Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)
1983 / 1. szám
„Tiszteletet minden életnek!" Albert Schweitzer Minden bizonnyal nemcsak a Szentlélek ihlető erejének, hanem a zsinati atyák leikészültségének és retorikai tapasztalatának is része volt abban, hogy a II. Vatikáni zsinat legjelentősebb lelkipásztori megnyilatkozása, a ,,Gaudium et spes ' konstitúció az „öröm és remény" szavakkal kezdődött. E két szó egyházi életünkben — éppen, mert krisztusi örökségről tanúskodik — újra programadóvá vált. így van ez akkor is, ha úgy tűnik, hogy napjainkban az említett dokumentumnak inkább a következő két szava: „szomorúság és gond" (luctus et angor) fejezi ki az emberiség közhangulatát. Jól tudjuk, a keresztény ember hivatása, hogy a reményből élve örvendjen; mégis, nem mehetünk el vakon a tény mellett, hogy a félelem és szorongás ma sokkal inkább jellemzi az embereknek, köztük az egyház tagjainak is lelki-szellemi közérzetét. Ne értsük félre: nekünk, keresztényeknek nem az a hivatásunk, hogy a vész-próféták szerepét vállaljuk. Nem, mivel mi hiszünk Isten kegyelmében és megmentő erejében, és valljuk, hogy az üdvtörténet mai órájára is alkalmazható: ahol és amikor túlteng az emberi gyarlóság, a bűn, ott a kegyelmi erők segítségünkre sietnek (vö. Rám 5,20). — Ugyanakkor viszont nem feledkezhetünk el arról sem, hogy az embernek Istentől nyert méltósága és ereje a legdrámaibban abban juthat kifejezésre, hogy képes saját és embertársainak sorsáról is dönteni. Hogy ez a „rang és méltóság ' egyben komoly veszélyeket is rejt magában, arról emberek milliói, mindenekelőtt az emberi közösségek, nemzetek felelős vezetői ma jobban meg vannak győződve, mint valaha. Krisztus tanítványai az emberiség örömében és reményében, de gyászában és félelmében is osztoznak. S ha világunkban ma — úgy tűnik — inkább a bizonytalan, a veszélyeket, romlást rejtegető holnaptól, a jövőtől való félelem az eluralkodó, akkor ez a tény nem lehet közömbös az egyház vezetői és tagjai számára sem. Félelem és szorongás, sőt lassan már gyász üli meg a lelkeket a föld számos pontján a szörnyűséges hatásfokú környezetszennyeződés, a testvérgyilkos háborúk nyomán, — és még inkább az atomenergia felszabadításának bűnös célú lehetőségét mérlegelve. Az egyház, annak vezetői és tagjai azonban nem csupán a holnaptól való félelem átérzésében kívánnak részt venni. Ez túlontúl kevés lenne. Emberi érzések — öröm és aggódás — vállalásában olykor lehet, sőt kell is szolidaritást vállalni. Ugyanakkor mindent meg kell tenni a fenyegető veszélyek elhárítására. Természetesen — az egyházról lévén szó — a megfelelő utat kell választani, a szükséges és az egyház küldetését szem előtt tartó ellenlépéseket kell megtenni. Kétségtelen, hogy az „örök élet" ígérete számunkra mindennél többet jelent. Azt is tudjuk — és ezt minden emberrel együtt tapasztaljuk meg —, hogy a földön nincsen maradandó, végleges otthonunk. De hogy ez az „átmeneti" otthon valóban biztonságot jelentsen, hogy az otthon melegét sugározza, hogy a föld lakóinak lelkében minél kevesebb helyet töltsön be a félelem és szorongás, — ehhez nem lehet eléggé az egyén és az emberi közösség felelősségét hangoztatni. Felelősek vagyunk Isten és embertársaink előtt saját jövőnkért, — és erre a felelősségre nekünk, hivő keresztényeknek egyre inkább rá kell döbbentenünk kortársainkat. Ha körülnézünk világunkban és vizsgáljuk a lelki-szellemi horizontot, úgy tűnik, hogy korunkat már nem is annyira az ateizmus előretörése jellemzi, hanem sokkal inkább egy sajátos tévhitnek, már-már babonás szemléletnek a térhódítása. A természettudományok fejlődése és az egyre fokozódó ipari-technikai eredmények napjaink emberét — legalábbis az emberiség jelentős részét — oly mértékben bűvkörébe vonta, hogy szinte (vagy egészen?!) elfeledkezett transzcendentális dimenziójáról. A „bűvészinas" elszabaditotta az anyagban rejtőző „szellemeket", — vajon képes lesz-e azokat megfékezni? A napjainkban egyre inkább tért hódító szekularizmus és szcientizmus „eretneksége" — akarva nem akarva — a társadalmi életet, a politikát oly mértékben kezdi az ipari mammut-vállalkozók^gs technokraták 1
