Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)
1983 / 1. szám - TÁVLATOK - Széll Margit: A világhelyzet és az egyház
— 1. Minél nagyobb egy technikával járó kockázat, annál kevésbé jogosult az alkalmazása. — 2. Az életszínvonal alatt tengődőknek elsőbbségi joguk van a továbbélésre, azokkal szemben, akik luxusigényeiket mások rovására akarják kielégíteni. — 3. Biztosítékokat kívánnak a technológiák megítéléséhez, valamint ahhoz, hogy a közvélemény előtt is ismertek és megnyugtatóak legyenek. — 4. Feltételük, hogy a szakemberek olyan nyílt, működési folyamatrendszerekkel dolgozzanak, amelyek menet közben is lehetővé teszik a szabályozás és a változtatás döntéseit. — 5. Végül, hogy illeszkedjenek be az adott társadalmi és természeti környezetbe. B) ASZKETIKUS KULTÚRÁT a világnak! — ezt sürgeti többek között von Weizsäcker: A fennálló nehézségek ellenére hajlamos vagyok egy mérsékelten optimista középtávú prognózisra a kedvező gazdasági növekedésekkel kapcsolatban, de ennek érdekében le kell mondanunk a mindenáron való növekedés ideológiájáról. (Mit der Kernenergie Leben ...) — Az emberiség tudatát úgy kell alakítanunk, hogy a bőségért való hajszolt- ság helyett a harmonikus boldogságot és azt a kiegyensúlyozott életet tűzzék ki célul, melyben felismerhető Fritz Schumacher mondása: „A kis dolgok a szépek!” — A külső birtoklással szemben tehát a belsőleg szabályozott aszketikus életről van szó, amit az emberiség csak a mainál érettebb tudattal érhet el. Az aszkézis mély megtapasztalásait a vallások tárták fel — bár az egyházban, mintha egy idő óta megfeledkeztek volna róla — most viszont a világ felelősei ébresztenek rá, hogy ez a mérséklet és önfegyelem nem valami igénytelenség, hanem fennmaradásunknak és továbbélésünknek a lehetséges feltétele. Ebben a szemléletben a legnagyobb múlttal és tapasztalattal az egyház rendelkezik, feladata ezért ma is, hogy az embereket kigyógyítsa önimádatukból, megtanítsa a magasabb értékek megbecsülésére, a mások javára történő szolgálatra és egymás megsegítésére. C) SZOLIDARITÁSBAN AZ EGÉSSZEL! „Az emberiség csak úgy élhet tovább, ha közösséget vállal a teremtés egészével" — ezt hangsúlyozza ismételten Günter Altner (Leidenschaft für das Ganze, Stuttgart—Berlin, 1980.) A „Hajtsátok uralmatok alá a földet!” (Ter 1,18) — bibliai parancsnak újkori helytelen gyakorlata nemcsak a világ leigá- zott kizsákmányolásához vezetett, de teológiai válságot is okozott. Ezért éppen a keresztényeknek kell megváltoztatni ezt a téves tudatot azzal, hogy megvallják: — Legyen Jézus Krisztus keresztje a gyökeres bírálata és ítélete annak a fejlődési őrületnek, melyben az ember önmagát tartja abszolút hatalomnak! — Ebben a szemléletben Altner szerint „Krisztusban hinni' annyit jelent, mint elfogadni az emberi alkotás korlátáit. Ne akarjuk mindenáron elfojtani a halált — hanem mint Krisztus tette —, engedjünk érvényt a halál törvényének is. Ugyanakkor higgyünk komolyan a feltámadott Krisztusban, mert csak Őbenne tudjuk megőrizni az eljövendő új élet reményét (vö. Unsere Umwelt schützen, Ev. Kommentare 1970/11. — és Leidenschaft für das Ganze). Az emberiségnek új tudatát világszinten a kereszt és a feltámadás misztériumának kell átjárnia ahhoz, hogy teremtményi mivoltunkat helyesen értelmezzük, és tevékenységünkben megtaláljuk a természet egészével való együttműködésünknek keresztény értelmét. Csak ilyen lelkülettel felfegyverzetten tehetünk meg mindent — mint az egyház tagjai — a békéért. Ezt ott kell elkezdenünk, hogy már kicsiben is le tudunk mondani a saját érdekeinkről másokért, és megtanulunk igazán bízni az Úrban. Ha pedig minden igaz törekvésünk ellenére mégis katasztrófát rejtene a jövő —, a keresztény azt is el tudja fogadni, mert rendületlenül hiszi, „Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak!” Széli Margit „Engem és valamennyiünket kötelez az emberekről való gondoskodás, és ezért kérek mindenkit, hogy összpontosítsák minden erejüket az emberért való gondoskodásra. Azokat pedig, akik a Jézus Krisztusba vetett hittel engem hallgatnak, arra kérem, hogy egyesüljenek velem a békéért és a megbocsátásért való imádságban." II. János Pál pápa 33
