Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)

1983 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Széll Margit: Az ősbizalomtól a személyes Istenig

ésszerű vita már értelmetlenné válik, és ahol az elgondolhatóság megszűnik, ott előtérbe kerül a belátás, amit csak személyes, lelkiismereti döntéssel fogadhatunk el." - Ezt a gondolatot könyve 2. kiadásában kiegészíti: „Az olyan problémát, amit valódi, elfogadható és elismerést kívánó belátás előz meg, csak én, a saját személyes döntésemmel oldhatom meg. Én, aki magamért és magammal szemben felelős vagyok!"10 — A bizakodó, személyes lelki ismeret nemcsak az erkölcsi kérdésekben, hanem az alanyiságtól látszólag függetlenített tudományos döntésekben is fontos tényező. A belátásban vagy hisz, bízik valaki vagy nem, — de értelmileg tovább nem magyarázható. Eljutottunk tehát a tudatosságot megelőző, ősdöntéshez, amivel mindig találkozunk akkor, ha valamit belátunk.11 Bemard Lonergan, a belátás neves kutatója írja:12 A természettudósok a természetet kérdezik, és ha megtalálják a választ, annál világosabb előttük: „A természet érthető!" Ámde a természet csak úgy lehet érthető, ha forrása az Értelem. — Azt az értelmet, ami a világ érthetőségének a gyökere, Istennek nevezzük!

ALAPBIZALOM ÉS A VALLÁSOS HIT. A vallásos hit már a tudatosabb és magasabb- fokú alapbizalomra épül. Balthasar Staehelin pszichiáter a kettő lelki összefüggését vizsgálja: „Az ősbizalom, az alapbizalom bensőnk elsődleges, intuitív, elemi vallásos bizonyossága, ami egyesít a Kimondhatatlannal, a Feltétlennel”. Ezen az alapon mondja ki merész állítását: „Minden ember elsődleges és kikerülhetetlenül maga a vallás!”13 — A vallás eleven lélektani hatóerő, ami megteremti a bizalomnak és a hitnek azt a formáját, amivel a szülők tovább fejleszthetik gyermekük ősbizaimát — hangsúlyozza Erik Erikson,14 és majd rendszerezi a vallás és az alapbizalom lehetséges kapcsolatait: - Van vallásos hitből fakadó alapbizalom, Jól tudjuk, milliók számára a létben való bizalmat a vallás erősíti meg és adja hozzá magasabb távlatát és megfogalmazza tennivalónkat a világban. — Sokan kérkednek azzal, hogy semmiben sem hisznek. Erikson ezeket olyan gyerekeknek tartja, akik sötétben énekelnek, azért, hogy ne féljenek. — Kétségtelenül lehet más forrásból is hitet meríteni: a munkából, a tudományból, a művészetből stb. (Felvethető, hogy ezek mennyire hordozzák magukban az istenhitet!) - Végül sok olyan vallásost ismerünk, akikben sohasem alakult ki a nagykorúak alapbizalma, Magukat ugyan hívőknek nevezik, de eleve bizalmatlanok az emberekkel, sőt a lét értelmével szemben. Ezeket áttekintve, Erikson felelősségünkre figyelmeztet: A vallás alapján olyan hitet építsünk ki magunkban, amit a gyermeknek alapbizalom formájában adhatunk át. — Aki pedig nem hisz a vallásban, az köteles más forrásokból erősíteni gyermeke életre szóló alapbizalmát. — összefoglalva: A vallás az emberi alapbizalomból szervesen formálódik, és a sokféle csalódás ellenére is, egyre teljesebbé teszi az élet igazi értelmébe vetett reményt, amint Szent Ágoston imádkozza: „’önmagadért teremtettél minket, Urunk, és nyugtalan a mi szívünk, míg csak meg nem nyugszik Benned” (Vall. I.I.).

ALAPBIZALMUNK VÉGSŐ BETELJESITŐJE. Mindannyian megkérdezzük: Hogyan is állunk Istennel? Vajon bennünk élő bizalom elvezet-e a célhoz, vagy még útközben lemorzsolódunk: — 1. Kezdjük azzal a szomorú ténnyel, hogy lehet nemet mondani Istennek. Létünk elég kérdéses, elég nyomorúságot tartogat ahhoz, hogy valaki ne fogadja el értelmes Alkotóját és az élet Célját. A gyanú mestereivel (Nietzsche, Marx, Freud) — ahogy Paul Ricoeur nevezi őket — folytatott évtizedes viták azt mutatják, hogy az istentagadás egyszerűen, észérvekkel nem cáfolható -, amint az istenhit sem zárható ki pozitív módon. - 2. De az egészséges magatartás általában az, hogy elfogadjuk Istent, Hiszen a valóság értékei, minden hiányosságuk ellenére is, elég jó okot szolgáltatnak ahhoz, hogy értékesnek tartsuk és bizalommal elfogadjuk és Alkotójuk után kutassunk, és belássuk, hogy a világ érthetőségének értelmes Alapja az Isten. - Elismerjük azt, aki nélkül a dolgok részleges magyarázata ellenére sem tudjuk a világot egészében értelmezni és célját megmutatni. Amikor alapvető döntéssel vállaljuk létünket, akkor a bennünk feltörő vágy a bizalomra méltó személyes Istent kívánja. — Isten tehát bizalom dolga. A valóság végső Okára való bizakodó ráhagyat- kozást a köztudat „istenhitnek” nevezi. Hordozói nem csupán az igaz Istenben hívők (keresztények, zsidók, mohamedánok stb.), de hozzájuk tartozik bárki, aki lelke mélyén a végső igazságot keresi. - Az istenhit tehát minden ember létkérdése, Az istenérvek már említett kritikája óta világos, hogy az istenhit nem lehet értelmi kényszer, hanem vállalása szabad és döntésjellegű tett, tehát mindenkitől egyéni bátorságot és kockázatot kíván.15 Isten elfogadása nemcsak egy döntés a sok közül, hanem életre szóló és életet meghatározó. — Isten a végső bizonyosság! Tapasztaljuk, hogy egy igazság mélysége fordított arányban van a köztudatban elfogadottal. Minél banálisabb egy állítás, annál többen vallják. De amelyik igazság nagyobb áttekintést, alaposabb elmélyülést kíván, abban az átlagember már kevésbé biztos. Az igazság mélyebb bizonyosságához csak felkészült értelemmel, szívós akarat205