogy — végül is — a Gondviselés alakította. Cisztercita tanár akart lenni. Betegsége miatt azonban el kellett hagynia a rendet. Ekkor lépett be a domonkosok rendjébe. Egészsége helyreállt, és így egészen átadhatta magát a szent tudományoknak: Aquinói Szent Tamás teológiájának és filozófiájának hűséges képviselője és művelője lett. Róma, a svájci Freiburg és Budapest egyetemei voltak működésének színhelyei. Szent Tamás tanításában kezdettől lógva meglátta annak nyitott realizmusát, s ezért nem egyszerűen csak ismételgetöje, még csak nem is csupán kommentátora, hanem továbbépítője lett, nemegyszer merészen és támadások közepette. Akik hallgathatták tanári előadásait, vagy részt vehettek a vele való beszélgetésekben — mint magam is —, és akik figyelmesen áttanulmányozták széles körű irodalmi hagyatékát, könnyen megláthatták és megláthatják, hogy Horváth Sándor — akarva, nem akarva — szinte kezdettől fogva mindig valamiféle szintézisre, egybefogásra és egybenézésre törekedett. Kózben-közben egyes műveinek már a címében is feltűnik a „szintézis" szó: „Thomis- tische Synthese und wissenschaftliche Apologetik”, „Synthesis Theologiae Fundamentális". Amikor tanítását hallgattam, sokszor arra gondoltam: úgy tűnik, ö a gömb középpontjában ül, egyszerre látja a gömb egész felületét, és nincs is elég türelme ahhoz, hogy szép sorjában mondja el, amit lát, hanem szinte egyszerre szeretne kimondani mindent. Talán ez volt egyik oka előadásai nehézkességének ... De ez az együttlátása tiltakozik az ellen is, hogy tanítását egyoldalúan nézzük: csak ezt vagy azt — pl. jog- és állambölcseletét — emeljük ki belőle. Minden részlet az egészben él! . . . Enélkül tanítása éppúgy hamis vágányra jut, mintha nem vesszük figyelembe - még a tomizmuson belül is! — sajátos terminológiáját. Teológiai gondolkodását Isten, mint „subiectum (és nem obiectum!) theologiae" fogja egységbe. Ehhez hasonlóan — sőt, ebből következően — erkölcstani és jogbölcseleti tanításában a „végső cél" az egybefogó alap. Az alábbiakban ezt próbáljuk bemutatni. Az ember és az egész világ végső célja: Isten Horváth Sándor — igazán kevés kivétellel! — majdnem minden művében beszél a végső célról. Van, amikor hosszasabban és bővebben kifejti annak fogalmát és jelentőségét, máskor — már feltételezve mint tanításának egyik középponti tényezőjét — csak megemlíti (vö. pl. Aquinói Szent Tamás világnézete; Der thomistische Gottesbegriff;De voluntate hu- mana; De moralitate; Krisztus királysága; örök eszmék és eszmei magvak Szent Tamásnál; Heiligkeit und Sünde stb.). Már ebből a statisztikai tényből is figyelemre méltó következtetést kell levonnunk. Horváth Sándor általában mint elvont gondolkodású, elméleti tudós él a köztudatban. Azáltal azonban, hogy a végső cél alapvető jelentőségét újra meg újra hangsúlyozza, tanítása életközeibe kerül. Legelvontabbnak tűnő teológiai és filozófiai fejtegetései is arra valók, hogy a végső célt és annak kötelező etikai vonzását minél jobban bemutassa. Különösen kitűnik ez akkor, amikor a „subiectum theologiae"-t fejtegeti, s arra mint végső célra mutat rá. öróla is elmondhatjuk szabadon idézve —, amit ő irt Szent Tamásról a Summával kapcsolatosan: minden eldugott mondat azt az egy célt szolgálja, hogy megismertesse velünk azokat a törvényeket és feladatokat, amelyek alapján a végső célban összpontosul a valóság teljessége és a történés minden szála. Mindez pedig végső soron azért van, hogy mind az egyesek, mind a közösség komoly erkölcsi alapba épüljenek bele, és időt álló erkölcsi értékkel rendelkezzenek (Aquinói Szent Tamás világnézete, 190—91.). Horváth Sándor müveit tanulmányozva — különösen akkor, ha figyelembe vesszük az időrendi sorrendet is! — természetesnek kell találnunk, hogy eljutott a végső cél alapvető jelentőségére. Nemcsak azért, mert fiatal tanárként Rómában Aquinói Szent Tamás Summájának I—II. részét magyarázta, hanem azért is, mert felismerte, hogy az ember Isten-adta természete és az öntudatos személyes emberi cselekedetek nyitottságuk és irányulásuk ré24
