Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)
1983 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Boda László: A végső ünnep reménye
zést igényel, éppúgy, mint az ünnepi tánc és játék, mely Moltmann szép megfogalmazásával kifejezetten vagy legalább rejtetten „A létezés örömének demonstrációja Isten dicsőségére. 16 Ünnepi játék, ünnepi tánc Az ünnep fogalmától elválaszthatatlan a játék és a tánc. Az elsőhöz sokak tudatában a komolytalanság, a másodikhoz hosszú időn át a kísértés, ill. a bűnalkalom asszociáló- dott. Häring a Frei in Christus-ban mindkettővel kapcsolatban törekszik érvényre juttatni a megújuló erkölcsteológia tágasabb értékhorizontját. A művészetben ez a fordulat már régebben végbement. A műalkotások tőzsdéjén rangja van Juan Miro vagy Weöres Sándor gyermeki ihletű, mégis magas kultúrájú játékosságának. A teológiában még tart a rehabilitáció és a restaurálás művelete.17 Az eredmény azonban imponáló. A történelmi korok ízlésének és szokásainak rétegeit eltávolítva, feltárul előttünk az ünnep eredeti szépsége, melyhez a játék és a tánc is szervesen hozzátartozhat, bár az utóbbi nem egyetemes jelleggel. Häring közismert igazságot fogalmaz meg, amikor azt mondja: „A játék és a tánc eredetileg éppúgy a vallásosság szférájába tartozott, mint az ünnep.” A játék és a tánc közösségi formáiban mintegy kicsordul a személyből a túláradó életkedv. A pásztoremberek játékos birkózása és ritmusos tánca testet-lelket nemesítő emberi megnyilvánulás, mely úgy pazarolja az energiát, hogy közben energiát halmoz föl a személyben. Szinte spontán módon képes a szakadatlan és egyhangú munkába ünnepet varázsolni. A katonáknál a játék és a tánc pihentető felüdülés, a fegyverek nyomasztó jelenlétének ellen- súlyozása, az ember méltóbb rendeltetésének egy sugara. Benne ugyanis létünket, mint „játékos létezést" éljük át, mondhatjuk J. H. Henriottal.18 Shakespeare és Calderon „színháznak” nevezi a világot. Ennek a „világszínháznak ' azonban nem csupán a dráma vagy a komikum a műfaja, hanem a táncjáték, a balett is. Guardini magát a liturgiát értelmezi ebből a szemszögből úgy, hogy az megszentelt „játék, Isten színe előtt' .19 S az ember ebben a nagyléptékű koncepcióban nem csupán „munkatársa'' a Teremtőnek, hanem egyúttal „partnere” is a játékban, „Mitspieler Gottes” — ahogy Häring fogalmazza.20 A játék föloldódás keserűségeinkből, a teremtett világ jókedvének visszhangja bennünk. S bár a játék és a tánc története nem mentes a bűnös kilengésektől sem, nem ez a jellemző. Kísértés és bűnre vezető alkalom? Inkább annak ellenszere. Humanizált ösztön, létezésünk emelkedett formája. Érték, amellyel lehet javunkra, üdvösségünkre élni, és lehet vele visszaélni. Az ünnepi játék dogmatikai értelme: Isten dicsőségére és az ember javára játszani. A liturgia üdvösségünk színjátéka. A Példabeszédek könyve a teremtő Bölcsesség megnyilatkozását látja meg benne s így jellemzi: „napról napra csak bennem gyönyörködött, mindig ott játszottam színe előtt. Játszottam az egész földkerekségen, s örömmel voltam az emberek fiai között" (8,30—31). A játék dogmatikai, liturgiái és biblikus értelmezéséhez az erkölcsteológia is szervesen csatlakozik, hogy újra fölfedezze annak jelentőségét. Mert aki a kozmikus ünnep fényében értelmezi az emberi és a keresztény erkölcsöt, az kezében tartja az újraértelmezés kulcsát. Itt derül ki, hogy az erkölcsi törvények és normák nem arra valók, hogy gúzsba kössék és megfojtsák a játékot s vele az ünnepet, mint a farizeusok betűrágó törvénymagyarázatai. Az erkölcs ebből a szempontból „játékszabály ", amely a játékért van s nem a játék ellenére. Itt derül ki teljes világossággal, hogy nem a freudi értelmezésű „kilengés”, a „szabálytalanság” jelenti az ünnep lényegét.21 Az ünnep túláradó vidámsága és fölszabadult öröme levetkőzheti az etikettet, de nem mellőzheti az etikát. Az erkölcs — legalábbis a hiteles — olyan játékszabály, amely kiküszöböli az alattomosságot és az erőszakot. Ezért nem ellensége, fölmeredő tilalomfája a játéknak. Olyan szabály, amely épp az igazi játékot, a sportszerű, a fair vetélkedést teszi lehetővé. Az erkölcstelen viszont az, ami tönkreteszi a játékot s vele az ünnepet. Ma például sokat beszélnek a labdarúgás válságáról. Ez azonban összefüggésben van az erkölcs és az ünnep válságával. Az „erőfut- ball' hovatovább „erőszakfutballá” válik. A sérülések statisztikája riasztó. Növekedik a gátlástalanság, a minden eszközzel való győzniakarás. A pályán már tervszerű fegyvernek számít a „technikai szabálytalanság". A „Csak gólt ne kapni!" jelmondat feltűnően hasonlít a „Csak bűnöket ne!' szemlélet negatív és hatástalan erkölcsiségéhez. A pénz felfokozott szerepe, uralma, a doppingszerek, vagy a gladiátori szemlélet megöli a játék szépségét és annak felszabadult örömét — nézőben és játékosban egyaránt. Nem az okos és egészséges játékszabály veszélyezteti tehát az ünnepet, hanem az alattomos szabálytalanság. Magatartásunk értelmes és bensővé tett normái az igazi ünneplés alapfeltételét 74
