Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)

1983 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Boda László: A végső ünnep reménye

zést igényel, éppúgy, mint az ünnepi tánc és játék, mely Moltmann szép megfogalmazásával kifejezetten vagy legalább rejtetten „A létezés örömének demonstrációja Isten dicsősé­gére. 16 Ünnepi játék, ünnepi tánc Az ünnep fogalmától elválaszthatatlan a játék és a tánc. Az elsőhöz sokak tudatában a komolytalanság, a másodikhoz hosszú időn át a kísértés, ill. a bűnalkalom asszociáló- dott. Häring a Frei in Christus-ban mindkettővel kapcsolatban törekszik érvényre juttatni a megújuló erkölcsteológia tágasabb értékhorizontját. A művészetben ez a fordulat már régebben végbement. A műalkotások tőzsdéjén rangja van Juan Miro vagy Weöres Sándor gyermeki ihletű, mégis magas kultúrájú játékosságának. A teológiában még tart a reha­bilitáció és a restaurálás művelete.17 Az eredmény azonban imponáló. A történelmi korok ízlésének és szokásainak rétegeit eltávolítva, feltárul előttünk az ünnep eredeti szépsége, melyhez a játék és a tánc is szervesen hozzátartozhat, bár az utóbbi nem egyetemes jel­leggel. Häring közismert igazságot fogalmaz meg, amikor azt mondja: „A játék és a tánc eredetileg éppúgy a vallásosság szférájába tartozott, mint az ünnep.” A játék és a tánc közösségi formáiban mintegy kicsordul a személyből a túláradó életkedv. A pásztor­emberek játékos birkózása és ritmusos tánca testet-lelket nemesítő emberi megnyilvánulás, mely úgy pazarolja az energiát, hogy közben energiát halmoz föl a személyben. Szinte spontán módon képes a szakadatlan és egyhangú munkába ünnepet varázsolni. A kato­náknál a játék és a tánc pihentető felüdülés, a fegyverek nyomasztó jelenlétének ellen- súlyozása, az ember méltóbb rendeltetésének egy sugara. Benne ugyanis létünket, mint „játékos létezést" éljük át, mondhatjuk J. H. Henriottal.18 Shakespeare és Calderon „szín­háznak” nevezi a világot. Ennek a „világszínháznak ' azonban nem csupán a dráma vagy a komikum a műfaja, hanem a táncjáték, a balett is. Guardini magát a liturgiát értelmezi ebből a szemszögből úgy, hogy az megszentelt „játék, Isten színe előtt' .19 S az ember ebben a nagyléptékű koncepcióban nem csupán „munkatársa'' a Teremtőnek, hanem egyúttal „partnere” is a játékban, „Mitspieler Gottes” — ahogy Häring fogalmazza.20 A játék föl­oldódás keserűségeinkből, a teremtett világ jókedvének visszhangja bennünk. S bár a já­ték és a tánc története nem mentes a bűnös kilengésektől sem, nem ez a jellemző. Kísértés és bűnre vezető alkalom? Inkább annak ellenszere. Humanizált ösztön, létezésünk emelke­dett formája. Érték, amellyel lehet javunkra, üdvösségünkre élni, és lehet vele visszaélni. Az ünnepi játék dogmatikai értelme: Isten dicsőségére és az ember javára játszani. A liturgia üdvösségünk színjátéka. A Példabeszédek könyve a teremtő Bölcsesség meg­nyilatkozását látja meg benne s így jellemzi: „napról napra csak bennem gyönyörködött, mindig ott játszottam színe előtt. Játszottam az egész földkerekségen, s örömmel voltam az emberek fiai között" (8,30—31). A játék dogmatikai, liturgiái és biblikus értelmezéséhez az erkölcsteológia is szervesen csatlakozik, hogy újra fölfedezze annak jelentőségét. Mert aki a kozmikus ünnep fényé­ben értelmezi az emberi és a keresztény erkölcsöt, az kezében tartja az újraértelmezés kulcsát. Itt derül ki, hogy az erkölcsi törvények és normák nem arra valók, hogy gúzsba kössék és megfojtsák a játékot s vele az ünnepet, mint a farizeusok betűrágó törvényma­gyarázatai. Az erkölcs ebből a szempontból „játékszabály ", amely a játékért van s nem a játék ellenére. Itt derül ki teljes világossággal, hogy nem a freudi értelmezésű „kilengés”, a „szabálytalanság” jelenti az ünnep lényegét.21 Az ünnep túláradó vidámsága és fölsza­badult öröme levetkőzheti az etikettet, de nem mellőzheti az etikát. Az erkölcs — leg­alábbis a hiteles — olyan játékszabály, amely kiküszöböli az alattomosságot és az erő­szakot. Ezért nem ellensége, fölmeredő tilalomfája a játéknak. Olyan szabály, amely épp az igazi játékot, a sportszerű, a fair vetélkedést teszi lehetővé. Az erkölcstelen viszont az, ami tönkreteszi a játékot s vele az ünnepet. Ma például sokat beszélnek a labdarúgás vál­ságáról. Ez azonban összefüggésben van az erkölcs és az ünnep válságával. Az „erőfut- ball' hovatovább „erőszakfutballá” válik. A sérülések statisztikája riasztó. Növekedik a gátlástalanság, a minden eszközzel való győzniakarás. A pályán már tervszerű fegyvernek számít a „technikai szabálytalanság". A „Csak gólt ne kapni!" jelmondat feltűnően hason­lít a „Csak bűnöket ne!' szemlélet negatív és hatástalan erkölcsiségéhez. A pénz felfo­kozott szerepe, uralma, a doppingszerek, vagy a gladiátori szemlélet megöli a játék szép­ségét és annak felszabadult örömét — nézőben és játékosban egyaránt. Nem az okos és egészséges játékszabály veszélyezteti tehát az ünnepet, hanem az alattomos szabály­talanság. Magatartásunk értelmes és bensővé tett normái az igazi ünneplés alapfeltételét 74

Next

/
Thumbnails
Contents