Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)
1983 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Gyulay Endre: "Belenéztem a napba" (Sík Sándor). (Közös úton Isten felé)
Templomunkban volt már vetített csillagászati elmélkedés, s aki belepillant a világ óriási méreteibe, az kevésbé lesz hajlamos Isten afféle világ-barkácsoló bizalmas barátjának tekinteni, akinek dolgaiban ő, az ember tökéletesen kiismeri magát. De a világ konkrét megismerése megóv attól is, hogy az Istent valami absztrakt végtelennek gondoljuk. — A teljes embert igénybevevő vallásosság. A turizmus, vendégmunkások révén a kereszténység közelebbi kapcsolatba került a mohamedán világgal, s érdekes összehasonlításra nyílik lehetőség a két vallás között. A „La Vie” c. katolikus folyóirat riportere a Ramadan- böjt alkalmából elbeszélgetett mohamedán vendégmunkásokkal, s érdekes kép bontakozott ki. Az Izlám-hivő ilyenkor egy hónapon át napközben semmit sem ehet és ihat, viszont estétől napfelkeltéig mindent fogyaszthat teljes bőségben. A Ramadan-böjt nem a felforgatott napirend, éjszakai dorbézolások időszaka, mint a külső látszat sugallná, hanem komoly lelki- gyakorlat. Aki egész nap semmit sem fogyaszthat, annak számtalanszor eszébe jut az ételital, s ezzel együtt Allah, aki Úr, s ezért híveitől ilyen kemény próbát is követelhet. Az étlen- szomjan dolgozó vendégmunkások saját testükben is megérzik Isten nagyságát, vallásuk komolyságát. Mikor viszont eljön az este, akkor megünnepli a müzlim, hogy Allah kegyes atya, aki étellel és itallal ajándékozta meg gyermekeit (La Vie, 1983. júl. 14—20 szám). Nagyon vonzó ez a „vérbő” vallási gyakorlat, mellyel szemben a mi böjtjeink, gyakorlataink vértelen absztrakciók. Ugyanilyen vértelen, racionális jelenség a mi templomban való üldö- gélésünk a mohamedán leboruló imájához, vagy az afrikai népek teljes embert igénybevevő szakrális táncaihoz képest. - Törekedjünk tehát arra, hogy vallási gyakorlataink a testből- lélekből álló teljes embert felöleljék. Ez történhet komolyabb böjtök, komolyabb virrasztások által, vagy „koreográfiáikig” jobban felépített liturgia, imádkozás által, de azáltal is, hogy a liturgia tartalmi elemeit próbáljuk életté váltani, ill. váltatni. Pl. a misére jövő, s ott Isten bocsánatát remélő hivő előzőleg valóban engesztelődjék ki családtagjaival: a templomba érkező hivő már előre imádkozzék azért, aki padszomszédja lesz majd, s mise után próbáljon meg összeismerkedni vele; az Isten lakomáján résztvevő hivő próbáljon néha vasárnapi vendéget hívni magához a misén jelenlévők közül stb. — Szivet tépő szeretet. Az az ember, aki nem él át rendkívüli élményeket, kicsiny marad lelkében, és Istenről is kicsi képet tud csak alkotni. Annak az imája, — legyen bár az nyelveken szólás — mégis csak „fecsegés”. Hogy viszont milyen imaéletet tud produkálni a szívet tépő szeretet, arra közismert és jó példa Kalkuttai Teréz anya Ő belevetette magát olyan élményekbe, amelyek szétfeszítik a normális emberi kereteket s meghaladják a normális emberi erőket. Akkora nyomorral szembenézni nem lehet másképp, mint Istent a hátunk mögött tudva. Olyan sebek láttán az ima már nem napirendi pont, hanem szünet nélküli kiáltozás Isten után. Olyan körülmények között az ember megérzi, hogy ezt az utat nem ő választotta magának, hanem Isten küldte oda követeként. — Ugyanezt az utat és ugyanezt az imaéleti gazdagságot láthatjuk például Charles de Foucauld életművében is. A lelkipásztornak törekednie kell tehát arra, hogy az élet szakadékaiba bele merjen pillantani, s híveit is el merje vezetni — legalább időnként — a szakadékok peremére. S rá kell ébresztenie őket arra, hogy a szakadékok nem Isten nem-létét bizonyítják, hanem éppen itt érinthető meg a megváltó Isten természetfölötti jelenléte és működése. Ezen a téren sokat segíthetnek a modernül végzett keresztutak, melyeken a cél már nem csak a történelmi Jézus utólagos megsajnálása, hanem a köztünk élő és köztünk szenvedő Krisztus felfedezése. Bán Endre „BELENÉZTEM A NAPBA” (Sík Sándor) (KÖZÖS ÚTON ISTEN FELÉ) Köteteket írtak és lehetne még írni a keresztény misztikáról és misztikusokról. A nagyokon el-elcsodálkozunk és többnyire eszünkbe sem jut, hogy követhetnénk őket. A következő sorokban az Istennel történő személyes találkozásokat szeretném megközelíteni és lelkipásztori tennivalóinkat megkeresni. A Kivonulások könyvének 3. fejezetében találjuk az egyik nagy találkozás történetét. A Horeb hegyéhez ért Mózes. Mondhatni „véletlenül” jött erre. „Mikor odaérkezett, látta, hogy a bokor ég, de nem ég el.” Feltűnik a j e I I így szólt magában „Odamegyek és megnézem ezt a különös jelenséget; hadd lássam, miért nem ég el a csipkebokor". A jel kulcsát nem érti, nem is sejti még, de érdeklődik. Nem megy el érzéketlenül mellette. „Ami247
