Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)
1983 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Széll Margit: Az ősbizalomtól a személyes Istenig
Széli Margit AZ ÖSBIZALOMTÓL A SZEMÉLYES ISTENIG Szólít téged, Uram, hitem, melyet te adtál nekem és belém leheltél. Szent Ágoston: Vall. I. 1. Új Adventnek nevezi II. János Pál pápa a zsinat utáni kort. A jövő egyháza, a tudatos hívek tevékenységi helye, nyitva áll minden keresőnek, várakozónak: Eljön az üdvösség ideje! — Isten lassan minden ember ügye lesz! Egyre több kutatási eredmény, közlemény tanúskodik arról, hogy a bizalom, a vallás és a hit mindenkinek eredendő létszükséglete. — Az alábbiakban az alanyi átélés ,,belső vonulatában" járjuk végig azt az utat, ahová minden ember eljuthat egyedi léte kezdetétől, egyre magasabb fokra emelkedve, hogy a kinyilatkoztatás kapujához érjen, oda, ahol látható alakjában Isten közelít felé Jézus Krisztusban. AZ ÖSBIZALOM AZ ÉLET ELSŐ AJÁNDÉKA A ma embere mindenek előtt önmagát akarja megismerni. Széles körű tájékoztatásból tudja meg kifejlődése mozzanatait, és azt is, mit tegyen, hogy születő gyermekéből teljes értékű ember váljék. Az egyes résztudományok közük mindezt, de végül is szükséges, hogy az egyes nézőpontokat az „egész ember” szemléletében összevonjuk. Létünk első sejtje már magába foglalja mindazt, ami kibontakozását belsőleg biztosítja. Ősplazmájával sokféle módon érzékeli, hogy számára az adott közeg jó és megfelelő. Az új élet „boldog bizalommal” kötődik anyjához. Hogy „minden rendben van”, azt a szakemberek az élettani folyamatokból, laboratóriumi leletek alapján igazolják. A jó életérzést biztosító, „eredendő ősbizalom" a gyökere a később egyre tudatosuló alapbizalomnak, ami majd istenhitté emelten elvezet a Lét teljességéhez. Szent Pál ezt a folyamatot így foglalja egységbe: „Benne élünk, mozgunk és vagyunk!” (ApCsel 17,28). A kezdeti ősbizalom az élethez kapott ajándék. Minden élőnél megtalálható, de csak az ember teheti tudatossá, bár közülük sem mindenki jut el teljes kifejletéhez. Az ajándék ugyan ingyenes, de becsülnünk, gondoznunk kell. Az előrelátó szülő sokat tehet azért, hogy gyermeke jó közérzettel induljon az életbe De vajon biztatja-e a többre is? Felemeli-e ezt a bizalmat a szellemi szintre, hogy majd igénye legyen a Teljesség felkutatására? Az anya-gyermek viszonyán múlik, hogy milyen lesz majd istenkapcsolata. Az anya az első, mégis az egész életre kiható közvetítő közeg a létezés értékelése felé. Az anya nyújtja az első tapintási, hallási, látási tapasztalatokat, tőle veszi át a gyermek a külső benyomásokra visszaható érzelmi légkört. Különösen az első benyomások döntőek, azért, mert eleinte minden külső tünet nélkül maradnak, a gyermek nem tudja lereagálni azokat. Az élet első félévében az anya érzelmeire támaszkodva nő a kis ember biztonságérzete: egyre jobban felismeri, hogy elfogadják, nincs veszélyeztetve, ami rendkívül serkenti fejlődését. Gyakran az anya előtt sem tudatos, hogy milyen érzelmi jelzésekkel segíti jobban, vagy éppen gátolja az ősbizalom alakulását, és ezzel mennyire lesz oka a későbbi esetleges ember- és istenellenes magatartásnak. René A. Spitz ezért sürgeti, hogy minél szélesebb körben tudatosítsuk a korai „védettségi atmoszféra” életfontosságát.1 Több száz csecsemőn végzett kísérletei alapján vázolta fel a bizalom korai átéléseit, és megfogalmazta, milyen hatással lehetnek a további életre. A hospitalizmusnak nevezett (intézetekben élőknél gyakori, de az anya mellett is jelentkező) kóros tünetek jól ismertek. A szeretet és a biztonság hiánya, még öntudatlanul is, bizalmatlanná teszi a gyermeket. Testileg, lelkileg visszamarad, megtagadja az evést, lelassul a mozgása, majd önmarcangolásra (rázza, ringatja, üti magát) kényszerül. Későbbi nyomai szellemi visszamaradottságban, gyenge akaratban, befolyásolhatóságban nyilvánulnak meg ami könnyen bűnözésre, züllésre teszi hajlamossá. — Átfogóan úgy mondhatjuk: Az ősbizalom megvonásával a lét ősforrásától szakad el a gyermek, ez juttatja a fokozott leromláshoz, esetleges halálhoz is. Egyéves kortól számítják a személyiség alakulásának első fázisát. Erre a korra a játékos kedv, az érdeklődés, a tanulási készség és az alkalmazkodás kezdetei a jellemzőek. Mindezt nagyrészt öntudatlanul teszi, de láthatólag jól érzi magát. Zelk Zoltán úgy mondja: „A gyermek virág —, Isten a kertésze. A virág nem tudja, hogy a kertész biztosítja az életét, megtisztítja a dudvától, visszanyesi, kiegyenesíti. A virág csak jól érzi magát, virít, szívet derít, mint az önfeledt gyermek”.2 — Később, ha a gyermek nincs állandó kapcsolatban az anyával, elindul, hogy felfedezze a környező világot és másokkal is kapcsolatot teremtsen ... De ismételten visszatér az anyjához, hogy bebiztosítsa magát (secure basis), valóban közelében van-e. Ha az anya elmegy, sírni kezd, felidéződik benne a születéskor megtapasztalt elszakadási szorongás” — írja Franz Renggli.3 Alfred Nitschke4 pedig ezt az új lépést 203
