Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)
1983 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Boda László: A végső ünnep reménye
hajlamát, s a krisztusi misztérium erre adott választ. A dolog azonban nem ilyen egyszerű. A legnagyobb különbség az, hogy a pogány vallásokban maga a szertartás a misztérium, attól várják a varázserőt. Az ilyen szertartás nem az imádás kifejezése, hanem törekvés arra, hogy az ember felvértezze magát földöntúli erővel. Ott az ember az istenek riválisa lesz, és maga csinál ünnepet magának. A keresztény misztérium azonban nem varázserő, hanem Isten kitáruiásának a képe, s a kép az ő személyes szeretetét, irgalmát tükrözi. Itt Isten készít ünnepet az embernek: ő jön, ő keresi a találkozást, tőle van a meghívás. A szentségekben az elevenedik meg, amit ő véghezvitt üdvösségünk érdekében. Ezért érthető, ha az egyház az üdvösség egész történetét bele akarja szorítani ünnepeibe. Az az igazi ünnep, amelyre meghívnak bennünket, ahol vendégnek érezzük magunkat, ahol megosztják velünk örömüket és javaikat. Az ilyen ünnepre az ember szívesen szabaddá teszi magát. A munkaszünet tehát szükséges kísérője és kerete a liturgikus ünnepnek, de önmagában nem ad vallásos élményt. A gépesítés fejlődésével és főleg az automatizálás bevezetésével a szabadidő fel- használása egyre nagyobb szociológiai probléma is lesz. Amikor a vallási ünnep felhívja figyelmünket az emberi lét mélységére és örök távlatára, akkor ösztönzést adhat arra is, hogy minden szabadidőt mérjünk hozzá elidegeníthetetlen személyes igényeinkhez. Irodalom: A liturgikus ünneplés feltételeivel foglalkozik az Internationale katholische Zeitschrift 1978/6. száma, a vasárnap megszentelésével pedig az 1982/3. szám. — J. Müller, Feiernde Gemeinde, a Liturgia, Koinonia, Diakonia-ban, Herder, 1980. — Louis Bouyer, Lesturgical Piety, Notre Dame Press, 1954. — Horst 1. Helle, Das Fest als Exodus, in: Kunst und Kirche 34, 1971. 69—72. — Hans Jürgen Schultz, Was der Mensch braucht, Stuttgart, 1977. — Theodor Schneider, Zeichen der Nähe Gottes, Mainz, 1979. — W. Kasper—K. Lehmann, Die Heilssendung der Kirche in der Gegenwart, Mainz, 1970. Boda László A VÉGSŐ ÜNNEP REMÉNYE Az „ünnep" a nyelvi elemzés szerint az „üdv-nap" szóból ered, amelyhez az üdülés, fölüdülés és az üdvösség képzettársításai tapadnak. Lényege szerint tehát vallási eredetű és vallási asszociációkat keltő szó. Nem csupán eredetében, hanem jövőre való vonatkozásában is megőrzi ezt a vallási jelleget. Az emberiség ősi vágyát fogalmazza meg ugyanis: életünknek a fölszabadult örömben való olyan beteljesülését sejteti, melyet a jövő reménye foglal magában. Ez a nem hivő számára talán csak utópia, a keresztény hivő számára azonban a beteljesült Isten Országának elővételezett alapélménye, az eszkaton* ígérete. De ha a végső ünnepre való egyetemes várakozást az utópia oldaláról közelítjük is meg, tiszteletben tartva a szekularizált emberiség érdeklődését, akkor sem azonos ez a várakozás a merő illúzióval. Nem azonos a marxista számára sem. Ez Ernst Bloch-nak a Prinzip Hoffnung-ban kifejtett gondolatai óta aligha lehet kétséges.1 Bloch ugyanis az emberi remény marxista szemszögből való elemzése során rehabilitálta az utópiát. Az utópia eszerint nem puszta vágykivetítés a jövőbe, nem hagyománytiszteletből elfogadott közös illúzió, hanem inkább prófétai sejtés. Az utópia „nappali álom”, de valaminek a megálmodása. Az őrülettel hadakozó Vörösmarty prófétai sejtése is erre mutat. A vén cigány c. vers a világ sorsát, jövőjét latoló, szikrázó agyvelőnek az örök reménybe kapaszkodó végső fellobbanása egzisztenciája éjszakájában: „Lesz még egyszer ünnep a világon..." Ez a sorsunkba írt várakozás ad teljes értelmet az „ünnep ' szónak. Mert egy fogalom jelentését csak kifejlett egyedeinek fényében tárhatjuk fel. Hogy mi a „virág", arról keveset árul el a virágmag, s a megtermékenyített petesejt még kevesebbet arról, hogy mi az „ember". Az „ünnep ’ szó értelmezését is inkább megzavarja, jelentésében félrevezeti, ha csupán primitív formáit idézzük meg. * Az „eszkaton" görög eredetű szó, melynek — a dogmatikába tartozó — teológiai tudományága az „eszkatológia”. A szó a teremtés és a történelem végállapotára, beteljesülésére utal, tehát a megvalósult Isten országára. 71
