Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)
1983 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Boda László: Találkozás Istennel az emberben
Boda László TALÁLKOZÁS ISTENNEL AZ EMBERBEN Korunkban egészen különleges az érdeklődés az emberi nyelv, a beszéd iránt Ugyanakkor vissza-visszatér az a megállapítás, hogy beszédünk devalválódik. Legfontosabb emberi szavaink elveszítik hitelüket, eredeti értéküket használatukban, s a fedezet nélküli papírpénz ürességét idézik. Az sem lehet kétséges, hogy szavaink forgalmi értéke magán viseli az elvallástalanodó kor, a szekularizált világ sajátos szemléletét. Azt jelenti, hogy alapvető fogalmaink elveszítik Isten felé mutató jelentésüket, vagyis transzcendenciájukat. Ezzel azonban együtt jár, hogy hitelesen emberi tartalmuk is veszélybe kerül, s egyre észrevehetőbben az emberalatti zónába süllyed. Külön tanulmányt érdemelne például annak felülvizsgálása, hogyan szexualizálódik el bizonyos szavak használata a mindennapi életben (pl. ,.aktus”, „potencia”). A devalválódás kétségtelen jele az eredeti értelem megromlása és beszűkülése, — Ez a folyamat — úgy tűnik — törvényszerű, « valamiképpen a környezeti ártalmakhoz hasonlít. Ügy is felfogható, mint szellemi környezetszennyeződés, s épp úgy kell védekezni ellene, mint a környezetszennyeződés ellen. Védetté kellene nyilvánítani bizonyos szavainkat s vissza kellene adni fedezetüket, igazi jelentésüket: emberi tartalmukat és transzcendenciájukat. A jelen tanulmány ilyenféle feladatra vállalkozik emberi létünk egyik legalapvetőbb szavával, a „találkozással” kapcsolatban, amikor megkísérli kibányászni, a megértés napfényére hozni a szó rejtett teológiai jelentését, elsősorban az erkölosteológia szemszögéből. Fölmerül azonban a kérdés: milyen címen kerül a „találkozás” szó rehabilitációja az erkölcsteológia érdeklődési körébe? Elsősorban azon a címen, hogy jelentése mélyen érinti a személyes kapcsolatokat. De igen fontos felismerés az is, hogy az Aquinói Szent Tamás óta belénk rögződött szemléletmód kiegészítésre szorul. Úgy tudtuk ugyanis, hogy a személyi kibontakozás a jó készségek (habitusok) kialakítása útján történik. S ez így igaz. Csakhogy ez a szemléletmód, miközben kiemeli a cselekedetek gyakoriságának fontosságát, túlhangsúlyozza az emberi aktivitást. Ez nem indokolt. Mert ha jobban odafigyelünk a Szentírás és a misztikusok tanítására, rájövünk, hoqy a személyi kibontakozás passzív oldala egyáltalán nem hanyagolható el. Olyan hatások érnek ugyanis bennünket, melyekre nem az emberi cselekvés aktivitása a jellemző, hanem sokkal inkább a „befogadás”. Énnek fölismerése nélkül nem tudnánk mit kezdeni a kegyelem szerepével. A „találkozás" szóban is ez a passzív jelleg kap hangsúlyt és késztet bennünket teológiai szemléletünk, értékelésünk kitágítására. A találkozásban ugyanis a másik személy hat rám. Én pedig magamba fogadom a másikat. És megtörténik a csoda. Mert a személyi kibontakozás észrevehető lendületet kap, nem egyszer pedig kifejezetten új, pozitív irányba terelődik. Nem egyetlen képesség, hanem egész mivoltunk emelkedik föl s lendül előre, anélkül, hogy a cselekedetek gyakorisága arisztotelészi értelemben szóba kerülhetne a különös fordulatban. Egyetlen találkozás fölérhet száz cselekedettel, sőt képes túlszárnyalni még azt is, hogy így növelje a személyiséget. Ebből világos, hogy Arisztotelész alapján igen jól meg lehet magyarázni az emberi erőfeszítéssel szerzett jó készségeket, habitusokat, melyeket erényeknek mondunk. A találkozás megértése viszont a kegyelem útjainak mélyebb megsejtéséhez vezet, s a Szentlélek ajándékainak titkáról lebbenti fel a fátylat. Mi az, hogy „találkozni"? A találkozás szónak nagyon erős a visszhangja bennünk. A szó hiteles értelme a személyek sajátos kapcsolatba kerülésére utal. Igazában csak személy találkozhat a személlyel. Ezért a szónak egyszerre egzisztenciális és perszonális a jelentése. A személytelen valóságok voltaképpen sohasem „találkoznak", legfeljebb érintkeznek, ütköznek, súrlódnak, a folyékony elemek pedig vegyülnek egymással. Az élőlények között a földön így csak az ember képes az igazi találkozásra. De az ember hiteles találkozásai is túlmutatnak a személyi kapcsolat általános formáin Az igazi találkozásnak transzcendens jelentése van. Valamiképpen Isten felé mutat. Istent idézi meg és teszi jelenvalóvá. S benne válik teljessé. Miért ennyire személyes és egyben sorsunkat érintő, tehát egzisztenciális a valódi találkozás? Mert akik így kapcsolatba kerülnek egymással, azok ennek hatására sajátosan formálódnak, olykor egyenesen átalakulnak belső világukban, emberségükben. A legigazibb találkozás gyümölcse voltaképpen egybeesik a megtéréssel. Kissé merész hasonlattal olyanféle ez, mint amikor valakiben egyszerre több személyiség jelentkezik. Lehet ez a tudathasa198
