Teológia - Hittudományi Folyóirat 18. (1984)
1984 / 2. szám - KÖRKÉP - S. Huszár Éva: A szeretet és hűség jele
Az ME-mozgalomról gyakorlatibb ismereteket szerezhettek azok, akiknek külföldi tartózkodásuk során módjukban volt részt venni egy ilyen ,,ME-hétvégén". Az elmúlt év folyamán férjemmel együtt erre nekem is lehetőségem nyílt. Így most személyes tapasztalataimról és élményeimről szeretnék beszámolni — anélkül azonban, hogy ezzel az ME-mozgalomnak akárcsak vázlatos ismertetésére is vállalkoznék. Az ME-találkozókat világszerte hétvégén — pontosabban péntek estétől vasárnap estig — tartják. Ezt a két napot az előadók és résztvevők a világtól elvonultam egy helyen töltik el. Ez a hely rendszerint lelkigyakorlatos ház, vagy olyan épület, ahol a házaspárok számára külön szoba áll rendelkezésre. A külön szobának nemcsak az elszállásolás miatt, hanem elsősorban a házastársak között napközben tervszerűen lefolytatandó négyszemközti beszélgetések miatt van hangsúlyos szerepe. Kezdetben azt hittem, hogy a ME-találkozó tulajdonképpen lelkigyakorlat, azzal a sajátos kikötéssel, hogy csak házaspárok vehetnek részt rajta. A tapasztalat azt mutatta, hogy nem lelkigyakorlat — legalábbis a szó szokásos értelmében nem az —, jóllehet célkitűzéseiben és eredményeiben hasonló hozzá, gyakorlati lefolytatásában azonban egészen más. Itt ugyanis nem egy előadó, hanem az előadók munkacsapata, ,,team"-ja szerepel. A munkacsapat tagjai: egy pap és egy-két team-házaspár. Az előadók — szemben a szokásos lelkigyakorlat vezetőjével — itt nem a lelki élet egyes kérdéseiről, s az azzal kapcsolatos ismeretekről beszélnek, hanem saját élményeikről és az egymással való kapcsolatukról. Bár az ilyen megnyilatkozásaik meghatározott sorrendű témakörökre vonatkoznak (ezt a sorrendet az egységes forgatókönyv biztosítja), de a témakörökkel kapcsolatos személyes élményük csak saját megtapasztalásukból meríthető. Más szóval: amíg egy lelkigyakorlat előadásait az adott témára vonatkozó ismeretanyag megszerzése után bárki megtarthatja — addig az ME-találkozók előadóinak az adott témakörre vonatkozó élményanyaggal kell rendelkezniük. Ez egyben annyit is jelent, hogy az ME-találkozások mondanivalója csak megélve adható tovább. — Most így visszaemlékezve, úgy tűnik nekem, hogy a team-házaspárok voltak az élesztő, a részt vevő házaspárok a liszt — és vasárnap estére „egy kenyér lettünk". Az ME-találkozó témái három nagy kérdéscsoport köré rendeződnek: — 1. ki vagyok én? — 2. kik vagyunk mi ketten, mint házaspár? — 3. a házaspár kapcsolata az Istennel, az egyházzal és a világgal. Az alábbiakban — csak ízelítőként — néhány gondolat a fenti kérdéscsoportokhoz. — 1. Ki vagyok én? — A világ követeléseket támaszt velem szemben; mennyiben tudok ezeknek megfelelni? Bevallom-e hiányosságaimat magamnak, környezetemnek, vagy gondosan elkendőzöm azokat? Kik felé viselek álarcot, kik szemében szeretnék jobbnak látszani, mint amilyen vagyok? a) Mit szeretek a leginkább magamban — és hogy érzem magam mindemellett? b) Mit szeretek a legkevésbé magamban — és hogy érzem magam mindemellett? c) Milyen magatartással rejtem el azokat a tulajdonságaimat, amelyek nem tetszenek önmagámban — és hogy érzem magam mindemellett? — 2. Kik vagyunk mi ketten mint házaspár? — Milyen szemléletet hoztunk a szülői házból a házasságunkba, és milyen szemléletet alakítottunk ki közösen, mi ketten? Vajon milyennek tartják ismerőseink, barátaink a mi házasságunkat? Milyennek tartják gyerekeink? Milyennek tartjuk mi ketten? a) Az élet melyik területén tudok a legkevésbé megnyílni előtted? Melyik az a terület, ahol nem fogadom el a véleményedet (beleszólásodat) — és hogy érzem magam mindemellett? b) Nevezz meg házaséletedben három olyan pillanatot, amikor nagyon egymás közelébe kerültetek — és hogy érzed magad, ha most ezekre visszaemlékszel? — 3. A házaspár kapcsolata az Istennel, az egyházzal és a világgal. — Istennek terve van velem és a házasságunkkal — törekszem-e teljesíteni ezt a tervet? Én egyszeri jelenség vagyok a világban, és mint ilyen, pótolhatatlan. A munkámat lehet, hogy más is el tudja végezni, de engem személyemben senki nem pótolhat. A házastársam is egyszeri jelenség — értékelem-e ezt benne és magamban? Felelősnek érzem-e magam házastársam boldogságáért, üdvösségéért? — Van-e kapcsolatunk az egyházközségünk területén élő családokkal? Ismerjük-e problémáikat — segítjük-e őket? Segítjük-e tapasztalatainkkal, szolgálatainkkal a házaspasztorációt végző papokat? Tudunk-e örömet sugározni a világba az egymás iránti bizalmunk és szeretetünk megélésével? Az érzések fontossága. Az 1. és 2. kérdéscsoporton belül az ábécé betűivel megjelölt kérdéseket írásban kellett a résztvevőknek megválaszolniuk. Megfigyelhettük, hogy minden ilyen kérdést mintegy refrénszerűen zár le a kiegészítő kérdés: és hogy érzem 32
