Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)
1983 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Kipke Tamás: Személyes találkozások
Hogyan találkozol ezzel az Istennel? — Kommunikációban vagyunk egymással. Vele beszélem meg azt, amit senki mással .^. Válaszol neked? — Nem ad praktikus tanácsokat, ha erre gondolsz. Nem mondja meg, mit tegyek. De úgy érzem mégis szükségem van erre a párbeszédre. Azt tapasztalom, hogy megért engem ... Ha valamilyen arca van, hát olyan, mint az enyém. De mégsem én találom ki őt magamnak, ebben biztos vagyok .. . Lehet, hogy ő öltözik be a te képedbe? — Lehet, de mondom, nem olyan, mint amilyen Istenben a hivők hisznek.. De te hiszel benne ... — Nem ez a lényeges. Ö nem old meg semmit, nem teremt és nem vált meg. Egyszerűen van, és ez nagyon-nagyon lényeges és jó. Miért olyan fontos neked hangsúlyozni, hogy a te Istened nem a vallásos emberek, nem a hivők Istene? — Mert úgy láttam, hogy ők rettentően antropomorfizálják, úgy használják az életre, a problémáikra, mint valami univerzális megoldóképletet. Ezt én, az Isten helyében kikérném magamnak — elnézést, ha nagyon profán voltam . . . Vallástalan családból származol? — Igen, A szüleim zsidók, én is, de ez csak identitás kérdés... Anyám megjárta Auschwitzot. Előtte se volt hivő, azóta aztán még kevésbé. Meg tudom érteni. Apám se hisz, de ő gyöngébb karakter, ha nyakig lesz a lekvárban, biztos kapaszkodik majd a Seregek Ura után. Es te? — Én már most nyakig vagyok ... Ja, nem, remélem nem. Engem irritál ez a szalmaszálba kapaszkodó hit. Az Istennek nem az a dolga, nem az a lényege, hogy kihúzgál minket életünk pöcegödreiből. Hanem? — Hanem valami elömlő szeretet, ami senkit se bánt, mindenkit segít, érdemekre való tekintet nélkül, valami szeretet, ami izt ad a gyümölcsnek és illatot a virágnak... Nekem tetszik ez az Isten-kép ... Ha hasonlóan gondolkodnék, lehetne ő az én Istenem is? — Igen. Miért ne? — Zsidó nagyanyám nagyon vallásos volt, minden előírást betartott. Gyerekfejjel őt amolyan csodabogárnak tartottam. Ma egy kissé irigylem inkább: valami szép rend volt a lelkében, az életében ... Gyakran betérek egy-egy katolikus templomba. Különös szertartás ez nekem, nagy katarzis. Szép a liturgia, helyén vannak benne a dolgok, és olykor érzem, hogy sodorni kezd engem is az emberek hite. Látom, azaz én úgy látom, néhányon kissé megjátsszák magukat, vagyis inkább csak szeretnék, ha hinni tudnának, de azt is látom, akik mélyen és őszintén hisznek ... Én nem vetek keresztet a szenteltvízzel, de olykor szinte bizsereg az ujjam Olyan áramkör ez, amibe nem vagyok bekapcsolva, de az erőtere rám is hat. El tudnád képzelni, hogy egyszer bekapcsolódsz az áramkörbe is? — Nemigen. A bekötött fogyasztók többségének viszonya az áramforráshoz: ez nagyon zavar — nem tehetek róla. Én már valószínűleg így maradok ezzel az egésszel. De ha „le- ateistáznak", azt felháborodottan kikérem magamnak. Ha vallásos tudnék lenni, azt hiszem, katolikus szeretnék lenni. Azt hiszem. F. János, 24 éves, papnövendék. — Megdöbbenek magam is, mennyire nem tudok erről beszélni. Valahogy annyira mélyen történik a találkozás az Isten és az ember között, hogy a fogalmak már nem nyúlnak le odáig ... Mégis, próbálkozzunk ... — A találkozás van, létezik, történik. Minden pillanatban, minden nap és egyes kitüntetett perceiben az életnek. Az én mindennapi találkozásaim a szentmiséhez, a szentségekhez kapcsolódnak, az imádsághoz. S ami gondot okoz, hogyan tudom majd megőrizni a nyitottságomat pap koromban is a mindennapi találkozásra a szentmisében. És egyre azon töprengek, hogyan tudok majd másokat nyitottá tenni az ő Isten-találkozásukra. Egyelőre nem tudom. Tanulok, olvasok, nézek, imádkozom, de egyelőre fogalmam sincs, mit is kell majd tennem ez ügyben. Remélem, akkor majd tudni fogom ... Lehet, hogy újabb nagy találkozásom lesz az Istennel, amikor valakit segítek a Vele való találkozásban ... - Biztosan furcsa, de csak ennyit tudok mondani, papnövendék létemre... Baj? Nem. Kipke Tamás 259
