Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)
1983 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Kipke Tamás: Személyes találkozások
értelemben is, amit a jó és okos felnőttek mutattak és kijelöltek nekem, majd annak rendje- módja szerint fellázadtam minden ellen. Ellógtam a kötelező miséről, dacból akkor se imádkoztam, ha olykor mozdult is volna rá a szám. Ha nem jön az élmény, amit nem tudok különösebb eseményhez, időponthoz kapcsolni, egyszerűen egy folyamat összegzéseként éltem át, ha nem jön ez a belső odafordulás, biztosan szelídült volna a dac, valami olyan langyos közönnyé, amelyben annyi kortársam megragadt. — Azóta nem meditálok azon, hogyan is teremtette az isten a világot, hogyan funkcionál a gondviselés és hány angyal fér el egy tű hegyén. Azóta érzem bizonyosan, hogy aki kenyeret tört az apostoloknak az utolsó vacsorán, aki előzőleg megmosta a lábukat, utóbb meg hagyta magát keresztre feszíteni, az az Isten. Azóta áldozom viszonylag rendszeresen. Azóta nem érzek semmi titokzatosságot, ami korábban annyira elbizonytalanított, amikor az ostyát a számba veszem. Egyszerűen érzem, hogy az Isten táplál engem. Számomra ez az igazi, minden titokzatoskodástól mentes titok. Azóta érzem, hogy az áldozás, az Oltáriszentség nem desszert a jó gyerekeknek, hanem táplálék annak, aki éhes. I. Endre, 28 éves, újságíró, nős, gyermektelen. (A beszélgetés színhelye a Tisza-part egy júliusi éjszakán, tábortűz egy vízitúra egyik állomásán.) — Én már ilyen infantilis maradok . . . ülök és nézem a nyári csillagos eget, és - némi szorongással megtűzdelve bár — olyan jólesően kicsinek érzem magam alatta. Talán ilyenkor sejtem, mi az Isten ... Mi az Isten? Vagy ki az Isten? — Ez már amolyan teológiai kérdésnek tűnik nekem, amit én racionálisabb napjaimban mint a filozófia szolgáló leányát tisztelek, de ez az én privát nézetem ... A gimnáziumban volt egy tanárom, azelőtt szerzetes volt, aki bolondult Teilhard de Chardinért, és rajongásából valami ránk is átragadt. Tanítás után olykor föl-fölmehettünk hozzá, fölolvasott nekünk és magyarázott. Tőle hallottam először, a tőle kapott könyvekben olvasgattam az Ómega-pontról, ahol Krisztus áll, és ahová összefut minden, az evolúció és a történelem. Akik ma hivők vagyunk abból a kis társaságból, azok mind lelkes „teilhardisták” voltunk. Már amolyan gimnazista szinten. Vagyis elsősorban érzelmileg ragadott meg engem is az egész, a teilhar- di látomásban rejlő költészet. Ez jut eszembe így a csillagos ég alatt, miközben egyre rakom a száraz ágakat a tűzre Valami egyáltalán nem intellektuális módon érzékelem ilyenkor az univerzumot, érezni vélem a húzást abba a bizonyos irányba. Ennyi. Az Istennel való találkozásaidról akartalak kérdezni,.. — Azt hiszem, arról beszéltem. Lehet, hogy ez valami olcsó panteizmusnak tűnik, de én, úgy látszik, ilyen vagyok. És ha te valóban hiszel, akkor talán el tudod fogadni, hogy egy panteistával az Isten tud, és talán nem átall „panteista módon" találkozni . .. G. Judit, 38 éves, vegyésztechnikus, gyesen a harmadik gyerekkel — Hogyan találkoztam Istennel? Ezt még sose kérdezték tőlem. Talán én se magamtól. Any- nyi sok gond-baj volt már az életemben, hat terhesség, három koraszülés, omladozó, vizes lakás mint révbeérés, előtte rosszabbnál rosszabb albérletek, de az Isten engem mindig megsegített. Én hitben nőttem föl, ez nekem teljesen természetes, és mind máig az maradt. Hogyan találkoztam az Istennel? Ez olyan, mintha azt kérdeznék, hogyan találkoztam az édesanyámmal. Hát úgy, hogy egészen kisgyerek korom óta ő hajolt az ágyam fölé. Tőle kaptam mindent) ami jó, ő hárított el minden rosszat, amit csak lehetett, ő tanított meg, hogyan vigyázzak magamra. Édesanyám nem volt már fiatal, mikor születtem, mégis szinte barátnők voltunk. Egyszerűen minden ügyemet elmondtam, mert elmondhattam neki. Nálam valahogy kimaradt a serdülőkori lázadás. Ilyen magától értetődő volt számomra az, hogy katolikus vagyok Vannak, akik azt mondják, csak az tudja érzékelni az Isten szeretetét, aki érezte már, hogy ember szereti, az tud hinni és bízni Istenben, aki nem csalódott túl sokat azokban, akikben bízott... — Én is hallottam már hasonlót. Lehet, hogy nálam is ez a helyzet. Persze, az emberi szeretet sincs Isten nélkül... Ne haragudjon a megjegyzésért: néha úgy beszél, mint egy hittankönyv . . , — Ezt más is mondta már... Két eset lehetséges: vagy nagyon sablonos és papírízű az életem, vagy pedig nem is olyan életszerűdének a hittankönyvek ... Döntse el ... — Visszatérve a bizalomhoz: én rr,j is szinte ugyanazzal a gyermeki bizalommal imádkozom, ahogy anyám tanított. Én is így tanítgatom a lányaimat. Ilyen egyszerű? — Ilyen egyszerű. Nekem. Lehet, hogy ezért néhányon primitív léleknek tartanak majd. Nekem a Jóisten sosem volt kérdés. Sose ment el, hogy találkoznom kellett volna vele újból. Volt-e édesanyján kívül valakinek szerepe abban, hogy ez a kapcsolat ilyen jól alakult? — Édesanyám egyik unokanővérének például, aki apáca volt. Sugárzott belőle a jóság és a 257
