Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)
1983 / 1. szám - TÁVLATOK - Széll Margit: A világhelyzet és az egyház
meg minden erővel az érzelmi polarizálódást és vegyék tekintetbe a szembenálló felek érzékenységét, mert csak így lehetnek a valódi igazságkeresés fórumai ..(Mit der Kernenergie ...), amelyeken majd világszinten teremthetik meg az igazságos elosztású világgazdaságot. Ebben a munkában nyilvánvalóan az egyháznak is jelen kell lennie. Miként és hogyan, ez von Weizsäcker egyik legjelentősebb kérdése. A VILÁGGAZDASÁG jelenségén korunkban a népeknek és kultúráknak olyan találkozását értjük, amelyet a mai tudomány és technika szükségszerűen megkíván. „Az egyház feladata ebben az eljövendő világgazdaságban olyan, mint amikor egy függőleges metszi a vízszintes egyenest — azaz az egyház, ami minden változásban ugyanaz marad, most egy új világ horizontját érinti." Mi ebben az új helyzetben az egyház állandó, maradandó feladata? Von Weizsäcker válasza lényeges és egyértelmű: „1. Szeretnünk kell Istent teljes szivünkből és felebarátunkat úgy, mint önmagunkat. 2. Hirdetnünk kell az evangéliumot minden népnek, 3. és várakoznunk az Úr újraeljövetelére. (A Bad Boll-i Evangélikus Akadémia 25 éves fennállásán mondott beszédéből: Die Aufgabe der Kirche in der kommenden Weltgesellschaft, Ev. Kommentare 1970/11.) — A világgazdaság viszont mint olyan, közös ún. „világbelpolitikát” tételez fel, melyben az egyik nemzetnek felelősséget kell vállalni a többiekért, még azok hátrányaiért is. Hogy ezt megvalósíthassuk, von Weizsäcker szerint az alábbi nehézségekkel kell megküzdenünk: A fejlődő országok problémáival kapcsolatban arra a következtetésre jutottam, hogy az Európából és az USA-ból importált politikai formáknak és gazdasági érdekeknek inkább romboló, mintsem életet teremtő hatásuk van ... El kell ismernem, hogy a marxista kritikának jelentős részben igaza van, amikor megállapítja, hogy a fejlődésben való lemaradásban a kapitalizmus a bűnös (vö. Die Aufgabe . . .). Sok nép éppen ezért fogadja bizalmatlanul az európai eredetű egyházat —, másrészt pedig azért, mert ez az egyház történetében gyakran azonosította magát az adott politikai hatalmakkal. Ha többé az egyház nem lenne a magánérdekek hordozója — még abban sem, hogy megkeresztelteket szerezzen magának — okkor rendkívüli és átfogó szerepe lenne a világ előrehaladásában. Az egyéb üdvösségtanok ugyanis csak az ellentétes hatalmak megtörésével tudják saját hatalmukat megszerezni. „Az egyház azonban Istentől ezt az igét kapta ajándékba: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azzal, akik gyűlölnek titeket. Ahol csak sikerülne az egyháznak ezt az elvet megvalósítania, ott megszűnne az az átok, ami rajta ül minden hatalmon." (Die Aufgabe ...) Az ipari társadalom jellemzője a tanácstalanság, amely a további akadálya a nemzetek találkozásának. A háború utáni gyors fellendülésben az általános gyarapodás és a szabadság igazi eszméje nem valósult meg. Napjaink nemzedéke viszont értelmetlennek találja az olyan jólétet, amiben csak a kevesek érdekeltek, ezért gyakran durva módon bírálja a fennálló hibákat. Az ipari társadalmak egyházainak az lenne a feladata, hogy példamutatóak legyenek az elmaradott népek előtt, ezért gyakran még az igazságtalansággal való szembenállás kötelezettségéről sem mondhatnak le. Az a világbéke, ami csupán politikailag biztosítható, csak illúzió. Addig, amíg bizonyos helyekre korlátozódó összeütközésekről van szó, amíg a raktározott atomfegyverek pontos és hibátlan védő-riasztó berendezésére számíthatnak, van ugyan valamiféle „biztonság”. A védelmi berendezések azonban hamar elavulnak, a fegyvertechnika folyton fejlődik. A nagyhatalmak pedig továbbra is az évezredes harci szabályt követik: Ha oz egyik fél majd erősebbnek érzi magát, támad —, így előbb-utóbb kitör a háború. Ha pedig megvalósulna az ún. „szövetségi világkormány", akkor az az egész világra kiterjedő zsarnokságot idézhetne elő. Ez biztos út egy totális háborúhoz. — „Legyen ezért az egyház az a hely, amely mentes a hatalmi érdekektől, ahol ki lehet mondani a szükséges igazságokat és elfogulatlanul megtárgyalhatják a döntő kérdéseket." (Die Aufgabe...) Hogy az egyház miként vesz részt a béke megteremtésében és megőrzésében, az a helyi körülményektől függ. De mindenütt érvényes, hogy a kereszténységnek az emberszeretet vallásának kell lennie ebben a szétszaggatott világban. AZ AMBIVALENCIÁT korunk fő betegségének kell tekintenünk és gyógyítanunk kell. A technika ugyanis egyrészt megvéd a természeti csapásoktól, másrészt azonban elpusztítja a természetet. Szabadságot ad, rendet teremt a világban, de ugyanakkor erősíti az egyesek uralmát és ezzel zsarnokságot teremt. A technika serkenti a haladást, az egyedi és kollektív önmegvalósítást —, ámde ez könnyen erőszakká fajulhat. A mai ember szinte neurotikus erőszakkal, teljesítményével akarja mindenhatónak feltűntetni magát, így az igazi boldogságát felcseréli az öncélú sikerrel, az élvezetekkel, a hatalmi törekvésekkel. Ha mindez 31
