Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)
1983 / 4. szám - KÖRKÉP - Rezek Román: Teilhard de Chardin Ómega pontja
visszaballagó — mozdulatai alkotják Teilhard számára, és nyilván olvasói számára is, az Ómega problematikáját, amelynek végén így kiált fel: „Krisztus a létezőknek, még természetes fejlődésüknek is végpontja: az Evolúció (ezért) szent!" (M/12,24) — Persze, hogy a dolgok összevisszaságában, „a sokaság elleni küzdelemben”, „a Semmi fölött Uralkodó egységben” talál szilárd pontot Teilhard, amelyet már 1917 elején így nevez: a és a> vagyis alfa és ómega: „Ennek homályos elérésében dolgozik a világ és folytatódik a Teremtés, erőfeszítéseinken, szenvedéseinken és bűneinken át” (M/12,52). „A természetes végpont: omikron; a természetfölötti végpont: ómega" Nemcsak biológiai, paleontológiái, antropológiai és szociológiai megfigyeléseiben, de, immár a szakterületek fölé emelkedő síkon (az ő hiperfizikájában), Teilhard „szintetizáló és irányító energia nyomait látja meg, amely űzi-hajtja a teremtményeket a nagyobb egységállapotok felé" (M/12,104). Teilhard szemében a világ öntudatosan és öntudatlanul is „köz- pontot-kereső”, centripetális. Sokszor hangsúlyozza, hogy Bergson „teremtő Fejlődésének" tana evolucionista ugyan, de ő még csak „centrifugális szétáradást" vesz észre Viszont Teilhard tudományos tényekre épülő evolutív látásmódja ennek éppen ellentéte, mert „konvergenciát”, egy pont felé összpontosulást vesz észre — a Bergson által meglátott kezdeti, még széttartó szférából kiindulva (vö. M/12,84). — Már 1918-ban omikronnak nevezi azt a természetes végpontot, amely felé tart a világ; ezt az omikront „hosszabbítja meg", emeli fel, „szublimálja" természet fölé az ómega (amelyet akkor Teilhard még kisbetűvel ír) (vö. M/12,121—127.). „Természetes és természetfölötti erőfeszítés (vagyis emberi munka és kegyelem) együtt dolgozik ... A Szellem továbbra i,s folytatja kibontakozását a maga természetes síkján; de ugyanakkor Isten emeli fel természetfölötti rendbe... A Világ nemcsak .gyakorlótér’ az érdemszerzés számára, hanem elérendő, megvalósítandó alkotás” (M/12,126).- így értjük meg - túlságosan misztikusnak ható, pedig mélységesen reális — meggyőződését: Krisztus veszi vállára és emeli természetfölötti síkra a világ természetes evolúcióját (vö. uo.). — Ezért mer így imádkozni Teilhard: „Uram, feltártad számomra a Világ lényeges hivatását: egész lényével a Te megtestesült Igéd teljességében kell valóságos célt elérnie” (M/12,129). „Krisztus a mi lelkünk lelke" A vonzó, valóságos cél tehát a Teremtés kozmikus Központja, Krisztus, aki — „természetes" módon — fokozatos és teremtő vonzásként hat ránk. Ilyen értelemben van „természetes kiindulópontja a természetfölöttinek”, így képes a mi természetes világmindenségünkbe szüremkezni. De hogy „Krisztus a mi lelkünk lelke legyen, ahhoz az kell, hogy előbb .Testünk Teste’ legyen, vagyis növekedjünk az Ő Teste és Lelke között. Ezért fontos az Eukarisz- tia” ... S itt köti össze Teilhard elsőízben Krisztust és az ómega kifejezést, iiletve valóságot, hiszen „az Ómega-Krisztus befolyása a mi világunkra éppen az, hogy .formát ad neki’, s ezért éppen Ö a legvalóságosabb minden valóságok között” (M/12,164-166). - Tehát „a kozmikus Krisztusnak köszönhető, hogy a világmindenség egy mindent-összefogó Cél felé tart” („une Fin d’ensemble”, M/12,186). „Krisztus funkciója: Ő az alfa és az ómega” Első írásaiban Teilhard Krisztus központosító szerepét hangsúlyozta. De egyre inkább használja az Isten-Ómega, az Ómega-Krisztus kifejezéseket, sokszor ismételve, hogy „a Világmindenség nem ,két-fejű', hanem csak egy Ómega-Központja van, a mi Urunk Jézus Krisztus” — írja a Bizalmas Levelekben, már 1920-ban. — De íme néhány későbbi sora Krisztus „alfa- és ómega-funkciójáról”: — „Életbevágóan szükséges, hogy kibontakoztassuk azt az annyira katolikus eszményt, hogy Krisztus alia és ómega .. . Krisztus a kezdet és a vég, a valóság .építményének’ sarokköve .. ., a Teljesség és a Beteljesítő.... a Világ belső Fénye..., minden teremtett lélek egyetemes összpontosulása ..., az ellenpontja azoknak a sötét régióknak, amelyekben dolgozik az Anyagnak és a Múltnak Tudománya” (M/9,31. és M/9,55.); — „Vajon az Isten-Ómega közelebb és szilárdabb már számomra? ... Az Ómega-Krisztusban kell megtalálnom a lehetőséget, hogy „fiatal maradjak”’ ( Lelkigyakorlatos Jegyzetek, Peking, 1944. okt.). — Egészen „természetes”, hogy amikor arról elmélkedik, hogy „Krisztus nem más, mint ómega" (M/79. etc.), főleg Szent Pálnak Kolosszeiekhez és az Efezusiakhoz írt leveleire épít: „Mindent Krisztus tart szilárd létben”, „Ö teljesít be mindent"; „Minden(ki)ben Krisztus a minden”. — De — amint a Világmindenségem c. tanulmány francia kiadója meg is teszi: még 30—35 szentpáli 241
