Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)
1983 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Barsi Balázs: A Naptestvér éneke. Assisi Szent Ferenc és az anyagi világ
szabad a benne szereplő (kívülről jövő) materiális elemre redukálni. A költői kép egy megálmodott, képzelt kép. Elemezni és megérteni annyi, mint behatolni ebbe a képzeletvilágba is. A hagyományos elemzések ezt elmulasztották. Ugyanakkor egyik kép sem kezelhető önmagában, egyik verssor sem: a sorrend, az elrendezés és a struktúra döntő fontosságú. Ferenc számára az a legszebb, ami ragyogó, sugárzó. A ferences Nap-kultusz mindenekelőtt egyfajta elragadtatás a belülről ragyogó anyag miatt. Ferenc nagyon szerette a fényt. Ezt a verset is napkeltekor szerezte, s talán soha nem volt ennyire szomjas a fényre, mint ekkor. Fláromszor használja a jelzőt, hogy „szép" és mindig kizárólag a világosságot adó anyagokkal: a Nappal, a Holddal és a Tűzzel kapcsolatban. Ferenc számára a szép anyag a sugárzó, fényt árasztó anyag. Úrnak nevezi a Napot és nagy ragyogástól sugárzónak. Nem mondja, „Misignore", hanem csak „messor”, nem Isten, csak Isten képe. Urasága abból is ered, hogy sugárzik. A forrás és a Nap Ferenc számára azért csodálatos, mert érdek nélkül ad, kiárad; természete, hogy adjon. Ezekkel a jelzőkkel már félreérthetelenül beléptünk a belső világba. A Nap férfi. Mégpedig Ür, akiből árad a sugárzás. Az apa képe tárul elénk. A sorban elfoglalt hely is megerősíti ezt. A Földanya-nővérrel alkot testvéri házaspárt. Csak a Nap jelenik meg apaként, és csak a Föld anyaként. Így ők, egymással szorosabb egységben, házasságukkal átölelik a többi párt. Ennek már csakugyan nincs köze a külső világhoz. Ősi mitikus képekkel van dolgunk. Ferenc nem ismerte ezeket, nem is fogadta el ősi ideológiai tartalmukat, de átvette a kollektív tudatból és tudatalattiból, egyszerűen és természetesen, mint keresztény hitének legmélyebb meggyőződését. Sok keresztény tudatából (vagy talán mindenkiéből) a történeti krisztusi szakramentális rend kiseperte a világ szakrális jellegének tudatát, ami voltaképpen biblikus eredetű. Ferenc számára a Nap nem allegóriája az Atyaistennek, hanem szimbóluma. Ezt a Napot, és mindazt, amit ez jelent, így az Istent is, testvérnek nevezi. Elismeri, hogy van benne valami a vérrokonságból. C. G. Jung szerint a Nap képe a psziché teljes energiáját jelenti. Ferenc Napja igy nemcsak az égbolton ragyog, hanem benne is. A Nap-képek, látomások a személy legnagyobb átalakulásának hirdetői a psziché törvényei szerint. Aki úgy ünnepli a Napot, mint Ferenc, és testvérnek vallja vele magát, — titkon sorsáról, jövőjéről, vágyairól beszél. Az ősi Nap-kul uszokban a király a Nap rokona. Ferenc is a „Nagy király hírnöke" akart lenni. Kiválasztottságának tudata nyilvánvaló. A király pedig Krisztus. Amikor Istent testvérének nevezi, a Magasságbeli lehajlásáról, a megtestesülésről beszél. Ez nem hiányozhat és nem is hiányzik a Naphimnuszból, sőt alapja annak. A közvetítést az anyag tulajdonképpen nem annyiban végzi, amennyiben anyag, hanem amennyiben Isten teremtménye és a megtestesült Második Személy léttere. Az anyag eleve bele van emelve Isten személyes terébe. — A természeti vallásokban a Nap nemcsak életadó és áldó hatalom, hanem pusztító, perzselő átkos erő is. Ferenc élményében megszűnik ez az ambivalencia, felolvad a testvériségben. Az elérhetetlen hatalom száll le az emberért, illetve ez ember saját pszichikai erői békülnek ki a személy tudatos világával. Így hirdet ez az első kép hatalmas kiengesztelődést. Áldjon, Uram, téged Hold nénénk és minden csillaga az égnek; őket az égen alkotta kezed fényesnek, drága-szépnek! A Naphimnusz az éjszaka himnusza is. A Nap után az éjszaka fényei felé fordul. A jelzők megint ugyanabba az irányba terelik figyelmünket. Emlékezzünk csak arra, amit a „pre- tiose" szóról mondottunk. Legelőször is a Hold és a csillagok privilegizált helye vonja magára a figyelmet. Az „in celu", az „ég" a vallásos költői nyelvben Isten világa. A Hold pedig „nővér'. A természeti vallásokban a Nap a férfias, életadó erő, a Hold az átmenet: a halál és ugyanakkor a születés, pontosabban az újjászületés ciklusának képe. Vallásosan ünnepelni a holdat annyit jelent, mint megnyílni jövőnk misztériumának, mely csak a halálon keresztül teljesedik be. A halál nem végleges állapot, van újjászületés. A Hold képe a vallásos embert megbékélteti halálának gondolatával. A kereszténység átvette ezt, egészen addig, hogy tudatosan apologetikus céllal alkalmazta. Ha a versben elfoglalt helyét tekintjük, a Hold az első lépcső lefelé a legalázatosabb teremtményekig. Ez a dal a Halál nővérben leszáll az emberi világ legmélyére. Már itt, az első lépcsőn elfogadja misztikus módon a halált. Megnyílik a tuda alatti világ felé, és kiengesztelődik saját sorsával, még a halált is elfogadva, mint újjászületést. A Nap és a nappal kizárólagos hangsúlyozása kiegyensúlyozatlan uralkodni vágyás kifejezője. Az ólomban a halál radikális visszautasítását jelzi. Vallási értelemben az éjszaka elfogadása bizalmas megnyílást jelent a lét, az emberi létezés meg nem ismerhető mélységei felé. És ez a megnyílás a tudatalatti világ irányába tápláló, a tudatos életet átmelegítő és éltető erő lesz. Innét ered az éjszakának és fényeinek női arca. Ha Ferenc nővérének nevezi az éjszakában világító fényeket, ez azt jelenti, hogy elismeri: rokonságbgn-vaxt velük. A jelzők egyébként 17
